Ökumené – Akadálya-e az egységnek a különbözőség?
Az egység következménye sokféle áldás, amit azonban napjainkban kevéssé tapasztalunk, a szétszakítottság következményeit viszont naponta átéljük. Az ökumené hogyanjáról persze lehet, sőt talán kell is vitatkozni, de a szükségességéről és a miértjéről véleményem szerint nem szabad.
„A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Ef 5,31-32)
Mi is az a nagy titok (misztérium), amit Jézus és az apostolok így neveznek: egyház?
A keresztény teológia már a kezdetektől különbséget tesz földi és mennyei egyház között. A különbség nem pusztán abban áll, hogy a földi egyház tagjai még itt élnek velünk, a mennyeié pedig már Krisztusnál. Van ennek más értelme is. Amikor a kereszténység államvallássá lett, emberek tömegei kezdtek csatlakozni az egyházhoz, olyanok is, akiket nem a Krisztusban való hit, hanem egyéb érdekek vezettek. Egyháztagokká lettek az ilyen emberek? Igen is, meg nem is. A földi intézménynek tagjai lettek, de spirituális értelemben, a hívők közösségének már nem. Másrészt az egyháztörténet során nem egyszer rekesztettek ki olyanokat a földi intézményből, akiknek egyetlen hibájuk a megalkuvást nem tűrő hitük volt. Tehát a földi egyház tagjai ilyen értelemben nem mindig estek vagy esnek egybe a mennyei egyházhoz tartozók tagságával; a kettő határait egyedül Isten ismeri.
Ebből a példából kiindulva könnyebb megérteni Pál apostol egyházfogalmát, aki az egyházat Krisztus testének (1Kor 12) nevezi. Az egyház tagjai Pálnál a hívők közössége (a mennyei egyháztagok), az egyház pedig magának Krisztusnak a teste – tehát Krisztus is része a testnek, vagyis az egyháznak! Amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy ez mit is jelent, akkor nézzük meg a bejegyzés elején olvasott igeszakaszt: „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Ef 5,31-32) Döbbenetes misztérium! Miért írja Pál apostol a házasságról szólva, hogy ezeket a dolgokat Krisztusról és az egyházról mondja? Mert így alapította Krisztus az egyházat. Nem véletlenül használja Jézus is a vőlegény és a menyasszony képét önmaga és az egyház kapcsolatára. Hiszen – és most kövessük a fenti igét – a férfi (Jézus) elhagyta mennyei Atyját, és ragaszkodik feleségéhez (az egyházhoz), és lettek ketten egy testté (az egyház mint Krisztus teste). Krisztus tehát végső és visszafordíthatatlan egységre lépett egyházával, és ez Isten szemében immár szétválaszthatatlan. Így lett az egyház Krisztus testévé.
Az egyházat, találó képpel élve, szokták Krisztus varratlan (eredetileg egy darabból álló, egyben szőtt) köntösének is nevezni, az egyház mai sokfelé szakítottságát pedig e varratlan köntös szétszakítottságával leírni. A helyzet azonban még ennél is sokkal durvább. Nem Krisztus köntösét, hanem Krisztus testét, magát Krisztust szakítottuk szét, és ma is szaggatja, tépi mindenki, aki nem akarja az egyháznak, vagyis az Ő testének egységét.
A mennyei egyház egységének másik oka és mintája Jézus és az Atya egysége
„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Jn 17,20-23)
A fenti igerészlet Jézus főpapi imájából való. Ez a szakasz azért is megdöbbentő számomra, mert itt Jézus gyakorlatilag értünk, mai keresztényekért imádkozik. Azt kéri, hogy legyünk egyek úgy, ahogyan Ő egy az Atyával, ami a tökéletes egység. Miért kéri ezt? Miért fontos neki, hogy ilyen teljes közösségben legyünk egymással? „Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek.”
Előzőleg tisztáztuk az egyháznak mint Krisztus testének a fogalmát. Eszerint a mennyei egyháznak nemcsak a hívők a tagjai, hanem maga Krisztus is, aki házasságra – vagyis tökéletes egységre – lépett egyházával. Lelki értelemben tehát csak egy egyház létezik. Ha valaki tehát elutasítja az egységet, akkor vagy kilép ebből az egyházból, vagy másokat próbál kiszorítani belőle. Sok szomorú példa mutatja, hogy ha valakinek mindig valami baja van a test többi részével, könnyen végzi a testen kívül, kiszakítva magát abból. Sok tévtan és eretnekség született már így. Ha valaki Krisztusban akar maradni, annak meg kell békülnie a test többi tagjával.
„Hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem (…), hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem.”
Kicsoda Jézus a világ szerint? Egy názáreti ács törvénytelen gyereke? Mária Magdolna szerencsétlenül járt szeretője? Zsidó reformtanító? – csak néhány gondolat abból a sokféleségből, amit a világ hisz Jézusról. Jézus szerint a benne hívők egysége eszköz arra, hogy a világgal felismertesse, ki is Ő valójában. Sajnos ennek a negatív oldalát tapasztaljuk napjainkban. A kereszténység nem egységes, és nem is hiszi el emiatt a világ, hogy Jézust Isten küldte, „…hogy úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” Épp ellenkezőleg: a kereszténység egyre többször válik a világ gúnyos tréfáinak célpontjává. Sokan kárörvendően tekintenek fogyására, a társadalmi, erkölcsi kérdésekben való egyre nagyobb térvesztésére. Látható a kereszténységen, hogy Isten szereti? Felismerhető, hogy úgy szeret minket, mint saját Fiát? Láthatóvá válhat egyáltalán, miközben sokszor még elviselni sem tudjuk egymást, nemhogy szeretni?
Az egység következménye sokféle áldás, amit azonban napjainkban kevéssé tapasztalunk, a szétszakítottság következményeit viszont naponta átéljük. Az ökumené hogyanjáról persze lehet, sőt talán kell is vitatkozni, de a szükségességéről és a miértjéről véleményem szerint nem szabad. Azért nem, mert amiket Jézus a keresztre feszítése előtti imájában mondott, azokat az Őt követők nem vehetik semmibe.
Mi a kapcsolat a mennyei és a földi egyház között?
A teológia különbséget tesz jel és szimbólum között. Röviden fogalmazva a szimbólum egy olyan jelentéshordozó, ami valami rajta kívül lévőre mutat. A jel viszont nem csupán mutat valamire, hanem részesül is abból, tehát megjelenít valamit. Miért fontos ez? A földi egyház jel. Nemcsak szimbolizálja az eljövendő Isten országát, hanem rajta keresztül jelen van a világban Isten országa. Ezért hatnak valóságosan a benne kiszolgáltatott szentségek, ezért képes életeket változtatni az ott elhangzó isteni ige. Ember erre képtelen lenne. Nem ember cselekszik ott, hanem Krisztus. A földi egyház célja tehát, hogy e világban jelenvalóvá tegye Isten országát és Krisztust. Az egyháznak ez a jel funkciója viszont sérül a szétszakítottsággal, mert Isten országa egységes.
De hát mit tegyünk, amikor a felekezetek közötti különbség ennyire nagy? Hogyan legyünk egységesek, amikor annyi dologban nem értünk egyet, és lehet, hogy nem is fogunk? Nem kell aggódni, a Biblia szerint ez nem akadály.
Krisztus többször használja a házasság képét önmaga és a benne hívők egységének szemléltetésére (Ef 5,31-32) – ahogy a cikk elején idéztem. Ez az ökumené szempontjából is tanulságos. Mi kell ahhoz, hogy két ember házassági egységre lépjen? Kell hozzá például az, hogy minden kérdésben tökéletes egyetértés legyen közöttük? Nem. Akadálya-e a házasságnak az, ha a felek bizonyos dolgokról nem ugyanazt gondolják? Nem. Talán addig nem házasodhatnak össze, amíg minden kérdésben egységre nem jutnak? Dehogyem. A lényegben kell egyetérteniük, ami ebben az esetben az, hogy együtt, egyként akarják folytatni az útjukat. A házassági – Isten előtt teljes – egység tehát létrejön a különbségek ellenére is.
„Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17,11)
Jézus főpapi imájában több helyen is a Szentháromság egységéhez hasonlítja a keresztények vágyott egységét. Gondoljunk bele, hogy ez nem más, mint a három különböző isteni Személy egylényegű egysége. A különbözőség tehát itt sem akadálya az egységnek.
Jézus egységfogalma jelentősen eltér a mi egységesítő törekvéseinktől. Nem gondolom, hogy a jézusi ökumené valamilyen intézményi vagy szigorú tanbeli egységet jelentene. Az ökumené számomra nem mást jelent, mint a jézusi tanítások megélését.
Mi kell hozzá?
* Szeretet, amivel a másik keresztényre testvérként tudunk tekinteni.
* Alázat, hogy senki ne gondolja magát az igazság egyedüli letéteményesének.
* Megbocsátás, az egymás ellen elkövetett bűnök miatt.
* Önmegtagadás, indulatos érzelmeink, előítéleteink háttérbeszorításához.
* Hit, mert Jézus egységet kér, és ha nem is értjük, hinnünk kell, hogy ez a helyes út.
Az ökumené a kereszténység hatalmas próbája. Azért, mert csak úgy lehetséges megvalósítani, ha a keresztények megélik egymás felé mindazt, amit Jézus tanított.
Jorsits Attila
A szerző blogja: TeológiaBlog
1. kép 2. kép 3. kép: Andrea Mantegna: Krisztus az Olajfák hegyén, 1460 k.
Ökumené-sorozatunk korábbi írásai:
A reformáció ünnepén – a keresztények egységéről
Tweet