Talita

Óvakodj a vonzó pszichopatáktól! – A szürke ötven árnyalata

Váratlan helyzetbe kerültem. Egyik gyermekem a baráti társaságával megnézte a mozikban most futó szexfilmet, A szürke ötven árnyalatát. Először megdöbbentem, és ezt nem is titkoltam előtte.

Az ő válasza ez volt: „Anyu, már felnőtt vagyok!” Be kellett látnom, hogy ez igaz. Így aztán megpróbáltam menteni, ami menthető, és a lehető legjobbat kihozni a csöppet sem jó helyzetből: beszélgettünk a filmről. Sokat. Megígértette velem: megnézem én is, hogy ne beszéljek a „levegőbe”, mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor valaki olyan dologról osztja az észt, amit nem látott, nem hallott eredetiben, nem olvasott.

A könyv szemelvényeit megkerestem az interneten. Tömény pornó volt minden oldalon, a szadomazo típusból. Gyermekem megnyugtatott: „Hidd el, a film nem pornó, és egészen jó! Akik olvasták és kedvelték a könyvet, le is nézik és kritizálják a filmet a visszafogottsága miatt.” Ezek után valamivel nagyobb önbizalommal fogtam neki a filmnek, persze nem adtam ki ezért pénzt, kerestem a neten egy kalóz változatot.

Igaza volt, egészen jó filmnek lehetne tartani, ha a témája nem az lenne, ami. Különleges képi világa van, a szürkéskék árnyalatok uralják a helyszíneket és a jeleneteket, a film zenéjét a legtrendibb popslágerekből szőtték, ami illik a gazdag, modern környezethez. A szereplők is jó választásnak bizonyultak, bár az Anastasiát alakító Dakota Johnson az elején talán néha túljátssza a naiv, gátlásos fiatal lányt. A férfi főszereplő, Jamie Dornan viszont tökéletes erre a szerepre.

A történet egyszerű: van egy szende, végzős egyetemista lány, aki még szűz. Megismerkedik a gazdag, sikeres, harmincas üzletemberrel, Christian Grey-jel, akivel interjút kell készítenie a diákújság számára. A férfinek megtetszik a fiatal lány, és elkezd hozzá közeledni. Azt a módszert veti be, amihez legjobban ért: a lefegyverző, elkápráztató sármját, ami nemcsak szépségéből és eleganciájából, udvarias viselkedéséből, hanem titokzatos, de szókimondó stílusából és – nem utolsó sorban – gazdagságából is fakad. Szinte nincs olyan naiv fiatal lány, akit ne hálózna be, főleg ha az a lány a „nagy Ő”-t keresi.

Azonban van egy kis gond: a férfi pszichopata, akinek nehéz gyerek- és kamaszkora volt. A „pszichopata” szó persze így nem szerepel a filmben – és éppen ez a baj! Christian Grey megnyerő figurája művészi tökéletességgel van felépítve, egyetlen néző sem vonhatja ki magát a hatása alól. És ahogy Anastasiát fokozatosan bevonja az ő erőszakos szexuális világába, egyre világosabb a felnőtt néző számára, hogy pszichés beteg – mégis szerethető figura marad. Amikor a lány megkérdezi tőle, hogy mégis mit nyerne ő a kilátásba helyezett erőszakos szexuális játékokból, a férfi így felel: “Hát megkapnál engem.”  A kevés élettapasztalattal rendelkező fiatalok – különösen a lányok – azt a téves következtetést vonhatják le ebből, hogy a pszichopaták elviselhetők és szeretettel meggyógyíthatók. A fiúk pedig arra a gondolatra juthatnak, hogy ennyi erőszak még elfogadható a párkapcsolatban.  Pedig egyik sem igaz. Anastasiában végül felébred a normális életösztön, és a film végén elmenekül a férfitól. Azonban úgy hírlik, hogy a következő részekben folytatódik különös kapcsolatuk, ez a „húzd meg-ereszd meg”, és a végén – a lány jótékony hatására – Christian visszatér a normalitás világába. Addig meg a szadomazo szexjelenetekkel el lehet adni még sok-sok könyvet, mozijegyet és dvd-t, milliárdos bevétellel. Szerencsére a gyermekem ezekre magától is rájött.

Még csak nem is a szexjelenetek jelentik a legrosszabbat ebben a filmben, hiszen a mai átlagos tv- és mozifilmkínálaton élő emberek számára sajnos természetes az intim együttlétek alig kendőzött eljátszása. A baj az, hogy Christian Grey nagyon vonzó figuraként jelenik meg. A szép külső és a megnyerő viselkedés mögött azonban egy olyan beteg ember rejtőzik, akivel szemben minden nőben meg kellene szólalnia a riasztónak legbelül: menekülj, amíg teheted! Nem hollywoodi környezetben, hanem mondjuk Budapesten, szegényebb és kevésbé megnyerő változatban ennek a történetnek a kifutása nem lenne más, csak egy pőre párkapcsolati erőszak.

Nőjogi szervezetek okosan és jó reklámérzékkel arra kérik az embereket, hogy ha tényleg tenni akarnak az erőszak ellen, a mozijegy árát inkább nekik adják. Felhívásuk jogos és figyelemfelkeltő: el kell döntenünk, támogatjuk-e vagy elutasítjuk a párkapcsolati erőszakot! Ha elutasítjuk, akkor ne támogassuk a könyv, mozijegy és dvd megvásárlásával! Ha pedig olyan helyzetbe kerülünk, hogy a felnőttkor küszöbére ért gyermekünk megnézi, beszélgessünk vele, és tegyünk tanúságot előtte a szereteten és egyenértékűségen alapuló házasságról. Persze nem árt, ha a hitelesség kedvéért ilyenben is élünk, vagy erre törekszünk…

Kölnei Lívia

Kép

Hasonló témájú cikkeinkből:

“Azt hittem, megöl…” – Családon belüli erőszak 1.

“Azt hittem, megöl…” – Újra szabadon? 2.

Egy férfi a nőkért Kongóban, az erőszak országában

Párkapcsolati kurzus 4. –  A szexuális vonzalomról

Arctalan egyetemek – arcátlan szervezők