Talita

Őrangyal egy fogyatékos gyermeknek

Tudjátok-e, hogy az Égben hogyan választják ki a fogyatékos gyermekek édesanyját?

Néha magam elé képzelem Istent, amint utasításokat ad az angyaloknak, akik mindent egy hatalmas füzetbe jegyeznek fel.

– Frederick, fiú. Védőangyal: Máté.

– Elisabeth, leány. Védőangyal: Cecília.

– Caroline, Carrie, ikrek. Védőangyal … mondjuk Gellért.

Végül átad egy nevet egy angyalnak, és mosolyogva azt mondja:

– Ennek adjunk egy fogyatékos gyermeket!

Az angyal kíváncsian kérdezi:

– Miért pont ennek, Uram? Olyan boldog.

– Így van – válaszolja Isten mosolyogva. – Adhatnék-e fogyatékos gyermeket olyan anyának, aki nem ismeri a jókedvet? Kegyetlen dolog volna.

– De van türelme? – kérdezi az angyal.

– Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor elmerülne a tengernyi önsajnálatban és  fájdalomban. Ha túljut a sokkon és a bánaton, biztos, hogy kibírja.

– De Uram, azt gondolom, hogy ez az asszony még Benned sem hisz.

Isten mosolyog:

– Nem számít. Gondoskodom róla. Ez az asszony tökéletes. Kellőképpen önző.

Az angyal nem hisz a fülének:

– Önző? Az önzőséget erénynek tartod?

Isten rábólint:

– Ha nem lesz képes mindannyiszor elszakadni a gyermekétől, amikor szükségét érzi, soha nem fogja túlélni a sokkot. Igen, ez lesz az az asszony, akit egy tökéletlen gyermekkel áldok meg. Még nem tudja, de irigyelni fogják. Még a legapróbb fejlődést sem fogja soha hétköznapi dolognak tartani. Amikor gyermeke először fogja mondani: “mama”, tudni fogja, hogy csodának a tanúja. Amikor vak gyermekének leír egy fát vagy egy napnyugtát, úgy fogja látni ezeket a dolgokat, ahogyan kevés ember képes látni a teremtményeimet. Lehetővé teszem számára, hogy olyan világosan lássa a dolgokat – a tudatlanságot, a kegyetlenséget, az előítéleteket – ahogyan én, hogy mindezek fölé emelkedhessen. Soha nem lesz egyedül. Én mindig ott leszek mellette, élete minden percében, mivel csalhatatlanul az én munkámat fogja végezni, mintha az én helyemben lenne.

– És a védőangyal ki legyen? – kérdezi az angyal felemelve a tollat.

Isten mosolyog:

– Elég, ha adunk neki egy tükröt.

Szerző: Erma Bombeck