Talita

Keresztény női magazin

Paprika-parádé

paprika5
Egy-egy évszak benne van a falu levegőjében, a falu színeiben, és benne van az elkészített ételek ízében is, mert itt – a kerteknek köszönhetően – az évszaknak megfelelő ételek készülnek; nem úgy, mint általában a városban.

Már gyerekkoromban is szerettem az őszt. Számomra ez az évszak sokkal inkább volt íz-, illat- és színpompa, mint a nyári szünet vége vagy iskolakezdés. Falun bármelyik évszak sokkal érzékelhetőbb, mint a városban. Egy-egy évszak benne van a falu levegőjében, a falu színeiben, és benne van az elkészített ételek ízében is, mert itt – a kerteknek köszönhetően – az évszaknak megfelelő ételek készülnek; nem úgy, mint általában a városban.

Délvidéken, az én falumban, gyerekkoromban, de talán még most is, élmény volt az őszi betakarítás. A kukoricatörés az egyik kedvencem volt. Ilyenkor az emberek lovas kocsin vagy kisebb traktoron szállították a leszedett kukoricát. Mi, gyerekek előszeretettel kértük meg a tulajdonosokat, vigyenek magukkal bennünket; ott zötyögtünk a kukorica tetején.

paprika1

Az ősz a konyhában a befőzések legintenzívebb időszaka volt. Erre az időszakra esett a paprika konzerválása is. Az emberek a legkülönfélébb paprikákat termesztették kertjeikben. Az ipari, vagy ahogyan felénk nevezték, a törni való paprika tekintetében mi a szegedi tájegységhez tartozunk; az emberek még ma is termesztenek saját használatra ipari paprikát, amit a felfűzés, szárítás után kis házi malmokban őrölnek. A paprika számos tartósítási formája ismert.

Íme, néhány recept.

Saláta sült paprikából

Az egyik kedvenc paprikából készült ételem a sült paprikából készült saláta. Ennek az ételnek megvan az az előnye, hogy könnyű elkészíteni, a tartósítása is egyszerű a téli napokra.

A piacon szép kápia vagy egyszerű, érett, színes, húsos tölteni való paprikát válogatunk. Alapos mosás után tepsibe rakjuk, és sütőben megsütjük. Időnként, ha szükséges, megforgathatjuk őket.

Kivesszük a sütőből a megsült paprikákat, és egy edénybe rakjuk. Az edényt fedelével lezárjuk, és megvárjuk, amíg a paprika kihűl. Ez nagyon fontos lépése az elkészítésnek, mert csak így tudjuk majd könnyen eltávolítani a paprika héját. Amikor a paprika kihűlt, lehúzzuk a héját, és kiemeljük a magházat. A magokat nem kell mind egy szálig leszedegetni róla.

A megtisztított paprikát hosszú csíkokra vágom, és adagonként csomagolva a fagyasztóba rakom. Télen kitűnő saláta készíthető belőle. A saláta öntete ízlés szerint olaj, ecet, só, egy kicsi cukor, valamint néhány gerezd összevágott fokhagyma keverékéből készül. Fogyasztás előtt érdemes egy éjszakán át a hűtőben érlelni.

paprika2
Pritaminban sült tojás

Számomra a legízletesebb paprika a pritamin, vagy ahogyan nálunk nevezik, a paradicsompaprika. Nyersen is nagyon szeretem, de van egy egyszerű receptem, ami alapján laktató vacsorát készíthetünk belőle: ez a tojással sült pritamin receptje.

A paprikát megmossuk. A száránál a tetejét levágjuk, és kiemeljük a magházat. Az így kapott üregeket megsózzuk, majd egy-egy tojást ütünk bele, amit szintén sózunk.

Az elkészült darabokat sütőedénybe tesszük, és a sütőbe toljuk. A sütés addig tart, amíg a tojások meg nem sülnek, de aki a paprikát nem „al dente” szereti, tovább is a sütőben tarthatja. A reszelt sajt jól megfér a tetején, és ízben is harmonizál.

Befőzni nem szoktam, de mint „kukta” néhányszor már részt vettem benne. Két olyan recept következik, amelyek eredményeképpen ízletes, téli csemegét tehetünk a család asztalára.

paprika4
Befőzni is érdemes!

Elsőként álljon itt édesanyám olajos paprika receptje. Ehhez a recepthez szép érett, már színesedő, töltenivaló paprikákat vagy almapaprikát válogatunk. Alaposan megmossuk, majd a teljes zöld szárát eltávolítjuk úgy, hogy a magház még a paprikában marad. A paprika mennyiségétől függően vizet forralunk ízlés szerint cukorral, sóval, szemes borssal és ecettel. Amikor felforr, ebben a lében történik a paprikák abálása. Ez azt jelenti, hogy a paprikát az elkészült lében főzzük. Nem szabad túlfőzni: amikor a paprika megváltoztatja a színét, akkor kész. Kiszedjük és üvegekbe rakjuk. Amikor az üveg megtelik, letakarjuk. Amikor kihűlt, másnap, körülbelül fél-egy deciliter olajat öntünk rá, lezárjuk, és kamrába rakjuk.

Ehhez hasonló Erzsi néni mézes paprika receptje is. A paprikákat az előbbihez hasonlóan készítjük elő. Közben két és fél liter ecetből, 7 liter vízből, másfél kiló cukorból, 15 dkg sóval, 2 kanál mézzel, 3 zacskó tartósítószerrel, borssal és babérlevéllel alaplét készítünk. A léből kivesszük a nagyjából kétliternyi főzőlevet, amiben a paprikákat addig főzzük, amíg a színük meg nem változik. Ekkor, még melegen üvegbe rakjuk, ráöntjük a levet, amit másnap még utánatöltünk, ha esetleg leapadt volna, majd az üvegeket lekötjük, és kamrába rakjuk.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat!

 

Szabó Katalin

A szerző fotóival.

A Talita őszi receptjeiből:

Sütőtökös golyók

Több nap, mint almatorta

Őszi őszibaracklekvár – tartósítószer nélkül!

Paradicsomi állapotok: lecsó, saláta, mártás

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162