Talita

Keresztény női magazin

Pszicho-thriller a mammográfián

mammo1
Miközben az orvosok zöme arra figyelmeztet minket, rosszul tesszük, ha nem járunk szűrővizsgálatokra, a kutatók egy csoportja meglepő eredménytelenségekről, sőt káros hatásokról tudósít a szűrésekkel kapcsolatban. Nehéz eldönteni, mit tegyünk, kire hallgassunk, egy azonban bizonyos: a lelketlen, személytelen, meg nem értő orvosi-asszisztensi hozzáállás rombolja az egészséget!

Egész este vacilláltam: írjam, vagy ne írjam?

Nemegyszer az mentett meg a végső kétségbeeséstől, hogy egy bizonyos idő elteltével nyíltan tudtam beszélni a problémáimról, és akkor kiderült, menyire nem vagyok velük egyedül. Gyerekkorom óta arra vagyok kondicionálva, hogy csendben tűrjek. Mert csak így működött az életem konfliktusmentesen, így működöm. A problémák meg benn dübörögnek, de minden rendben van, ugye, mert nem látszódnak. Ezért vártam.

Az volt az első ehhez fogható durva élményem, mint amiről most írni készülök, amikor az első nőgyógyászati vizsgálaton szembesültem vele, hogy negyedik gyermekem, Gyöngyikém létezik. A következőt kaptam a szemem közé a körzetes nőgyógyásztól: „Vetesse el ezt a létszámfeletti babát, mert egy a százezerhez az esély rá, hogy ép lesz! Ne rontson el egy szép nagycsaládot egy nyomorék gyermekkel!” Mindezt olyan státuszból közölte, olyan egyetemes magasságból szólított meg mint tudatlan embert (ráadásul nőt!), amire csak a meghunyászkodó, eltörpült, méltóságából kiforgatott énem tudott reagálni. Mindezt azért, mert megkérdőjeleztem az állítását: ha röntgensugárzás érte a magzatom, nem lesz egészséges. Nem csak hogy megkérdőjeleztem, de bízvást állítottam, hogy vállalom betegen is, mert nekem adatott!

Ez csak egy kis előjáték volt ahhoz, amit most leírok, hogy megmagyarázzam, miért indulok félve egy-egy vizsgálatra.

A mammográfiával sem lenne semmi gond, ha nem futószalagon továbbítanának az események szinte fel sem fogható áradatában. A sorrend a következő: mammográfiás vizsgálat, majd ultrahang.

Egyszerre kiterítve fekszem az ultrahangos asztalon. Ismét megtalálják a daganatot. Összevetik a mammográfia-lelettel, sietve konzultálnak, már készítik is a tűt a biopsziához. Kedves (tényleg kedves!), pár szavas magyarázat gondterhelt arcom láttán: „Ez sajnos pont olyan. Minden szempontból. Sajnos a hirtelen növekedése is rosszat jelez. Persze van esély rá, hogy jóindulatú. Derítsük ki!” Azonmód meztelenül azon kapom magam, hogy máris egy papírt írok alá, amin beleegyezem a beavatkozásba. Bátortalan kérdésemre a válasz: „Persze, hogy nem kötelező, de úgyis rábeszéltem volna, hogy aláírja! De így jobb, mert nagyon kevés az időnk.” Kinek kevés? Ugye, nekem nem? Három mintára van szükség a szövettani eredmény megbízhatósága érdekében. Az esélyem a rosszul sikeredett szúrásra egy csapásra háromszorozódott.

mammo2

A verseny eredményhirdetése a leletkiadási napon:
Instrukció: „Várjon, amíg a nevét nem hallja!” Hosszú-hosszú várakozás. Az időpontnak, amire érkeztem, már híre-hamva sincs. Közben több név elhangzik. Ezekre válaszként sietős léptek az ablakhoz. Nők megkönnyebbült arccal távoznak onnan. Úgy, de úgy együtt érzek velük! Micsoda megkönnyebbülés lesz! Már készítem rá én is az arcomat…
Gyanúsan telnek a percek, aminek nyomására félve lépek az ablakhoz. Kérdezősködöm. A hölgy nem talál ilyen nevű beteghez tartozó leletet. Lehet, hogy nincsen kész? Biztos, hogy ma kellett jönnöm? Érdeklődtem telefonon előzetesen a lelet elkészültéről? Három igen válasz. Az arra járó másik hölgy odaveti, hogy ja, nekem majd személyesen adják át az elkészült eredményemet a rendelés végén. Rezzenéstelen arccal végzik tovább a munkájukat. Egy kis idő múlva egyikük felnéz, hogy ott áll-e még az elfehéredett arcú delikvens az ablak túlsó oldalán. Nem. Ügyesen visszaült a helyére.

Közben óvatos hegyomlások kezdődnek a lelkem tájain, s egyre könyörtelenebbül passzíroznak az eltelt percek. Gondolatban lejátszom az elkövetkező napok legfontosabb találkozásait. Hogy csináljam majd, hogy senki, de senki ne vegyen észre rajtam semmit? A percek továbbra is békésen várják be egymást. Kikapcsolom a telefonom, ne kelljen magyarázkodnom senkinek. Egyszerre gondolataim megsűrűsödött függönyén át hallani vélem a nevemet. Remegőn elindulok az ajtó felé. Belépve próbálok mosolyogni, gyanítom, nem éppen meggyőzően. Szemben szintén áttetsző mosoly.

Szóval. Üljek csak le. Elkészült az eredmény. „Elnézését kérjük, hogy a beígért két hét helyett három hét volt a várakozási idő. De hát a nyári szabadságolások…”
Ó, boldog, gondtalan nyaralások! Majdnem elérzékenyülök rajta, de csak azért sem!
Leültem. Jó. Na, szóval. A szövettan szerint a daganatom jóindulatú.

Azt hittem rosszul hallok… Nyilván ez is egyfajta pszichés énvédő válasz az agyam részéről, gondolom.  „Tessék? Bocsánat, azt hiszem, nem hallottam jól…” „Minden rendben van. Bár azért a daganat gyors növekedése aggasztó. Félévente kontroll. Ha ilyen mértekben növekszik, jövő ilyenkor kivesszük.” „Persze! Ez csodás!!!” Döbbent arc. Még egy együttműködő beteg. Lehet, hogy nem is sejti, milyen eredményre számítottam azok után, hogy órák óta várok arra, hogy majd csak nekem személyesen…

Olyannyira feldobódom, hogy mindent megígérek. persze! Fél év múlva ismét! Örömmel!!! Arról meg egy szót sem ejtek, hogy szerintem nem sikerült túl fényesen az a tripla szúrás. Még meg sem gyógyult, sőt, de mi ez ahhoz képest, ami lehetne!
No, mármost. Ha ne adj Isten, rosszindulatú lett volna a daganatom, akkor ezzel a kevésbé jól sikerült szúrással szétszórták volna a rákos sejteket a testemben, azóta már áttétek derülhettek volna ki. Talán épp haldokolnék csendben, csontsoványan, kopaszon. Így viszont, a trancsírozásnak köszönhetően a csomóim már lehet, hogy hárman vannak. Jóindulatúak, de én is jó indulattal vagyok irányukban!

Feléje sem nézek az onkológiának!

Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, sokkal ritkábban férfiakban is előfordul. Az egész világon a nők összes daganatának 22%-a emlőrák, Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedés fordul elő, és mintegy 2800 nő veszti életét évente a betegség következtében. Az életkort figyelembe véve leginkább 30 éves kor fölött jelentkezik, 50-65 év között a leggyakoribb, az ezt követő években az előfordulása fokozatosan csökken. Az emlőrákban meghaltak száma korábban nőtt, a nyugati országokban ma már csökken. Magyarországon az utóbbi években a növekedés megállt. Forrás: http://daganatok.hu/emlorak/

Egy kis olvasnivaló, pro és kontra:

Amit a mammográfiai szűrésről tudni érdemes

Mellrák: szűrjünk vagy ne szűrjünk?

Mit érdemes tudni a mammográfiáról?

Szűrésbiznisz

 

Révész Melinda


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162