Talita

Rabok, srácok, kommunisták – filmek az ’50-es évekről

Három film, amely szépen, nagy  hatással idézi fel az 1950-es évek világát, 1956 forradalmi, majd a megtorlás dermedt hangulatát, a szabadság megszerzésének mámorát és elvesztésének fájdalmát.

Szerelem

Felkérést kaptam, hogy írjak rövid ajánlást kedvenc ’56-os témájú filmemről. A költői szépségű „Szerelem” című alkotás jutott eszembe elsőnek. 

Mégpedig az a jelenet, amint a börtönből szabaduló férjtől megkérdezi a taxisofőr, hogy melyik hídon szeretne Pestről Budára átmenni. Mindig ez a jelenet jut eszünkbe a férjemmel, valahányszor autóval jövünk át Pestről. Ő is megkérdezi tőlem ilyenkor: “Melyik hídon parancsol átmenni, asszonyom?”

A Makk Károly–Déry Tibor–Bacsó Péter–Tóth János nevével fémjelzett film  a szerelemről, a halálról, a túlélésről szól az 1950-es években, Magyarországon, Budapesten. Szinte csak egy helyszínen, egy budai polgári lakásban játszódik.

Luca (Törőcsik Mari), a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost (Darvas Iván). A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama (Darvas Lili) már nem tudja megvárni fia hazatértét. Egy nap váratlanul kiszabadul János, s a házaspár újrakezdi az életet. (port.hu)

Idén májusban – negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után – újra bemutatták ezt az alkotást a 69. Cannes-i Fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű program részeként. Makk Károly rendező elmesélte, hogy a Déry Tibor két novellája alapján készült forgatókönyvet hat évig politikai okokból a hatalom nem engedte megvalósítani. 1969-ben viszont a ZDF nyugat-német köztelevízió az írótól megvette a forgatókönyvet, s a rendezésre Makk Károlyt kérte fel. Valószínű, hogy a magyar politikai vezetés el akarta kerülni azt a „világbotrányt”, hogy egy Magyarországon betiltott forgatókönyvből német film készüljön, ezért engedélyezte a film elkészültét.

A „Szerelem” itt megnézhető.

(Antalffy Yvette)

Volt egyszer egy budai srác – Mansfeld

Jellemző, hogy amikor ’56-os filmeket ajánlunk, akkor azok közül egy az ötvenes évek első felében játszódik, kettő pedig a megtorlás éveit idézi. Az én ajánlott filmem egy egyszerű fiúról, Mansfeld Péterről szól.

2006-ban, az 50. évfordulóra készült a film. Szeretem, mert élő, hiteles, nem modoros. Szeretem, mert megmutatja Mansfeld Pétert és barátait, a budai srácokat, akiket elragadott a forradalom lendülete, a szabadság reménye, és a maguk kajla módján próbáltak hűségesek maradni az eszményeikhez, próbáltak felnőni. Van, akinek sikerült, és van, akinek nem. Például a pesti lánynak, Tóth Ilonkának és a budai fiúnak, Mansfeld Péternek nem sikerült. Nem rajtuk múlt, hogy ez így lett, de mégis: nem tudom véletlennek tartani, hogy ők haltak mártírhalált. Mert mártír mégsem véletlenül lesz valaki. Senki nem készül annak, de képes lehet felnőni a feladathoz. Tóth Ilonkát és Mansfeld Pétert úgy képzelem, hogy nekik ez sikerült. És utóbbit a film is így mutatja be.

Sok színész szép alakítása is emlékezetessé teszi a filmet. Fancsikai Péter egy idétlen szerep után kapta meg ezt a súlyos feladatot, és vette az akadályt. Pindroch Csaba még éppen eljátszhatott egy szinte kamaszt. Nagy Ervin egyik legjobb alakítása az államvédelmis kihallgató tiszt meghasonlásának megformálása. Eperjes Károly kiválóan alakítja a félbolond ÁVH-s főtisztet. Blaskó Péter jóindulatú ügyvédként, Maia Morgenstern pedig megrendítő Mansfeld Péter anyjának szerepében.

’56 kincs. Ha közel engedjük magunkhoz romantikus hősiességét, bukásának tragikus pátoszát, olyan katarzist élhetünk át, amely után nagyobb perspektívából láthatjuk történelmünket, és benne a saját környezetünk, családunk privát történelmét, saját életünket is. Szilágyi Andor filmje közelebb visz bennünket ehhez a lehetőséghez, érdemes élni vele.

(Kóczián Mária)

Kibontakozás a halál árnyékában: Nagy Imre

„A temetetlen halott – Nagy Imre naplója” című film a legdrámaibb és legszebb ’56-os filmek közé tartozik, annak ellenére, hogy cselekménye nem kifejezetten a forradalmi eseményekre koncentrál, hanem Nagy Imre alakját állítja elénk.

Mégsem életrajzi film, mert pályafutásának csak utolsó két évét, az 1956-os forradalomtól 1958-as kivégzéséig tartó időszakot idézi fel. Néhány szép, régi, gyerekkori emlékét is megidézi a film idealisztikusan – ettől az életrajzi ív nem lesz hitelesebb, de kissé kitágul, és a film szikár, dokumentarista stílusát egy kis költőiséggel oldja.

Mészáros Márta, a rendező gyermekkorában személyesen többször találkozott Nagy Imrével, és barátságot ápolt a politikus lányával, aki sokáig küzdött azért, hogy apját rehabilitálják. Ez a film is a rehabilitáció egyik – művészi – állomásának tekinthető. Jan Nowicki Nagy Imre-alakítása közel hozza, már-már szerethetővé teszi a néző számára ezt a kimért, megfontolt, idős embert, az egykor nagy hatalmú politikust. A forradalmi események, majd a fogságban töltött évek szenvedései a kommunista vezetőt – akit nézetei és tettei nem sokban különböztették meg a Rákosi-kor politikai vezetőitől – erkölcsi állásfoglalásra késztették. A megpróbáltatások idején valósággal felnőtt vezetői hivatalához, kiteljesedett lélekben, és hőssé vált helytállásával. Ezt a kibontakozási folyamatot szépen, sallangmentesen ábrázolja a film: szinte a szemünk előtt bomlik ki egy átlagos ember alakjából a nagy tettekre is képes, hősies kitartásra és erkölcsi hűségre kész ember egyénisége. Nagy Imrét nem annyira életútja, hanem a forradalomtól kezdve tanúsított hősies magatartása miatt tisztelhetjük 1956 egyik hőseként.

Megnézhető itt.

(Kölnei Lívia)

1. kép,  2. kép, 3. kép, 4. kép