Talita

“Egy házasság az elvárások miatt üresedik ki” – Házasságtörés 2.

A Teremtés könyve szerint Isten egymás számára, egymás boldogítására alkotta meg a férfit és a nőt. Kettejük kapcsolata, amelyet házasságnak nevezünk, egész életre szóló szeretetközösséget jelent. Ha megbomlik, vagy végső esetben felbomlik ez a szeretetközösség, annak az ember az oka. Házasságtörés című cikksorozatunk második  darabja is pontosan mutatja, miért. Mostani interjúalanyunk is névtelenül vállalja a beszélgetést.

– Mi a házasság?

– Egy rítus maradéka, alaptörvény. Azt szabályozza, hogy milyen keretek szükségesek ahhoz, hogy fönnmaradjon. Keretezi a születés és halál misztériumát. Itt összefüggést látok azzal, hogy istenképünk degradálódott, s a hiányát az emberek megkísérlik minden egyéb dologgal kitölteni. Például azzal, hogy az élet fő célja a boldogság.

– Mi az élet fő célja?

– Elérni a felébredés állapotát. A boldogság jó dolog, de csak arra törekedni illúzió. Az emberi lélek és a testünk is sokkal inkább természetszerű. A természet pedig nem olyan célokkal operál, melyeket mi ráaggatunk, azaz, hogy például “boldog” legyen. A természetnek természeti céljai vannak, sokkal több benne az, amit mi káosznak nevezünk. Magányos létesítmény lett a házasság. Egy másik „szentséget” keresnek ezért az emberek, hátha egy másik nő vagy egy másik férfi ölelésében benne van.

– Azt állítod, hogy az életnek nem a boldogság a lényege?

–Igen. Aki e felé fut, projekciók után fut.

– Nem fedik egymást a történetek?

– Nagyon ritkán. Megismerkedsz valakivel, mert őrzöl arról képeket, hogy milyen férfi tetszik neked, vagy nekem milyen nő. De ez nagyrészt kivetítés. Aztán eljön a pillanat, mikor ez széttörik, elporlad, hiszen ott van a másik az igaz valójában, aki nem az, akinek te őt gondoltad.

– A házasságban a két ember közös léte egy új, harmadik minőséget kell, hogy eredményezzen. Ha ez nem sikerül, akkor végzetes válságba kerülhet a kapcsolat. Ebben az esetben a párok elveszítik az egymásra vetített képet, mert “nem fedik egymást” a történetek?

– Szerintem teljesen nem is fedhetik. Ha találkoznál egy olyan emberrel, akivel ez tökéletes fedésbe kerülhetne, az a bizonyos isteni, „hímnős” állapot lenne. A görögök ezt kétnemű lényként írták le, amiről Platón is beszél, ez az „androgün” lény. Nyilván ez a házasság egyfajta szimbolikája. De ez már rég elveszett. A modern házasság elsősorban gazdasági, társadalmi közösség. Az emberek nem akarnak különbözni a többiektől, mert félnek az egyedülléttől, a mások megítéléstől. Nehezen tűrik maguk között a gondolkodó individuumokat.

– Ezek szerint, nincs remény arra, hogy egy házasságban két minőségből szülessen egy közös harmadik?

– De van. Még annak is, aki gyermektelen házasságban él. Nekünk sem lett ugyan gyermekünk, de kialakult köztünk az a közösség, amiben az ember a legjobbat kívánja a másiknak. Akár azt is, hogy ha neked még lehet gyereked, nekem már nem, akkor keress valakit, akitől lehet. Idáig el lehet jutni, de korántsem egyszerű. Egy házasság elsősorban a rárakódott elvárások miatt üresedik ki.

– Mi a férfi és mi a nő szándéka egy házasságkötésben?

 – A nő szándéka, hogy gyermeke legyen, és jó esetben a férfi is ezt akarja.

– A szerelem fölülírja a házasságot?

– Igen, abban a pillanatban, amikor a szerelem megszületik, fölülírja.

– Te olyan vagy, aki képes sok nővel lelki szövetségre lépni?

– Sokkal nem, de többel biztosan.

– Egy férfi miért töri meg a házasságát?

– Mert nincs más módja, hogy energiához jusson. De törvénye sincs, vagy eljárásrendszere, hogy ezt más dologgal, például a szerelem istennőjének kiengesztelésével megoldja. A törvény határozza meg ilyen értelemben, hogy mi a házasságtörés.

– A mózesi- vagy a jelenleg érvényben lévő törvények?

– Az a házasságtörés, ha lefekszel egy másik nővel. Ma miért fekszenek le az emberek egymással? Egy társaságban isznak három pohár bort, megtelnek vágyakkal, és megtörténik. Általában a mai történetekben nagyon kevés az olyan energia, ami miatt az ember kitörhetne a házassága köréből. Más kérdés, ha egy ilyen eset rávesz arra, hogy ahelyett, hogy északra tartanék, ahogy eddig, most elindulok délre. Én ezt nevezem valódi házasságtörésnek. A szellemi érintettséget! A testit ki is lehetne venni a történetből, hiszen annyiféleképpen és oly sokféleképpen követik ezt ma már el. Az házasságtörés, ha valaki megnyit egy virtuális pornóoldalt és önkielégítést végez? Igen? Nem? Vagy amikor egy meddőségi vizsgálaton pornóújságot lapozgatva az orvosi vizsgálathoz szolgáltatom az ondósejtjeimet? Míg a feleségem a nőgyógyász kezei alatt fekszik, és kellemetlen vizsgálatokat végeznek el rajta, én más nők képére gerjedve önkielégítek. Ez házasságtörés?

– El kell dönteni, hogy melyik úton tudtok együtt járni…

–Már mindent törvényt szabályoz. Egy mesterséges megtermékenyítés esetében például egyáltalán nem az az anya, aki a valamikori értelemben anya volt.

– Hanem?

– Hát ez az! Ki tekinthető édesanyának, aki a megtermékenyülésre képes sejtet adja, vagy az, aki kihordja és felneveli a gyermeket? A kereszténységnek, ha tényleg a mai emberhez kíván szólni, föl kellene tennie ezeket a radikális kérdéseket is. A technika sok esetben a természet alaptörvényeit is képes felülírni olyan helyzet elé állít bennünket, amelyek eddig nem léteztek. Miközben élni szeretnénk az anyaság lelki tartalmával, el kell fogadnunk, hogy valami mesterséges dolog teszi ezt lehetővé. Heideggernek igaza volt, amikor azt jósolta, hogy lesz majd egy olyan állapot, amelyben a technika mindent szétzúz maga körül. A házasságot a technika éppen ilyen mértékben befolyásolja, s ennek meg kellene jelennie az erre vonatkozó törvényeinkben is. Ki az anya? Ki az apa? Itt megint eljutunk Istenhez. Ki a mi apánk és anyánk? Azt gondolom, hogy a házasság mint rítus olyan kérdések mellé tartozik, mint a világ titka, vagy például az Isten-kérdés

– Tehát a házasság szellemi dimenzióit kell erősítenünk?

– Fontos, hogy megéljük a családalapítás rítusát. Ha ez nem sikerülhet, más értelmet kell pumpálnunk a házasság edényébe. Összetartozást, szellemi és lelki tartalmakkal és formákkal. És ezenközben az ember kinőtte a természet kereteit. Egyre többen vagyunk. Azt a kérdést is figyelembe kell venni, hogy mi lehet még értelmes cél, ha a gyermekáldás esetleg tilossá válik.

– A fölnövekvő generáció már úgy házasodik, majd válik, ha gond van, mintha napi

testedzést végezne…

– Persze, de ez inkább a társfüggőség kifejeződése, ami egy kötöttség. Nem bírsz egyedül maradni. Újabb projekcióba kezdesz, aminek se vége, se hossza.

– Mi a kötöttség lényege?

– A félelem.

– Mi a szabadság?

– Akkor vagy szabad, amikor fölismered, hogy meg fogsz halni, és rájössz arra, hogy addig kénytelen vagy egy tervet kovácsolni. A 20. század arra volt jó, hogy minden alapvető dolgot megkérdőjelezzen…. A múlt század mintha egy próbavetítés lenne egy hollywoodi stúdióban. Az utolsó vágás előtti pillanat. Ha nem jó a vége, újra kell vágni. Tanultunk-e valamit a 20. század hibáiból? Itt lenne a lehetőség, hogy újravágjuk a filmet. De nem vagyunk képesek megtenni ezt. Ugyanaz a rossz narráció működik, ugyanazok a kérdések jönnek elő. Ugyanolyan erős a gyűlölködés, ugyanúgy vannak gazdagok, akik különböző trükkökkel több pénzhez jutnak, mint a szegények, ugyanúgy viselkednek az államok és az egyházak is.

– Mihez keresünk társat?

– Ahhoz, hogy megéljük a saját történetünket a másikkal és a világgal. Nagy nyomás alatt élünk. Sietnünk kell. Miközben nem akarjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mégis mintha minduntalan azt a filmet forgatnánk le, ami már egyszer nem sikerült.

– Mi volt az oka, hogy többször elfordultál a feleségedtől?

– El akartam hitetni magammal, hogy fogok olyan személyt találni, akivel szó szerint a boldogság ideáljában lehetek. Rohantam. Egyébként most is bennem van, hogy megtörténhet, hiszen az illúzió lényege, hogy majd egy másik személy által leszek boldog, kiegyensúlyozott, szabad. Nehezen fogom fel, hogy mindezt nekem kell elérnem.

– Ellentmondasz annak, amit az elején állítottál, hogy a boldogságkeresés illúzió.

– Ha valaminek van értelme, akkor az az ellentmondások felkutatása. Ha nincs ellentmondás, akkor nincs semmi, mert meghaltál. Az embernek ez az ingadozás a lényege. Így alakul ki az élet. Akkor csinálod jól az életed, ha azt ki tudod tölteni. Nem a hasznosságra gondolok, hanem arra, hogy jelen vagy. Amikor nem vagy jelen, akkor egyfajta halál következik be. Az emlékezet vetetlen ágyában haldokolsz. A lényeg, hogy képes legyél ellentmondásba is kerülni önmagaddal. Ha abban vagy, úton vagy. Ha nem, meghaltál. Az életünk meghosszabbításáért küzdünk, és azért, hogy fiatalok maradjunk. Azonban az élet második felére már nem azok a törvények vonatkoznak, mint az elsőre. Ilyentájt valamiképp meg is halunk, de szellemileg és lelkileg újjá kéne építeni magunkat. Egy házasságot is újjá kell építeni, vagy valaki mással egy újba kezdeni, aminek lehet, hogy ugyanez a vége.

– Mit tehetünk, hogy megtartsuk a házasságunkat?

– Rá kell kérdezni, hogy miért vagyunk mi együtt? A legfontosabb az lenne, hogy kiiktassuk az életünkből azokat a folyamatokat, melytől úgy érezzük, halottak vagyunk. El kell érned a felébredés pillanatát, amely képessé tesz a jelenben való élethez. Persze, a produktivitással is csínján kell bánni. Nem szabad, hogy az ördögöd legyen.

– Ez mit jelent?

– Meg kell tanulnunk úgy utazni, hogy közben lecsendesüljenek a világ dolgai, és felerősödjenek a személyes vonatkozások. Ez nem öncél, ugyanis aki ezt az utat képes végigjárni egyfajta történetet szolgáltat az önmagasság megragadására. Élni nem muszáj, gyógyulni viszont igen.

Gyimesi Ágnes Andrea