Párválasztás 1. rész
Évekkel ezelőtt, egy jegyesoktatáson fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy házassági felkészítést nem három hónappal az esküvő előtt kellene tartani, hanem általános iskola felső tagozatában, még mielőtt a fiatalok elkezdenek egymás iránt komolyabban érdeklődni.
„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez…”
(Ef 5,31-32)
Nagy titok a házasság. Az apostolok is értetlenül álltak e kapcsolat felbonthatatlan volta előtt. Azonban nem szabad azt a következtetést levonnunk belőle, hogy nem tehetünk semmit a házasságért, teljes egészében ki vagyunk szolgáltatva a sorsnak, vagy éppen a Gondviselésnek.
Igaza van Antoine de Saint-Exupéry-nek, „jól csak a szívével lát az ember”, de az érzés nem minden! Shakespeare írja: „A szerelem vak, így aztán a szerelmesek önmaguk égbekiáltó ostobaságait nem látják” Az elsöprő érzelmek még nem garantálják a tartós és bensőséges kapcsolatot, de egy szerelmes embernek már hiába igyekszünk az értelmére hatni: A „rózsaszín köd” eloszlása után nagy szívfájdalom kíséretében tér vissza a realitások mezejére.
Éppen ezért nem árt, ha már a kapcsolat kezdetén igyekszik az ember józan maradni, amíg képes irányítani érzéseit. Sok fájdalomtól, átsírt éjszakától lehet így megmenekülni.
Aki pedig nem elég elővigyázatos, az ne csodálkozzon, ha megüti magát. Gondolkodjon el, vállalna-e, hogy kiugrik egy repülőgépből ejtőernyő nélkül?!
Párválasztás
Hogyan választunk párt magunknak? Ki felé kezdünk el vonzódni? Mi dönti el, hogy ki a szimpatikus nekünk, és ki nem? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszoláshoz szeretnék a következő gondolatokkal segítséget nyújtani.
Látszólag a véletlen alapján választunk, de nem is gondoljuk, hogy szüleinkhez való viszonyunk mennyire meghatározó ebben. Ha az ellenkező nemű szülőhöz erős pozitív érzések kötnek minket, akkor hajlamosak vagyunk olyan partnert választani, aki „hasonlít” édesapánkra, édesanyánkra. Egy meghitt, bensőséges légkörben felnőtt gyermek olyan társ után vágyódik, akiben megtalálja akár édesanyja szeretetét, akár édesapja oltalmazó biztonságát. Ellenkező esetben előfordul, hogy pont olyan társat választunk, aki nem olyan, mint a szülőnk. Ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni. El kell fogadnunk, hogy így működik az ember. Problémát az szokott okozni, ha összekeverjük a két embert: Társunkban édesanyánkat, édesapánkat keressük. Nem várhatjuk el senkitől, hogy pont ugyanolyan legyen, ugyanúgy viselkedjen, mint ők. Ez nem lenne egészséges, és ebben az esetben tulajdonképpen nem a társunkat szeretjük, hanem azt a képet, ami szüleinkről él bennünk.
Szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehet érdekes, izgalmas egy tőlünk eltérő tulajdonságú személy, felfrissülhetünk a közelében, de tartós kapcsolat csak nagyjából hasonló emberek között lehetséges. Gyökeresen eltérő értékrend, vallási meggyőződés, érdeklődődési kör esetén mi az, ami összetart? „Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeznek meg?” – írja Ámosz próféta (Ám 3,3). Időre és elmélyült beszélgetésekre van szükség, hogy felfedezzük egymás értékeit, megismerjük társunkat.
A párkapcsolatot nem szabad összekeverni a segítő kapcsolattal sem! Ha egy hátrányos helyzetű, esetleg fogyatékos személy közelébe kerülünk, könnyen felébred bennük a részvét: „Úgy szeretnék segíteni rajtad”; „nagyon sajnálom, hogy egyedül vagy”; „majd én leszek a társad”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok indíthatnak el egy nem kellően megalapozott házasságot, amelynek a legtöbb esetben boldogtalanság, fájdalom, lelkiismeret-furdalás a vége.
Végül a túl konkrét álmok, elvárások is inkább akadályt, mint segítséget jelentenek egy kapcsolatban. A fehér lovon (Mercedesen) érkező herceg vagy Csipkerózsika csak a mesében létezik. Ne keressük mindenáron álmaink lovagját, hercegnőjét, mert egy életen át keresni fogjuk!
Biztos recept nincs az „ideális társ” kiválasztásához. De nem is csak a társ személyén, sokkal inkább rajtunk múlik, mennyire találjuk meg benne, házasságunkban a boldogságot, mennyire tudunk kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz, mennyire tiszteljük egymást.
Szex és a kereszténység
Az első tanító célzatú munkáját, amely A test teológiája munkacímet viselte II. János Pál 1979 és 1984 között írta, pontosabban mondta el a szerdai nyilvános audienciáin. A rövid kis beszédeket szerkesztette később össze kötetté Chistopher West neves amerikai teológus is, aki szerint II. János Pál műve forradalmian új szemléletű a szexualitás és az erotikus vágyak mibenlétét illetően.
A pápa úgy gondolja, hogy a kereszténység valójában nem utasítja el a testet. Sőt, szerinte a „test annyira jó, hogy fel sem tudjuk fogni”. A szexszel telített kultúránk problémája, hogy nem képes meglátni az értéket a testben és a szexualitásban.
Mivel Isten képmására vagyunk teremtve, testünk Isten láthatatlan misztériumából is felfed valamit.
„Isten szeretetközösség, és mi arra vagyunk teremtve, hogy részesedjünk a szeretetnek ebben a cseréjében.” Azért lettünk férfinak és nőnek teremtve, hogy képesek legyünk tükrözni Isten szeretetét azáltal, hogy őszinte ajándékká válunk a másik számára.
Amikor megszólaltatjuk Isten szexualitással kapcsolatos tervét, akkor az emberi létezés kozmikus áramát szólaltatjuk meg. Gondoljunk bele, egyszerűen nem léteznél szüleid szexuális egyesülése és az ő szüleik egyesülése nélkül, és folytathatnánk a sort. Minden emberi lény több ezer elengedhetetlen szexuális egyesülés végeredménye. Az emberi faj szó szerint függ attól, hogy ki kivel és hogyan gyakorolja a szexualitását. Amikor a szexuális egyesülés a szeretetre és az életre irányul, akkor olyan családokat és kultúrákat épít, amelyek a szeretet és az élet igazságát gyakorolják. De a szexuális egyesülés halált is eredményezhet.
Miért is ölünk meg naponta több ezer magzatot?
A legtöbb abortuszért harcoló férfi és nő nem akarja igazán megölni a gyerekeiket, „csupán” a jogot szeretnék, hogy következmények nélkül élhessenek szexuális életet. A 20. század a maga antibébi tablettáival és a „a romantikus-szerelmes” játékfilmjeivel szinte feladatának tekintette a keresztény szexuális etika nyakát kicsavarni, amivel önkéntelenül a halál kultúráját erősítette.
Ha azonban az élet kultúráját szeretnénk építeni, akkor új teológiára van szükségünk, amely nem tilt és nem prűd, hanem elmagyarázza a szexuális etika hogyan fér össze szívünk legmélyebb vágyával, amely a szeretetre és a másikkal való teljes egységre irányul.( Chistopher West: A test teológiája kezdőknek című könyv alapján)
Molnár István atya
Tweet