Talita

Keresztény női magazin

Önkielégítés, pornó 2. – Büntetni nem szabad!

intimits2
A szexualitásnak nem az a célja, hogy valaki – egyedül – örömet szerezzen magának. Ez alapvetően egy páros cselekedet – véli Szűcs Emese pszichológus, akivel a gyerekkori, tinédzserkori és az érett, felnőttkori szexualitásról is beszélgettünk.

– Az önkielégítés a pszichológia mai álláspontja szerint a szexuális fejlődés egyik stádiuma – kezdi a beszélgetést Szűcs Emese pszichológus. – A szakemberek azt gondolják, hogy az érett, felnőtt szexualitás kifejlődéséhez szükség van a maszturbációra. Tulajdonképpen mindenki keresztülmegy rajta. A folyamat csecsemőkorban elkezdődik, amikor a kisgyerek felfedezi a testét, megtalálja a nemi szerveit és véletlenül megtapogatja. Egy kisfiúcsecsemőnek még merevedése is lehet, ami a szexuális érettségtől független. Általában óvodás korban a gondolkodásban előtérbe kerül a szexualitás. Ilyenkor a kisfiú megfoghatja a fütyijét, és maszturbálhat. Ezt az óvó nénik ma már normálisan kezelik, nem szégyenítik meg a gyerekeket. De ha túlságosan gyakran foglalkozik ezzel egy ovis, akkor jelzés lehet a szülőnek, hogy valami nincs rendben. Előfordulhat elhanyagolt gyerekeknél, vagy akkor, ha a családban nagy a háttérfeszültség. Igaz, úgynevezett normális családokban is megjelenhet a gyerekeknél a stresszoldás ilyen módja. Mindenképp érdemes jobban odafigyelni, büntetni azonban semmiképp sem szabad!

– Mi történik kisiskoláskorban?

– Ez a pszichoszexuális fejlődésben egy nyugodtabb időszak, mert a gyerekek kezdenek a különböző készségeik, képességeik kifejlesztésére figyelni. Kialakul az önállóságra való igény.

– Aztán serdülőkorban mindennek vége, hiszen beindulnak a hormonok.

– Igen, akkor újra előtérbe kerül ez a téma. Fontosnak tartom, hogy ilyenkor a kamaszok megfelelő tájékoztatást kapjanak. Mivel a fiúk különösen érintettek a dologban, lehetetlenség lenne nekik tiltani. Fizikailag is megkönnyebbülnek ezáltal, és persze, stresszoldásnak sem utolsó. Ezen a ponton a serdülés és az önkielégítés össze is kapcsolódik egymással, hiszen a serdülés lelkileg is rendkívül küzdelmes időszak.

A másik előtt?

egyedl4– A lányokra is jellemző?

– Igen, náluk is természetes. Serdülőkorban fedezzük fel saját testünket, és ekkor tanuljuk meg, hogy mi az, ami örömet szerez. Néhány szexuálpszichológus azt gondolja, hogy azért nem szabad tiltani vagy büntetni, mert ha kimarad az életből, vagy ha félelem kapcsolódik ehhez a gesztushoz, akkor ez később problémát jelenthet az érett felnőtt nemi életben. Felnőttkorban is megengedhetőnek tartják. Biztatják a felnőtt, érett szexualitással rendelkező embereket, hogy így kezeljék a stresszt, és ha már úgyis annyi szingli van a világon, hát nekik is legyen jó. Sőt, ha párkapcsolatban élsz, mondják, akkor is alkalmazhatod az önkielégítést, mert ez feldobja a szexuális életeteket. Főleg, ha egymás előtt teszitek. Azt gondolom, hogy ez nem az intimitásról, a bensőségességről szól. Azt hiszem, ha valaki érett párkapcsolatban él, nem lesz igénye erre. Ha azonban a párkapcsolatban a felek közötti intimitás megrendül, akkor előfordulhat. De a szexualitásnak nem az a célja, hogy valaki – egyedül – örömet szerezzen magának. Ez alapvetően egy páros cselekedet.

– Ami a legjobb, ha házasságban történik.

– Mivel keresztény vagyok magam is, azt gondolom, hogy a szexualitás színtere a házasság.
Bebizonyosodott különben, hogy nincs káros hatása az önkielégítésnek. Sokáig azt próbálták bizonyítani, hogy pozitív hatása viszont van. Kiderült azonban, hogy nem hatásos ellenszere a prosztataráknak. Azt gondolom, hogy a szexualitást, ezen belül az önkielégítést érdemes a helyén kezelni. A gyereknek a mindenkori fejlődési fázisának megfelelően beszélhetünk róla, de mindig mondjuk el, hogy a szexualitása – magánügy. Viszont ha problémája adódna, bizalommal fordulhat a felnőtthöz, legyen az akár a szülő. Egészen korán tudatosíthatjuk benne, hogy az öröm, amit esetleg önmagának okoz, csak előzménye annak az igazi örömnek, amit majd a társával közösen él meg. A szexualitás az egyik legmélyebb, legszorosabb kapocs két ember között.

“Szerintem a normális pornó természetes része az életnek, egy testi szükségletet elégít ki. A mai világban, ha nincs idő a párkeresésre, vagy csupán meghitten együtt lenni, akkor segíthet a stressz levezetésében. Amíg valaki nem viszi túlzásba, s amíg a szociális elfogadottság keretein belül marad, addig szerintem egyáltalán nem káros.” (22 éves egyetemista lány)

Keskeny út

– Az önkielégítéshez hozzákapcsolódhat a pornográfia.

egyedl2– Igen, nagyon gyakran pornónézéssel próbálják, főként a férfiak, saját magukat ingerelni. A pornóval lélektanilag az a probléma, hogy tárgyiasítja a másik személyt.

Fiúiskolában előfordul. Ha bekapcsolom a gépet, sokszor előjönnek bizonyos oldalak akkor is, ha nem akarom. Valamilyen szinten nem is baj, ha találkozik vele az ember. De ha már nagyon sokszor rákattint, az már nem jó. Azt is mondták nekünk, de tapasztalom bizonyos osztálytársaimnál is, hogy akik nagyon rendszeresen nézik, nem tudnak kommunikálni a lányokkal. Mert már nem látják az embert a szépség mögött, és csak arra tudnak gondolni. Néhány osztálytársamat a szüleik íratták be ebbe az iskolába, hogy ne kallódjanak el, meg hogy legyen egy szilárd értékrendjük. De azt látom, hogy az ilyen fiúk nem tudnak megmaradni azon a bizonyos keskeny úton, ami a boldogsághoz vezet.” (egyházi középiskolába járó fiú)

Az igazi érett szexualitás egy intim kapcsolat, ahol a felek szeretik egymást, és a kölcsönös örömszerzés boldogítja mindkettejüket. Ha én csak magamra figyelek, és a másikat tárgyként kezelem, akkor a másik emberi méltóságát semmibe veszem. Ezzel saját magamat is lealacsonyítom. A pornó nem egy kapcsolat!

– Ez tartozik a bűn kategóriájába?

– Ezt egy teológus tudná jól megfogalmazni. Bizonyos értelemben önmagunk ellen vétünk. A másik fél személyként kezelése a szexben – a szexuális érés során kifejlődő képességünk. A kamasz fiúk többnyire nem képesek a nőket tárgy helyett személyként kezelni. Éppen ezért ne kezdjenek a fiatalok túl korán szexuális életet élni! A fiút elragadja a saját szexualitása, legtöbbször „csak” a feszültség levezetése a cél, az, hogy megszabaduljon az anyagtól, hogy megkönnyebbüljön. A lányoknak többnyire nehéz megélni, ha a szerelmük ilyen módon fordul feléjük. Náluk a szexualitás általában az érzelmekhez kapcsolódik. Foglalkoztam korán nemi életet élő fiatal lányokkal, és mindig azt tapasztaltam, hogy a férfiben támaszt, bizalmast, gyengéd partnert keresnek. Bár manapság a lányok attitűdje is változóban van. Igyekeznek ezen a területen is felvenni a versenyt a fiúkkal. Azt gondolhatják, ha korán elveszítik a szüzességüket, és váltogatják a partnereiket, akkor igazán emancipálttá válnak. Nagy tévedés, ezzel csak kiszolgáltatják magukat, megtagadják saját nőiségüket. Ha nagyon fiatalon talál egymásra két ember, amikor a személyiségük még nem érett, és még nem tudják az életet együtt felvállalni, akkor abban a kapcsolatban mind a ketten sérülhetnek, ha élnek szexuális életet is. Valójában az egyház nagyon bölcsen nem helyesli, hogy a házasság előtt legyen nemi élet.

 

Odavagyok magáért

– Visszatérve a női szexualitásra, akkor tud egy nő szeretkezni, ha az érzelmi élete rendben van?

– Igen, de szeretkezni egy férfi is csak akkor tud. Érzelmi bevonódás nélkül tényleg csak szexelésről beszélhetünk. Nőnél ez a folyamat bonyolultabb, számukra az érzelmek legtöbbször nem mellőzhetők. Különbség van a két nem között abban is, milyen szexuális fantáziák hatnak rájuk. Férfiaknál jól kiszolgálja ezt a pornóipar.

“Engem egyáltalán nem érdekel a pornó, de a barátnőim sem néznek ilyesmit. A szerelemes filmeket azonban szeretem, de nem a csöpögőseket. A romantikus regényekért is odavagyok. Még nem voltam senkivel, mert még nem szerettem annyira senkit. Szerintem nem késtem le semmiről.”(középiskolás lány)

Nőknél azonban talán még mindig sokkal hatásosabbak a romantikára, gyengédségre alapozó filmek. Egy házasság akkor boldog, ha érzelmileg rendben vannak a felek, és képesek egymás számára kifejezni szerelmüket együttléteik alkalmával. Azt, hogy ezt miként teszik, a felekre bíznám, de nehezen tudom elképzelni az intimitás és a pornó összeférhetőségét.

– Manapság sokan élnek egyedül. Ki választja, ki belekényszerül ebbe az életformába.

– Különbséget tennék abban is, ki milyen élethelyzetben van, amikor az önkielégítést firtatjuk. Senkit sem ítélnék el emiatt, de az egyedülállóknak különösen nehéz a helyzetük – ebben a tekintetben is.

“Sokáig nem gondoltam, hogy maszturbáció bűn. Egyedül élek, és hát előfordult velem is. De szüksége is van a szervezetnek az oxitocinra (szeretethormon), ami így is felszabadulhat. Úgy tudom, hogy ennek hiányában pánikbetegség is kialakulhat. Egy ideje mégis e nélkül próbálok élni. Hát, bizonyos szempontból jobban érzem magam, mégis nehéz.”(középkorú férfi)

Egy atyánál azt olvastam, ilyenkor az egyház megítélése is enyhébb. És ne feledjük, egy házasságban is lehetnek olyan időszakok, amikor nehezített, vagy egyáltalán nem lehetséges a házasélet. Egyszóval kényszerhelyzetbe mindenki kerülhet.

– Az önkielégítés is lehet függőség?

– Létezik olyan formája, amikor az egyén kényszeresen maszturbál. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, mivel komoly feszültségek húzódhatnak meg a háttérben.

 

Konkoly Edit
Korábbi cikkünk a témában: Önkielégítés, pornó 1. –   Vigyázz, csapda!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162