Párkapcsolati kurzus 1. – Nem csak keresztényeknek!
Kriszti és Bence egymásba szeretnek. Egészen eltérő családokból származnak (a lány keresztény, a fiú liberális elveket valló közegből), de kezdetben inkább izgalmasnak és vonzónak találják a másik különbözőségét. Hogyan alakulhat a kapcsolatuk?
Kezdjük szerelemmel!
De vajon mit jelent az igaz szerelem? Nemi vágyat? Szexet? Barátságot? Vonzalmat? Biztonságot? Lelki támogatást? Feltétlen elfogadást? Kötődést? Vagy mindezt együtt? És lehetséges megtalálni? Mi kell a jól megalapozott, hosszútávon működőképes, boldog párkapcsolathoz? Sokféle válasz létezik a szakirodalomban.
1. Hasonló értékrend.
2. Két érett, minden szempontból felkészült, önálló döntéshozatalra képes, egészséges személyiség találkozása.
3. Szexuális vonzódás mindkét fél részéről.
4. Mély, őszinte barátság, lelki együttrezdülés.
5. A hétköznapi tevékenységek közös megszervezésének képessége.
Ha a fentiek közül valamelyik hibázik, még nem jelenti azt, hogy a kapcsolat nem működhet. Hosszú távon azonban valószínűleg problémák fognak jelentkezni az adott életterületen.
Miért okoz nehézséget a felek közötti értékrendbeli különbözőség?
Kriszti és Bence egymásba szeretnek. Egészen eltérő családokból származnak (a lány keresztény, a fiú liberális elveket valló közegből), de kezdetben inkább izgalmasnak és vonzónak találják a másik különbözőségét. Kölcsönösen igyekeznek egymáshoz alkalmazkodni, felveszik egymás szokásait. Eltelik egy-két év, és a szerelem lanyhulásával egyre nyűgösebbnek, megerőltetőbbnek találják ezt az alkalmazkodást. Inkább magukhoz hasonló emberek társaságára vágynak, fárasztóak a viták, a másik különbözősége már nem érdekesnek látszik, inkább tehernek érzik az eltéréseket.
Kezdetben a szerelem hőfoka és intenzitása elfedi a különbségeket. A szerelem vak, állítja a régi mondás. Vak, mert gyakran nem a másikat látom, hanem saját vágyaimat vetítem bele egy arra alkalmas személybe, akibe beleszeretek. A bennem megfogalmazódott igényeket jól hordozhatja egy olyan személyiség, akinek számára meg én jelentem ugyanezt. Kölcsönös kivetítések áldozatai vagyunk? És ha igen, baj ez? Nem. Szükséges valamilyen ideát őrizgetnünk, különben nagyon kifosztottnak éreznénk magunkat, és igen mélyre süllyedhetünk. Gondoljunk csak az anyja öltözékét magára húzó hároméves kislányra, az apja szerszámos ládájában kutakodó kisfiúra. Hogyan nőhetnének fel anélkül a hit nélkül, hogy egyszer majd olyanok lesznek, mint a szüleik? Aztán eljön az idő, amikor erre már egyáltalán nem vágynak.
Életünk során tapasztalatokat szerzünk saját magunkról, énképünk, önértékelésünk alakul, fejlődik. Amennyiben ebben a folyamatban hézagok keletkeznek különböző okokból, sérülékennyé válhatunk. Ezért hangsúlyozzák a pszichológusok a korai szülő-gyermek kapcsolat megfelelő alakulását.
A kisfiú számára az első nő az anya, a lány számára az első férfi az apa. Az anya és az apa párkapcsolata egész életükre meghatározó mintaként él tovább a gyermekekben. A család értékrendje, hiedelemrendszere, viselkedésmintái mélyen a gyermekbe ivódva öröklődnek tovább. Ha a szülő képes saját értékrendjének hiteles közvetítésére, a gyermek azonosul ezzel, és felnőtt korában igyekszik ehhez igazodni. Ha a szülő hiteltelen, mert csak a látszatnak él, vagy önmagát is becsapva élethazugságban senyved, a gyerek hihetetlen érzékenységgel fogja fel mindezt, és keres magának más utakat.
Miben hibázunk leggyakrabban mi, keresztények?
1. Kiüresedett formákat követünk, mert ezt kaptuk. Tudtunk valamelyest azonosulni szüleink értékeivel, de magunk nem éljük át hitünket annak mélységében.
2. Keresztény családból származva nem tudtunk azonosulni szüleink látszat-értékeivel, de tekintélyelvű nevelésük következtében nem voltunk képesek ellenszegülni. Majd saját magunkkal is elhitettük, hogy szüleink életvitele a helyes út.
3. Rugalmatlan családi határokkal rendelkező származási családunk keresztény szellemben nevelt föl bennünket, de nem készített fel kellőképpen az élet buktatóira. Ezért vagy nagyon naivan és kiszolgáltatottan állunk a nehézségek közepette, vagy folyton mások segítségére szorulva, önállótlanul, mások beavatkozására várva, vagy annak helyet engedve tengődünk.
4. Liberális nevelési elveket követő szüleinkkel szembeni kritikaként találtunk a keresztény ösvényre, elindultunk rajta, de minták, tapasztalat, vezetés nélkül elég ingadozóak a lépteink, melynek következtében magunk és gyermekeink is elbizonytalanodnak.
5. A vallás csupán az ellenszegülés egyik formája számunkra.
6. A vallás csupán az egyház, és annak közösségeinek védőburkát jelenti számunkra. Örömmel bújunk egy hivatalos vagy önjelölt vezető reverendája, nadrágja vagy szoknyája mögé, hogy ne kelljen saját döntéseinket meghoznunk, ne kelljen saját életünk kockázatát vállalnunk.
7. Az egyház hierarchia számunkra, és nagyszerű érvényesülési lehetőséget látunk benne saját kisszerű hatalmi vágyaink kiélésére.
A gyerekek, kiváltképp a serdülők kíméletlen tükörképet mutatnak számunkra, s gyakran görbe ez a tükör. Szerencsés az a szülő, az a család, ahol mutatnak ilyet. Vannak ugyanis olyan családok, ahol semmiféle létjogosultsága nincs a szülői viselkedés visszatükrözésének, hazugságba, őszintétlenségbe, rejtőzködésbe, betegségbe kényszerítve a gyerekeket. A gyerek nem tehet fel kérdéseket, nem kérdőjelezhet meg semmit, nem kaphat átfogó válaszokat, nem láthat más mintákat, nem csodálkozhat rájuk, nem nyithat a világra valamiféle rosszul értelmezett féltés-óvás következtében. A tiltásokat nem indokoljuk meg. Isten végtelen hatalma nevében.
De létezik a másik véglet is. A gyereket a középpontba állító, őt maximálisan kiszolgáló, kereteket nem biztosító, követelményeket nem állító nevelés. Amikor az anyuka mosolyogva nézi, ahogyan fia üti a másikat, esetleg kedves hangon figyelmezteti, de metakommunikációjával megerősíti cselekedetében. Mintha ezt mondaná: azért szólok, hogy ne tedd, mert mindenki ezt várja tőlem, de azért nagyon büszke vagyok az én erős fiamra, aki legyőzi a másikat. Ugyanígy erősítjük meg a versengésben, mások leigázásában, törtetésben. Nem is csak a fiúkat. Ez az érvényesülés útja – gondoljuk. Isten irgalmas szeretete nevében.
Gyerekeink serdülőkori lázadásában, korai párválasztásaiban visszaköszönnek az általunk elkövetett hibák. Ha gyermekünk teljesen ellenkező értékrendű párt választ magának, mint a miénk, ezzel világos kritikáját adja hitelességünknek. Másrészt komoly szándékát arra nézve, hogy szeretné végre a saját életét élni. Vagyis a szülők elleni lázadásból, a szülőktől való menekülésből választ.
Szűcs Emese
Második rész: A családi örökség
Negyedik rész: A szexuális vonzalomról
Ötödik rész: Intimitás és szex a házasságban
Hatodik rész: Vonzalom és kötődés
Nyitókép. Második kép. Harmadik kép.
Kapcsolódó cikkeinkből:
Az intimitás tanulható – Beszélgetés Krúdy Tamással a párKatt.hu egyik alapítójával
Tweet