Nicola naplója
Elvira, régóta nem írtam…
Ezekben a napokban kimerültem, már-már kezdtem elveszíteni a reményt.
Megint nagyon rosszul voltam…, az utóbbi időben egyik bajból a másikba estem…
Akkor azt kezdtem hinni, hogy talán az Úrnak ez az akarata, aki most hív magához, és abbahagytam a harcot, mert vágyom a Mennyek Országára is…És elkezdtem elképzelni: milyen lehet…
Megmondom neked, hogy ez a gondolat egy szempontból nem zavart, mert fáradt vagyok… a kereszt nehézzé lett, és kezdtem úgy gondolni, hogy közel már az időm…
Állítom neked, hogy nem féltem, sőt kívántam…
De íme, megint programot változtat az Úr: most jobban vagyok, de mindenekfölött jó, hogy visszatért belém a harcolni, ellenállni, előrehaladni akarás, az élni akarás!
Most nagyon jókedvű vagyok, mint korábban, még akkor is, ha újból gondok vannak a tüdőmmel, mert tudom, hogy el fog múlni.
Még maradnom kell néhány napig, aztán ki tudja… Amint elmúlik ez a fertőzés, jön egy újabb, mint ahogy az utóbbi időben ez történni szokott, de ha az Isten ereje megmarad nekem, ezt a próbát is kiállom majd.
Hiszem tényleg, hogy ez utóbbi a próbák ideje volt, megpróbálta a hitemet, a reményemet.
Nem tudom, hogy kiálltam-e…, de most újból van erőm az Istentől, és kész vagyok viselni a kereszt terhét, és előre haladni a reménnyel.
Mostanság mind jobban megy a családommal is. Tegnap eljöttek hozzám látogatóba, és sokkal felszabadultabbnak éreztem magam az apámmal szemben; talán először életemben örültem, hogy a közelében lehetek, és hogy beszélgethetek vele anélkül, hogy veszekednénk.
Imádkozam ezért, és Isten újból meghallgatta az imámat.
Az ima ereje!
Egyre inkább kezdem felfogni a hatalmát… Egy kis időre elveszítettem, de most, hogy bepótoltam, minden jobban megy.
Köszönöm, Atyám, hogy nem feledkezel meg a fiaidról!
A Cenacolo Közösségben több alkalommal követtem a találkozást Jézus, a mester és a fiatalok között. Nicola egyike ezeknek a fiataloknak. Az ő életében három Jézussal való találkozást jegyeztem fel. Az első, amikor Jézus elszólította őt a „térről”, hogy újra felfedezze a keresztény életet. Nicola elkötelezetten és nagylelkűen igennel válaszolt. A második találkozása akkor volt, amikor megértette, hogy HIV-fertőzöttsége meggátolja őt, hogy apa lehessen. „Ha az Úr azt akarja, hogy megnősüljek, adoptálni fogunk egy vagy két gyermeket, vagy a brazíliai utcagyerekeknek szentelem magam.” A harmadik találkozáskor a betegágyán felfogta, hogy Jézus ezt mondja: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, aztán gyere és kövess engem”. Ami azt jelentette: Helyezd magad, mint Jézus, az Atya akaratába, ajánld fel életedet sok testvér és az utcagyerekek javára, akiket annyira szeretsz.” Húsvét napján átmentem a kórházba, hogy meglátogassam. Elvira nővér úgy jellemzett téged, mint egyike az Istennel szemben leginkább nagylelkű fiúknak. Ő azonnal hozzátette: „De nincs mindig így!” (…) A lépcsőn lefelé menet eszembe jutott, ahogyan egy orvos mondta a Cenacolo-ból jött fiúkról: „Szentként halnak meg, és van itt nekünk olyan is, aki úgy tud szenvedni, akár egy szent.” (Aldo Stoppa atya)
( Az AIDS-en túl; Nicola naplója; Community Cenacolo, Italy, 2003)
Tweet