„Nemcsak a születésbe, a halálba is belesimulunk. Én, magam részéről az örökkévalóságot találom meg”
A Föld napján, április 22-én sok a jól szervezett, látványos akció. De elgondolkodhatunk azon is, hogy egy-egy ember mit tehet nemcsak a természet, de a teremtés védelmében is. Pocsay Gábor gyulai presbitert a föld szeretetére neveltek, és erdélyi útjai során döbbent rá, hogy régi gyümölcsfajták gyűjtése és terjesztése a fő feladata. – A Tebenned bíztunk adásában beszélt erről 2015-ben – gondolataiban a keresztény ember Teremtés iránti szeretete tükröződik.
Pocsay Gábor: Létesítettünk Gyula városában egy “Tündérkertet” a szép, kies helyen lévő Kálvária dombnál. Még csak száznyolcvan, ember magasságú kis oltvány van. Kirándulóhelyet és közösségi teret is szeretnénk ott létrehozni. A gyerekek örökbe fogadhatják ezeket az oltványokat, és a felnőttekkel együtt saját maguk ültetik el. Jöhetnek öntözgetni és később a gyümölcstermés fele is őket illeti. A kezdet kezdetén a Zala megyei Pórszombat községből való Kovács Gyula barátom társul szegődött hozzám, vagy én szegődtem társul neki, és együtt jártuk Erdély falvait. Volt, amikor három napig álltunk a hóban, és gyűjtöttük a nemes vesszőket. Talán ő volt az, aki kitalálta ezt a tündérkert mozgalmat. Magyarországon és az egész Kárpát-medencében elterjedt, még a csángók közt is vannak barátai, és követői. Nagy az érdeklődés.
Kiss Sándor: Hogyan lehet csatlakozni a mozgalomhoz?
P. G.: A Régi Magyar Gyümölcsfajták Baráti Köre című honlapunkon megtalálnak erről mindent.
K. S.: Úgy tudom, komolyan támaszkodik az egyházi közösségekre.
P. G.: Gyakorlatilag az elejétől fogva együttműködtünk a református egyházzal Kalotaszegen és nálunk Gyulán is. Én magam református presbiter vagyok. A lelkészünk Baráth János az egyik megyei oltási gyakorlatunk kezdetén a jó gyümölcsről szóló példázattal öntött lelket belénk. Kalotaszegen a lelkészek a motorjai a helyi közösségnek, a falunak. Többek között a gyümölcsészetet is művelik. Ennek óriási hagyományai vannak a református egyházban, hiszen régen a kántortanítók tanították ezeket a módszereket. Az egyházban sokszor használjuk a szórvány kifejezést. Elgondolkoztam azon, hogy az egész életünk szórvánnyá vált, és nemcsak gyümölcs és kertművelés vonatkozásban, hanem oly sok mindenben, ami a földhöz köt bennünket. Itt a Kárpát-medencében vissza kell találnunk a régiek, az őseink világához. De nem azért, hogy ott folytassuk, ahol az abbamaradt, hanem a tanulságot kell levonni. Kiderül, hogy az első lépések után élvezetét leli az ember. Az én nagyapám és dédnagyapám is a kertbe járt felüdülni, ott érezte jól magát. Talán még visszaderengett az régi bibliai paradicsomkert emléke. Ma a boltban négy olyan fajta almát lát az ember, ami ugyanaz Budapesten, San Franciscóban vagy Bécsben. Sokat terem, nagy, piros, látványos, sok pénzt hoz a termelőnek, a kereskedőnek, de a vásárló igényeinek nem felel meg. Az íze sokszor elég jellegtelen. Más az, ha én oltom, én szemzem, én termelem.
K. S.: Mintha valahogy a hit is ilyen lenne: mustármagként indul, de aztán csodák jöhetnek létre belőle.
P. G.: Ez az egész kertészkedés és a kertben való munkálkodás nem más, mint az Isten teremtett világával való egyre közelebbi kapcsolat. A költők és a régiek elmondták, hogy a fák, bokrok levelét, a növényeket, gyümölcsöket nézve Isten képét látjuk. Nemcsak egy otthonosságérzés ez, nemcsak az Istennel való kapcsolatunk elmélyülése, hanem valójában megtanuljuk újra becsülni ezt a gyakorlatias világot, és jól érezzük magunkat, biztonságban érezzük magunkat, mintha Isten tenyerén lennénk.
Az iskolások bevonásával kapcsolatban egy kulcsszó van: az együtt. A szülőknek, tanároknak a gyerekekkel együtt kell ezt csinálni. Ily módon remek foglalatossággá válik, amely a gyereknevelés legnemesebb eszköze.
Hadd meséljek el egy kedves történetet! Tavaly két-három hétig nem esett az eső és a szárazság miatt a kertészeink jelezték, hogy öntözni kell. E-mailben értesítettük a gyümölcsfák kis tulajdonosait, hogy szombaton öntözés lesz. Az egyik kislány éppen nyaralni volt, de írt a szüleinek, hogy feltétlenül menjenek ki az ő kis fácskáját megöntözni, és a barátnője fájának is adjanak vizet. Mindent lehet a gyerekekkel együtt csinálni! Amikor ott a kertben dolgozunk, nemcsak szaporítunk, hanem kapálunk, leszedjük a gyümölcsöt, aszaljuk, eltesszük. Újra gyakoroljuk, amit például a nagyanyám csinált. Átszüremlik ez a gyakorlat a lelkünk legmélyére, megnyugszunk, belenyugszunk a világ menetelébe, ahogy azt az Isten megteremtette. Nemcsak a születésbe, a halálba is belesimulunk. Én, magam részéről az örökkévalóságot találom meg. Rájöttem arra, hogy nem kell a halálunkig várni az örökkévalóságra. Már most abban vagyunk.
Forrás: “Tebenned bíztunk eleitől fogva” – Református Félóra
Képek forrása: Régi Magyar Gyümölcsfajták Baráti Köre
A Facebook-oldaluk itt elérhető
Kapcsolódó cikkeinkből:
Így dolgozott a bolgárkertész!
Tweet