“A piros pöttyös az igazi!” – Naplójegyzetek 3.
Egyik reggel kimentem a kertbe petrezselyemért, és hallottam, hogy a néni, aki pár házzal odébb lakik, a szomszédjával beszélget. Annyira magával ragadott a néni ízes, zamatos beszéde, amit tisztán lehetett hallani, hogy abbahagytam a munkát, felegyenesedve figyeltem.
Igazi, régi falusi hangulat teremtődött abban a pillanatban. Nagyon szeretem a falusi nénik, bácsik beszédét; hanglejtésük, a szavajárásuk lenyűgöz, üdítően hat rám. Visszaidézi a nagyapáméknál töltött időt. Gyerekkoromban szinte minden hétvégén és iskolai szünetben náluk voltunk a testvéremmel. Nagyapám és a nagyanyám is faluról, a Felső-Tisza-vidékéről, Nagyhalászról származtak. Emlékszem, nagyapám különleges hangsúlyokkal, ízesen beszélt, és nagyon kedvesen tudta mondani, hogy “kis unokám”. Még ma is a fülemben cseng. Ahogy ott álltam a kertben, hirtelen átfutott rajtam a gondolat: legszívesebben hagynám a fenébe a petrezselymet, biciklire pattannék a diktafonommal, és felvennék minden mondatot, szót, amit a faluban az öregek beszélnek. A faluban egyre kevesebb az idős ember, és egyre több a betelepülő fiatal. Azt a régi hangulatot, ami a falvakban volt, már csak ők idézik fel a mentalitásukkal, szavajárásukkal. A dolgok elmúlnak, jönnek helyettük újak, tudom, ez az élet rendje.
Úgy látszik, más téren is régimódi vagyok. Itt van például a túrórúdi. Napokig nem tértem magamhoz, amikor elkezdték forgalmazni az ízesített változatokat, no meg a tejcsokoládés bevonatút. A túrórúdinak pont az volt szerintem a lényege, hogy a keserű csoki és a túró kombinációjával olyan harmonikus ízhatást értek el, aminél nincs jobb. Erre elkezdték “fokozni” az ízeket. Egyre édesebb, “turbósított” változatokat készítettek. Nem szeretem az agyon kombinált, ízesített ételeket. Az édességek közül is a – mai divatos szóval élve – “retró” jön be, a tejkaramella, Dianás cukor, a medvecukor, a piros kakasos nyalóka vagy a kerek, virágmintás. Hál’ Istennek ezeket még gyártják, megmaradt eredeti ízük, igaz, a régi magyar csokigyárak helyett többnyire külföldön készítik őket.
Amikor kicsik voltunk, nagyanyám néha elküldött a boltba, hogy vegyünk kenőmájast vagy parizert (mert körülbelül ennyi volt a felhozatal akkoriban a felvágottak, húsipari termékek terén), meg valamilyen szénsavas üdítőt, amiből szintén nem volt még nagy választék. Nagyanyám a narancsos üdítőt “szőke collának”, a “coca collát” (így mondta, ahogy írtam!) és a Pepsit “barna collának” nevezte. Ez így, visszagondolva elég viccesen hangzik.
Fogyasztói társadalmunkban ma már mindenből rengeteg a kínálat. Hogy jó felé vettük-e az irányt, abban egyre kevésbé hiszek. Ha lehetne, kicsit visszapörgetném az időt. Azzal vigasztalódom, hogy másfél éves lányom huncut mosolya nagyanyáméhoz hasonlít…R. Nagy Csilla
Amikor kicsik voltunk, nagyanyám néha elküldött a boltba, hogy vegyünk kenőmájast vagy parizert (mert körülbelül ennyi volt a felhozatal akkoriban a felvágottak, húsipari termékek terén), meg valamilyen szénsavas üdítőt, amiből szintén nem volt még nagy választék. Nagyanyám a narancsos üdítőt “szőke collának”, a “coca collát” (így mondta, ahogy írtam!) és a Pepsit “barna collának” nevezte. Ez így, visszagondolva elég viccesen hangzik.
Fogyasztói társadalmunkban ma már mindenből rengeteg a kínálat. Hogy jó felé vettük-e az irányt, abban egyre kevésbé hiszek. Ha lehetne, kicsit visszapörgetném az időt. Azzal vigasztalódom, hogy másfél éves lányom huncut mosolya nagyanyáméhoz hasonlít…R. Nagy Csilla
A kép forrása: http://fahej-cafe.blogspot.com/2010/10/turo-rudi-torta.html
R. Nagy Csilla honlapja: http://www.rnagycsilla.atw.hu/
Tweet