Nem film, valóság – Horthy Istvánné a kiugrási kísérletről
Horthy Istvánné gróf Edelsheim-Gyulai Ilona (1918-2013) 95 éves korában hunyt el. Erős lelkű, különleges szépségű asszony volt, aki emberi méltóságát minden körülmények között megőrizte. Pedig az élete 1940 februárja és 1944 októbere között mintha forgószélbe került volna.
Ebben az alig több mint négy és fél évben vidéki grófkisasszonyból először szerelmes asszony, férje társadalmi feladatait lojálisan követő feleség, anya lett, aki emellett az emancipált nő szerepében is jól érezte magát. Egészségügyi tanfolyamokat végzett, a Vöröskeresztnél önkénteskedett, de tett repülős vizsgát is. Volt zászlóanya, műtős, a levente lányok vezetője, miközben 1942 augusztusában megözvegyült. Ebben a helyzetben is nagy lelkiereje mutatkozott meg, tette, amit az élet rárótt: az idős kormányzópár támasza lett, apósa, Horthy Miklós és sógora, ifj. Horthy Miklós bizalmasa. Átélte a német megszállást, ő volt az, aki tartotta a kapcsolatot Török Sándor íróval, aki a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke volt. Tőle kapta az Auschwitz-jegyzőkönyvet, amit a kormányzónén keresztül eljuttatott Horthyhoz. Ennek is része volt abban, hogy 1944. július 6-án Horthy Miklós leállította a budapesti zsidók deportálását. Edelsheim-Gyulai Ilona együttműködött a pápai nunciatúrával és a Nemzetközi Vöröskereszttel üldözöttek mentésében.
Férje mellett találkozott a kérdéssel: a németek oldalán a háborúba végképp belebonyolódott országot meg lehet-e még menteni? Horthy István az angolokhoz készült, amiben halála megakadályozta. A Horthy család, mint ahogy sokan mások is, a végletekig bízott a szövetségesek partraszállásában, s így abban, hogy elkerülik a szovjet megszállást. Ez nem így történt. A gyors román átállás augusztus végén meggyorsította az eseményeket. Horthy Istvánnénak része volt a szovjetekkel kötött megállapodás előkészítésében is. De addigra, mire október 15-én délben a rádióban elhangzott a fegyverszünet bejelentése, az akció már meg is bukott.
„Még ma is, annyi év után sokszor latolgatják, mi volt az oka és ki volt a hibás abban, hogy nem sikerült a ’kiugrás’, mit kellet volna tenni a siker érdekében. Sajnos nem tartják szem előtt az igazi, végzetes bajt, hogy két malomkő között őrlődtünk, két fortélyos, hazug, gyilkos nagyhatalom között, és azt, hogy bármit is teszünk, a végeredmény ugyanaz lett volna. Teheránban döntöttek a sorsunkról, pedig csakis ott lehetett volna rajtunk segíteni. (Becsület és kötelesség. I. kötet 285. o.)
A részletek egy kalandfilmre emlékeztetnek. Edelsheim Ilona már férje halála után együttműködött sógorával, ifj. Horthy Miklóssal a később “kiugrási irodának” nevezett csoport munkájában. Üzeneteket közvetített, kapcsolatokat keresett, támogatta, hogy apósa szakítson a németekkel. Részt vett a kiugrási kísérlet szervezésében is.
Október 15-e súlyos nap volt a Horthy család számára. Mivel a németek mindent tudtak a kiugrási kísérletről, délelőtt elrabolták Horthy egyetlen életben maradt gyermekét, Miklóst. Ez is közrejátszott abban, hogy az eredeti, sokkal határozottabb és keményebb hangú rádióüzenet helyett félreérthetőbb, erélytelenebb hangzott el. Ennek ellenére sokan azt gondolták, beköszönt a béke. Nem sokáig tehették ezt. A németekkel együttműködő nyilasok estére átvették a hatalmat Budapesten. A Mauthausenbe hurcolt fia életével megzsarolt Horthy másnap kinevezte miniszterelnöknek Szálasi Ferencet, megkezdődött a nyilas rémuralom. A Horthy családot a németek Németországba szállították, és őrizetben tartották a szovjetek, majd az amerikaiak megérkezéséig, ami után a száműzetés, az emigráció évei következtek. Edelsheim Ilona 41 év elteltével, 1985-ben látogatott először Magyarországra.
“Próbáltam átgondolni az elmúlt napok eseményeit, megfejteni a teljes kudarc okát – miért maradtunk magunkra a testőrséggel a Várban? Biztosan nem voltam mindenről informálva, de a fegyverszünet terve, előkészítése, a moszkvai delegáció kiküldése, az 1. és 2. hadsereg utasítása, a Budapestre rendelt hegyidandár és lovashadosztály /…/ mindez jó elgondolás volt, ami nagy részben Miklóspapától származott. A kiugrás nem fél szívvel, amatőr módon lett előkészítve. Csak hát a végrehajtása eleve nem járhatott sikerrel, mert nem vigyáztunk eléggé a megbízható kulcsszemélyekre, akik talán erélyesebben tudtak volna intézkedni és mindent kivitelezni /…/ Nem voltunk eléggé elővigyázatosak, bizalmatlanok /…/ Mindehhez hozzájárult a zavarodott, esélytelen cselekvés, a félelem a német megszállóktól, meg az oroszoktól, és sajnos sokan átálltak.” (Becsület és kötelesség. I. kötet 338. old.)
A Rubicon 2013/5. száma nyomán. A keretes szövegek Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona visszaemlékezéseből valók.
Kóczián Mária
A kiugrási kísérletről bővebben.
Kapcsolódó cikkeink:
Salkaházi Sára szabálytalan ragyogása
Embermentők 1. – Az angyal közelében
Tweet