Otthonszülés a hegyen
Galyán Ágnes és párja munkájuk miatt egy erdészházban élnek. Első gyermeküket Ágnes otthon, a hegyi házban hozta világra az apuka és egy bába segítségével. Sokan meghökkennnek ezen, ők azonban magától értetődő természetességgel mesélnek élményeikről.
– Miért döntöttél úgy, hogy otthon szeretnél szülni? Gondoltál már erre korábban is, vagy csak akkor kezdtél el foglalkozni a kérdéssel, miután várandós lettél az első gyermekeddel?
– Pár évvel ezelőtt egy régi kedves ismerősöm felesége részt vett otthonszülés-felkészítő tanfolyamon, és sokat meséltek nekem az ott elhangzottakról. Abban az időben még nem érintett közelről a kérdés, de amint megtudtam, hogy babát várok, felkerestem őket, és újra átbeszéltük a tudnivalókat és a tapasztalataikat. Sok könyvet, internetes oldalt olvastam az otthonszülésről, előnyeiről, veszélyeiről. Minden felmerülő kockázat ellenére a szívem mégis erre húzott. Különösen, amikor a kötelező terhesség alatti vizsgálatokat kórházi körülmények között kellett megélnem, látva a sok kismamát a kórházi folyosókon, nehezen tudtam elképzelni, hogy egyszer majd én is ott leszek. Valami belülről jövő helytelenséget éreztem a kórházi szüléssel kapcsolatban. Ami végleg döntéshez segített, az a gondolat volt, hogy a mai ember oly mértékben nincs alázattal a születés és a halál felé, hogy mindkettőnek ura akar lenni ahelyett, hogy elfogadná, fejet hajtana a – mindegy minek nevezzük: – sors, Isten akarata előtt. Én megadtam magam, örömmel.
– Bizonyára sokan csodálnak a bátorságodért, mások viszont azt mondhatják, felelőtlen voltál, kockára tetted a magad és gyermeked életét. Eléggé messze laktok a településektől. Volt valami „vészforgatókönyvetek”, mi lesz, ha probléma merül fel?
– Bátorságnak egyáltalán nem nevezném, inkább egy döntés vállalása, amit egy kórházban szülő anya is ugyanígy megtesz, csak ő az ottani kockázatokat, komplikációkat vállalja, én pedig az otthonszülését. Nem érzem magam különlegesnek emiatt. Vészforgatókönyv persze volt. Ismerjük a helyi mentősöket, akik szükség esetén azonnal indultak volna. Mivel először szültem, magam sem tudtam, hogyan fogok reagálni, meg fogok-e rémülni. Erre az esetre még mindig ott volt a lehetőség a kórházba menetelre, autóba be és robogás. A messze lakás viszonylagos fogalom. A legközelebbi közút tizenkét percre van terepjáróval, a kórház pedig onnan 20 percre mentővel.
– A párod mit szólt az otthonszülés ötletéhez? Hogyan állt helyt a szülés alatt? Ismerek olyan apákat, akik a vér vagy a fájdalom látványát se bírják.
– A döntést természetesen ketten hoztuk, hosszas beszélgetések során jutottunk el az otthonszüléshez. Persze a kedvesem a végső döntést rám hagyta, tisztában volt vele, hogy nekem kell elsősorban végigcsinálnom, nekem kell biztonságban érezni magam. Sőt, a vajúdás során ő volt, aki végig velem volt, kísért mindenhová, teljesítette kéréseim, beszélt a bábával, és ő fogta a kezem. Elmondása szerint nehéz volt látni, hogy nem tud segíteni nekem, hogy csak nézi a fájdalmat, de végül átlendült ezen a nehéz helyzeten, és arra koncentrált, hogy hol tud segíteni nekem. Ott volt a szülésnél is, és velünk ragyogott a legszebb pillanatokban, az első találkozás pillanatában is. Úgy érzem, együtt voltunk végig, a leányka érkezésének minden rezdülését közösen éltük át, és ez az összetartozást nagyon megerősítette kettőnkben, vagyis immár hármunkban.
– Honnan tudtátok, hogyan kell a babát ellátni? Részt vettetek korábban valamilyen tanfolyamon? Szülés után jött hozzád vagy a babához orvos?
– Természetesen megkerestem a megfelelő tanfolyamokat, és elvégeztem egy dúla-tanfolyamot is. A gyermekorvos is sok jó tanácsot mondott, a bába pedig ott volt a leányka születésénél. A szülés után pár órával már a gyermekorvos is látta a gyermeket. Kellemes meglepetés volt, hogy szinte ugyanazokat a vizsgálatokat végezte el, mint a bábánk. Ez utólag megerősített a választásban. A gyerekorvos pedig még aznap este meglátogatott minket, és mindent rendben talált.
– Hat éve egy ismerős házaspárnak a gyermekét nem akarták anyakönyvezni, mert nem kórházban született. A hatóság szerint be kellett volna menni a kórházba a szülés után. Ők ezért egy huszárvágással azt vallották magukról, hogy romák, és náluk ez így szokás – így már anyakönyvezték a gyereket. Te tapasztaltál valami nehézséget a hivatalok részéről?
– Különösebb gond nem volt és szerencsére tudtuk, hogy az anyakönyvi hivatalnak egy hónapon belül mindenképp anyakönyveznie kell a megszületett babát. Ám a kriminalitást eleve feltételezik, ezért nekünk kellett igazolni, hogy a gyermeket én szültem, és nem loptuk valahonnan. Ami ugyebár azért vicces, mert a kórházban ez szintén megtörténhet, de érdekes módon ott ezt senki nem feltételezi. A gyermekágyas időszakban nekem otthon feküdnöm kellett volna, nem a pár napos babával hivatalok között rohangálni – emiatt morogtunk egy kicsit. Egyébként minden hivatalnok nagyon kedves volt, de a szabályok őket is kötötték.
– A második gyermekedet is ugyanígy, otthon szülnéd?
– Igen, azt gondolom most, hogy ha a várandósság szintén rendben lesz, akkor örömmel vállalom ismét az otthoni vajúdást és szülést ugyanazon körülmények és feltételek között.
Kölnei Lívia
1. kép, 2. kép (A fotók illusztrációk.)
Korábbi, szüléssel kapcsolatos cikkeinkből:
Fehér Anna, Geréb Ágnes és a magyar szabadság
A szülés nagyon női misztérium
Tweet