Talita

Keresztény női magazin

Pannonhalmán tanítványait molesztálta egy szerzetestanár

pannonhalma3 
Szomorúan fogadtuk a hírt, amely valószínűleg úgy vonul majd be a magyar egyház- és sajtótörténetbe mint az első nyilvános „pedofilügy” az egyházban. Várszegi Asztrik főapát megtette a szükséges lépéseket, amelyeket üdvözlünk. Kívánjuk, hogy minél előbb derüljön ki a teljes igazság! A nagyobb nyilvánosság érdekében magunk is közöljük az apátság két közleményét az ügyben.

A Pannonhalmi Főapátság sajtóközleménye – 2015. május 25.

A főapátságban 2014 októberében belső vizsgálat indult, egy több mint tíz éve történt cselekménysorozat kapcsán, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, egy szerzetes-nevelőtanár ellen, aki már nem tagja a nevelőtestületnek.

Várszegi Asztrik főapát vizsgálóbizottságot állított fel az addig ismertté vált, illetőleg további, még fel nem derített visszaélések feltárására. A vizsgálóbizottság tagjai: Várszegi Asztrik főapát, Palotai Gabriella pszichiáter, Hortobágyi T. Cirill perjel. Az eljárás következtében az érintett szerzetes elhagyta a rendet.

A főapátság kiemelten fontosnak tartja, hogy átvilágítsa múltját, és az ismertté vált visszaéléseket feldolgozza. A vizsgálóbizottság 2014 októbere óta a tudomására jutott estekben személyesen eljárt, és az érintetteknek minden szükséges támogatást biztosít.

Az esetek feltárása mellett a vizsgálat célja a jóvátétel, valamint a további megelőzés alapjainak megteremtése volt.

Az iskola időközben az UNICEF szakmai irányelveinek megfelelő gyermekvédelmi intézkedéseket foganatosított.

Média-kapcsolat a fenti témában: Papp Áron G. +36 30 9424070
Dr. Várszegi Asztrik főapát

 Forrás

“– Főapát úr, mikor jutott az ön tudomására, hogy bántalmaztak
diákokat a gimnáziumban?
– Tavaly október végén megkeresett néhány korábbi diákunk,
akik több mint egy évtizeddel ezelőtt jártak hozzánk és elmesélték, hogy az egyik akkori tanáruk és kollégiumi prefektusuk, bencés rendtársunk elfogadhatatlanul viselkedett velük. Mondtam is nekik, hogy fiúk, ez nagyon súlyos vád, amire nekem mindenképpen lépnem kell valamit, mire ők azt felelték, hogy sem a gimnáziumnak, sem a rendnek nem akarnak ártani, a történetük ezért nem is nyilvános, egyetlen céljuk, hogy ilyesmi a jövőben ne fordulhasson elő. Én november 4-én fel is állítottam egy vizsgálóbizottságot, ami Hortobágyi T. Cirill perjelből, dr. Palotai Gabriella pszichiáterből és jómagamból áll. A vád alá vett egykori nevelőtanárt munkakörei alól felmentettem, összes korábbi diákját pedig megpróbáltuk utolérni. Végül több mint 60 diákkal sikerült elbeszélgetnünk, és további sértettekre is fény derült. A honlapunkon fent van a bizottság minden elérhetősége, és kérünk mindenkit, hogy keressenek minket, ha további visszaélésről lenne tudomásuk. Én olyan súlyúnak ítéltem a helyzetet, hogy az egyházi előírásoknak megfelelően a vizsgálat eredményeivel Rómához, a Hittani Kongregációhoz fordultam. Ott megvizsgálták az ügyet, majd arra kértek minket, hogy egy egyházi bíróság előtt folytassuk le az egyházjogi eljárást. Ez zajlik most.” (Részlet a Nők Lapja Várszegi Asztrikkal készített interjújából, 2015. május 27.)

A Pannonhalmi Főapátság eljárásmódja bántalmazás vagy visszaélés gyanúja esetén különös tekintettel a kiskorúak és az idősek védelmére:

1. Amennyiben a főapátság valamely intézményében bántalmazás vagy visszaélés gyanúja merül fel, annak, akinek ilyen gyanú a tudomására jutott, a főapáthoz vagy az ilyen esetek kivizsgálására felállított állandó bizottság (a továbbiakban: bizottság) valamely tagjához kell fordulnia. Ha a gyanú segítő, bizalmi beszélgetésben merül fel, azon kell lenni, hogy a sértett mielőbb szakszerű segítséget kérjen, és eljusson oda, hogy vagy maga jelezze, vagy hatalmazzon fel mást, hogy jelezze az esetet a főapátnak vagy a bizottság valamely tagjának. A főapát és a bizottság minden bejelentésről kölcsönösen értesítik egymást.

2. Ha a gyanú nem minden kétséget kizáróan alaptalan, a főapát vizsgálatot indít, amelyet a bizottság végez. A bizottság meghallgatja a sértettet és lehetőség szerint az ügy minden részletét felkutatja és megvizsgálja. A bizottság a sértettnek civil (büntetőjogi) jogsegélyt ad, továbbá pszichológiai tanácsadást vagy terápiát kínál fel. Igény szerint a bizottság további szakértőket vonhat be (kommunikációs szakértő, gyermekpszichológus). A vizsgálat megindításáról és eredményéről a bizottság tájékoztatja a terheltet. Indokolt esetben megfelelő azonnali óvintézkedések megtételét kezdeményezi a főapátnál a visszaélés megszüntetése és a hasonló esetek megelőzése érdekében. A vizsgálat eredménye alapján a bizottság mérlegeli a feljelentési kötelezettség kérdését, és javaslatot tesz a főapátnak.

3. Amennyiben a terhelt egyházi személy, a hatályos jogszabályok szerint a főapát az ügy iratait megküldi Rómába a Hittani Kongregációnak. Az eljárás egyházi jogi része a továbbiakban a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik.

4. Az eljárás állásáról a sértettet a bizottság az ügymenetnek megfelelően tájékoztatja. Az eljárás során az eljárás minden résztvevője megismerheti a rá vonatkozó információkat.

5. A bizottság – az ügy résztvevőinek a személyiségi jogait őrizve – más érintetteket is tájékoztathat (intézményi munkatársak, a szerzetesközösség, további érintettek).

6. Az eljárás során a bizottság, vagy az erre felkért közreműködők, szakemberek igyekeznek a terheltet abba az irányba vezetni, hogy a terhelt teljes mértékben fel tudja vállalni felelősségét.

Forrás

Nyitókép

Kapcsolódó cikkeinkből:

Pedofil médiasztárok, papok…

A vadászat – Pedofil-bélyeg és ártatlanság

Magdolna-mosodák – kereszténység, szex, bűn

Kendőzetlenül a papság körében előforduló pedofíliáról

Meg tudjuk védeni gyermekeinket?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162