Talita

Keresztény női magazin

Pravoszláv csillogás

Blokkház blokkház után, néhány omladozó szocreál épület, itt-ott megszakítva napfényben megcsillanó, aranyozott hagymakupolákkal. Nagyjából ilyen Kijev látképe a Dnyeper keleti oldaláról.
Életem egyik legmaradandóbb élménye volt ez a hétvégi kirándulás Kijevbe két barátnőmmel, akiket a varsói Erasmus-ösztöndíjas félévem alatt ismertem meg.

Szerettünk volna egy rövid, a diákpénztárcának is kíméletes, de mégis érdekes utazást, ezért végül Kijev mellett döntöttünk. Bátran mondhatom, hogy ilyen autentikus élményben még sosem volt részem.

A város maga is izgalmas változatosság volt a „nyugati” városokhoz képest, azonban különösen lenyűgözött minden, ami a pravoszláv kolostorokkal kapcsolatos: az épületek, az illatok, az emberek. Már-már sajnáltam, hogy a nyugati kereszténység nem őrizte meg ezt a mélységes tisztelettel áthatott, szertartásos vallási vonalat.

Ha voltál már görög katolikus szertartáson, akkor lehet némi fogalmad arról, nagyjából hogy is nézhet ki egy ortodox szertartás. Annyi a különbség, hogy az ortodoxok még nagyobb hangsúlyt fektetnek a távolságtartó szertartásosságra. A templomokban a szentélyt ikonosztázzal takarják el. Próbáltam olyan szöget keresni, ahonnan be lehet látni mögé, de sehol nem találtam ilyet. Még akkor sem, amikor felmentünk az emeletre körbenézni, az oszlopok elrendezése miatt egy apró szeletét se láttuk a szentélynek, pedig nagyon nyújtogattuk a nyakunkat. Ezek az ikonosztázok egyszerűen lélegzetelállító műalkotások. Sajnos képtelenség fotón vagy videón visszaadni azt az érzést, amikor az ikonosztáz előtt állsz. Kicsinek és szegénynek éreztem magam a tiszteletet parancsoló, gazdagon díszített ikonosztázok előtt. A következő képen a Pecserszka Lavra egyik templomának az ikonosztáza látható, ez volt a legnagyobb, amit láttunk. Percekig álltam előtte tátott szájjal. Hasonló élmény volt, mint amikor a milánói dómba beléptem, az is szinte lesújtóan grandiózus volt. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan nézhet ki egy szertartás, mert nem túl nagy a templomok alapterülete, és egy széket se láttunk. Szokatlan lehet az is, hogy a pópa a szertartás alatt főleg az ikonosztáz mögött tartózkodik. Mindenesetre ez is hozzátesz a pravoszláv rítus misztikus jellegéhez. Hátha egyszer lesz alkalmam ezt is megtapasztalni.

A Pecserszka Lavra egyik templomának ikonosztáza

Próbáltam egy kicsit figyelni az embereket, akik betértek a templomba imádkozni, és azt vettem észre, hogy mindent többször, látványosabban és nyomatékosabban tesznek, mint mi, minden mozdulatukból árad a mélységes tisztelet a szent dolgok felé. Többször vetnek keresztet, mélyen meghajolva imádkoznak. A kedvencem egy idős néni volt, akit kicsit hosszabban figyeltem. Ő körbement a templomban, minden ereklyét, ikont egymás után megérintett, majd keresztet vetett. Minden templomban lehetett venni hosszúkás méhviaszgyertyákat, amelyeket el lehetett helyezni az ikonok előtt a kijelölt állványokon. Mi is gyújtottunk egyet-egyet, aminek nagyon örültem, mert éreztem, hogy nemcsak nekem volt ez fontos, hanem a két barátnőm is átérezte ennek a szépségét.

A pravoszláv hitűek nagy jelentőséget tulajdonítanak a szentek ereklyéinek, talán kicsit többet is, mint a nyugati keresztények. A Pecserszka Lavra kolostorai alatt van egy labirintusszerű barlangrendszer, ahova le lehet menni imádkozni. Ez egy különlegesen szent hely, a nőknek a régi hagyomány szerint el kell takarniuk a fejüket kendővel, és ha térd fölé érő öltözékük van, akkor még egy kötényt is kapnak. Nekem pont térd fölé érő kabátom volt, de ez nem volt elég, ezért én is kaptam egy zöld kötényt. Vettünk egy-egy gyertyát, ami nagyon jól jött, mert teljesen sötét volt lent, és csak ezekkel tudtunk világítani. Ami lent várt ránk, az egészen különleges élmény volt. A méhviaszgyertyák jellegzetes illatával áthatott levegőben könnyű volt átérezni ezt az ősi, misztikus rituálét. A kijelölt úton tudtunk végighaladni, oldalt pedig kisebb barlangok szegélyezték utunkat, ezekben szent emberek ereklyéit, koporsóit, illetve egyéb szent tárgyait helyezték el. A barlang egyes részeit lezárták, és csak azok mehettek be, akik imádkozni mentek, ezért oda sajnos nem mentünk be. De már az a kis rész is, amin végigmentünk, olyan tapasztalat volt, amit egyhamar még nem fogok elfelejteni. Azt a gyertyát, amit levittem a barlangokhoz, hazahoztam magammal, szép emléke marad ennek a különleges élménynek.

Végezetül pár fénykép a teljesség igénye nélkül:

A pravoszláv templomok sokszor egy egész kolostoregyüttes részei, fallal vannak körülvéve, amelyen belül több épület is megtalálható. A képen az aranykupolás Szent Mihály-székesegyház látható, előtérben a harangtoronnyal.

 

Harangtorony a Pecserszka Lavra területén

 

A Szent Szófia-székesegyház előtt

 

A Szent Szófia-székesegyház freskói

 

Khrisztosz Pantokrátor ábrázolása a Szent Szófia-székesegyház kupolájának mennyezeti freskóján

 

A Nagyboldogasszony-székesegyház hátsó homlokzata

Deák Márti


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162