Női-férfi esélyegyenlőség 2. – Mi a helyzet a gyerek-fronton?
Tegnapi írásomban szubjektív összefoglalót készítettem a „Korszakváltás – női munkavállalás korlátok nélkül” című konferencia gondolatébresztő előadásairól, a beszélgetések tanulságairól. Ma néhány hiányzó mozzanatra szeretném a figyelmet irányítani. Például: Ha valaki a főállású anyaságot és a háztartásbeli munkát vállalja fel hivatásaként, kapjon társadalmi hasznosságának megfelelő jövedelmet!
1. Katona Melindához (PWA – Sikeres Nők Egyesülete) csatlakozva én is vallom: tisztáznunk kell életünk prioritásait, mert egy időben kétféle hivatást egyformán teljesíteni nem lehet, olyankor csak őrlődés van. Egymás után viszont lehet. El kell tudnunk dönteni, hogy például életünk bizonyos időszakát elsősorban a gyermekek nevelésének, másik időszakát nagyobb részt a pénzkereső hivatásunknak szenteljük. A „mindent akarok” így is megvalósulhat, de nem egyszerre, hanem egymás után.
2. Korábban jeleztem már, hogy megborzongat, ha a gyerekeket a női kiteljesedés akadályának nevezik. Hamis életszemléletnek tartom. Mindaddig, amíg a férfiak nem tudnak szülni, a gyermek kihordása és megszülése a nők legkülönlegesebb (ma még felülmúlhatatlan) képessége. Az életben betöltött szerepüket ez teszi kiemelkedővé, nem pedig egy olyan szellemi vagy termelő munkafolyamat, amit nagy valószínűséggel férfiak is el tudnak végezni. Sajnálom, ha a nőkben ez nem tudatosul, és inkább a férfiakat akarják saját pályájukon lekörözni.
3. Fontosnak tartom a szabad életpálya-választás jogát. Tehát, ha egy nő úgy gondolja, hogy nem alkalmas az anyaszerepre, akkor választott hivatásában ugyanolyan karrier-esélyek illessék meg, mint egy férfit! Ha mind az anyai, mind a tanult (vagy később választott) hivatását be szeretné tölteni, kapja meg mindkettőhöz a lehetőséget, és a segítséget is a társadalmi hasznossága szerint! Ha valaki a főállású anyaságot és a háztartásbeli munkát vállalja fel hivatásaként, szintén kapjon társadalmi hasznosságának megfelelő jövedelmet!
4. Az előadók egyike sem tett említést a gyermekei nevelését főállásként választó nők és a „dolgozó” nők egyenértékűségéről. Ennek el kellett volna hangoznia még akkor is, ha a konferencia célja elsősorban a munkavállaló nők esélyeinek növelése. Másképp ez a társadalmi réteg – amelynek tagjai egyébként a jövő munkavállalóinak nagyobb százalékát nevelik – némi joggal diszkriminálva érezheti magát.
A főállású anyák háttérbe szorítása abból adódhat, hogy az értelmiségi nők hangadó része valóban alacsonyabb rendűnek tartja a gyermeknevelő anyák hivatását a „dolgozó” és karrierépítő nőkéhez képest. A közvélemény a gyermekeket még ma sem tekinti befektetésnek, annak ellenére, hogy a nyugdíjrendszer tarthatatlansága már sokak szemét kezdi rányitni erre a problémára. Valószínűleg egy folyamat elején vagyunk, de ma még a többségnek az a meggyőződése, hogy a társadalom csak abból nyer, ha a nők tömegei a profitot termelő munkákban vesznek részt.
5. Nem árt tudatosítani, hogy a magyarországi problémák ellenére, vagyis inkább azzal együtt is a világ legmagasabb életszínvonalú államainak élvonalában vagyunk (29. a 133-ból), és a nemek esélyegyenlőségének terén is a legjobbak között a helyünk. Ezzel együtt persze bőven van még javítani valónk.
6. A konferencián elsősorban a profittermelő szakmákról volt szó, nem érintették az előadók a tudományos vagy közigazgatási karriert, amely ugyan nem mindig jár együtt kimagasló jövedelemmel, mégis sok ember vágyálma. A bölcsészeti tudományos pályákon indult legkorábban növekedésnek a karriert befutó nők aránya. A természettudományos és jogi pályákon is egyre javuló esélyekkel dolgoznak nők, az orvostudományok művelése azonban felemás: a nagy presztízzsel és jövedelemmel társuló szakterületeken masszív férfi-túlsúly tapasztalható. A karriert befutó nők élettapasztalatairól, elégedettségéről tehát leginkább a ma 60-70 éves, bölcsész és más tudományos szakterületen vezető pozíciókat elért nők megkérdezésével alkothatnánk képet, ha – az őszinte válaszadás érdekében nevük vállalása nélkül – megkérdeznénk őket. A multinacionális cégek, nagyvállalatok női vezetőiről még jóval kevesebb hosszú távú tapasztalatot gyűjthetünk.
7. A nők elégedettsége és boldogsága – a nők esélyegyenlőségéért folytatott küzdelemnek és az e témáról rendezett konferenciának is célja kell hogy legyen.
Ennek nem csak egy üdvözítő útja van.
Ideje lenne a felmérések között egy boldogsági fok-felmérést is végezni széles körben, sokféle hivatású nő megkérdezésével. Azt kellene vizsgálni, hogy az azonos korú, (50-es–60-as) különféle életpályákat befutó és különböző beosztotti vagy vezetői szinten lévő nők mennyire elégedettek, boldogok, és milyen arányban járul ehhez hozzá a munka vagy a gyerekvállalás.
8. Európa államaiban ma még nem téma a gyermeknevelés piacképes díjazása, holott ez orvosolná leghamarabb a női és férfi-munkavállalók közötti esélyegyenlőtlenséget. Erről is szól majd többek között sorozatunk két következő része.
Kölnei Lívia
Előző rész:
Női-férfi esélyegyenlőség 1. – Mi a helyzet a munkahelyeken?
Tweet