Örökbefogadás 4. – Álmaim valóra váltak
Emlékszem, ahogy Istenhez imádkoztam, hogy töltse be gyerekkacagással az otthonunkat…
Férjemmel tizennégy éve házasodtunk össze, Isten előtt, mindketten elkötelezett hívőként. Hamarosan Isten komoly elhívást helyezett a szívünkre: a magzatvédelmet.
Izraelben jártunk, ahol megismerkedhettünk válságterhességi központok munkájával – anyukák kereshetik meg segélytelefonon vagy interneten, illetve személyesen is ezeket a központokat, ahol empátiával és valóban segíteni akaró tanácsadókkal találkozhatnak. Ilyenkor az anyukára, az ő életére koncentrálnak, aki minden információt megkap tőlük, hogy jó döntést tudjon hozni az életében. A későbbiekben is mindenben segítik őt: a babakelengyétől kezdve az esetleg mégis bekövetkező abortusz utáni gyógyulásig.
Szívünkre helyeződött, hogy Magyarországon is lehetőség nyíljon ilyen szolgáltatásra.
2001. október 1-jén megnyitotta kapuját a budapesti Válságterhességi Tanácsadó Központ, ahol dolgozunk. Először a Dohány utcában, majd az Asbóth utcában volt a központunk, jelenleg a Nagymező utcában működünk. Most ünnepeltük fennállásának 10. évfordulóját.
Több ezer telefonhívást kaptunk a segélyvonalunkra (06-70-225-25-25), sokakkal személyesen találkozhattunk, és ötven kisbaba megszületését láthattuk, ami minden örömöt felülmúlt.
Abortusz utáni gyógyuló szemináriumokat szervezünk 2005 óta, erre is egyre többen jelentkeznek. Annyira jó látni a kicserélt arcokat a kurzus végére! A továbbiakban is követjük a megváltozott életeket. Isten helyreállít, és a romokra is városokat épít. Láthattuk új családok megszületését és gyermekáldását.
Többen örökbeadást választottak válságterhességük idején, végigkísértük ebben is őket. Láttunk boldog örökbefogadókat és olyan vérszerinti anyukákat, akik megnyugodhattak, hogy életet választottak gyermekeiknek, és megfelelően gondoskodtak róluk azzal, hogy az általuk választott örökbefogadó szülőkhöz kerültek. A mi legidősebb gyermekünk is így került hozzánk, most nyolcéves, nagyon boldog kislány. Anyukáját sohase látta, de három testvérét ismeri, és mi is segítjük ezeket a találkozásokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyökereit ismerje – Zsófi szereti testvéreit, ők is őt, és ez a kapcsolat mindnyájuk számára nagyon fontos.
Mivel nem született saját gyermekünk, elhatároztuk, hogy nevelőszülők leszünk, ezzel is segítve azoknak a gyerekeknek az életét, akik nem élhetnek családokban. Emlékszem, ahogy Istenhez imádkoztam, hogy töltse be gyerekkacagással az otthonunkat…
Zsófi tízhónaposan került hozzánk, majd háromévesen örökbe fogadhattuk. Mirjamot és Tonyt egyszerre hoztuk ki a csecsemőotthonból 2007-ben. Ők egy anyuka gyermekei. Majd az anyuka újra babát várt, és őt is befogadtuk. Joci most hároméves.
Nagyon boldog anyuka vagyok, minden gyerekért hálát adok, hogy otthonunkban nevelkedhetnek. Szívem mélyén érzem, hogy álmaim valóra váltak. A vérszerinti anyával tartjuk a kapcsolatot, és ez nem jelent számunkra problémát. Sőt, igazából segítjük az anyukát, hogy normális családot tudjon alapítani élettársával együtt. Első közös gyermeküket nevelik most, az élet nehézségeivel szembenézve.
Mi drukkolunk nekik…
Válságterhességi Tanácsadó Központ. Ingyenes információt nyújtunk, teljes diszkrécióval: *Terhességről (főleg válsághelyzetben), abortuszról és az alternatívákról, *Fogamzásgátlásról és természetes családtervezésről *Gyakorlati segítséget nyújtunk (pl. ingyenes terhességi teszt, 2D ultrahang, babakelengye) és lelki tanácsadás. Cím: 1065 Budapest, VI. kerület, Nagymező u. 49. 1. emelet 1. (a Nyugati térhez közel) hétfő: 14–19, kedd: 10–18, szerda: 9–16. 24 órás segélyvonal: 06-7 0-225-25-25. Tel: (06-1)4137-412. E-mail: tanacsadas@freemail.hu.
Honlap:http://www.valsagterhesseg.org és http://www.valsagterhesseg.hu valamint http://www.kialtasazeletert.org.
Kaposvári segélytelefon.: 06-30-4099-300 Egri segélytelefon: 06-20-7739-777. Pécel: 06-70-770-9061
Bergs Zsuzsanna
A képek illusztrációk.
Tweet