Talita

Keresztény női magazin

Reinkarnáció

cute-cat
Korunkban divatosak a keleti vallások. Sokan úgy érzik, ezek közelebb állnak hozzájuk, mint a kereszténység. A
http://jezsuita.blog.hu oldaláról származó írás a reinkarnáció tanát járja körül tisztázó szándékkal, a nélkül, hogy vallásháborút indítana a hinduizmus vagy a buddhizmus ellen.

A reinkarnáció vagy „újra-testesülés” az a tanítás, mely szerint az élőlényeknek (más megfogalmazás szerint lelkeknek vagy szellemeknek) az élet és halál (gyakran hosszú) láncolatán kell áthaladniuk, amíg eljuthatnak az üdvösségre. Elsőként vessünk egy pillantást röviden a fogalom történetére (1.), majd tisztázom a jelentését (2.), végül – ígérem! – megfogalmazom a saját álláspontomat is (3.).

1. Írásos emlékek tanúsága szerint a reinkarnáció tana elsőként a hindu vallási hagyományban jelent meg Kr. e. 1500 és 800 között. Az Upanishadok, amely a hindu Védikus írások része, leírja a lélek utazását az élet és halál sorozatos körforgásán át (samsara). Ez a doktrína így széles elfogadásra talált az ortodox hindu hagyományban – annak monista, pluralista, teista és panteista formájában is – valamint azokban az új vallásokban, amelyek belőlük eredtek, tehát polgárjogot nyert a Buddhizmusba, a Dzsainizmusba és a Szikizmusba is.

A görög filozófia és a misztériumvallások voltak a felelősek azért, hogy a lélekvándorlás tana a nyugati filozófiába is bekerült. A Teozófiai Társaságnak, számos modern fizikusnak, keleti gurunak és a körülöttük szerveződő mozgalmaknak (így a transzcendentális meditációnak és az ISKCON-nak), valamint a kortárs New Age mozgalomnak köszönhetően ez a tanítás mára jól ismert a nyugati szellemi életben. Nyugati felfogás szerint általában a reinkarnáció csak emberi formákra korlátozódik, míg a keleti rendszerekben minden életforma reinkarnálódhat.

2. A hinduizmus azt tanítja, hogy a halhatatlan egyedi lélek (atman) a maya (illúzió/tudatlanság) hatalmának köszönhetően a samsara fogságába esett. Ezen a ponton a doktrína szoros kapcsolatban áll a karma („cselekvés”) tanával. Ez lényegében a helyreállítás, avagy az ok-okozat törvénye: minden egyes léleknek viselnie kell cselekedeteinek jó vagy rossz következményeit. Eszerint – ki mint vet, úgy arat! – mostani életünk korábbi életünkben elkövetett tetteink következménye, a jelen tetteink pedig meghatározzák a jövőt. Mindenki fel s alá járhat az élet létráján. Olyan törvény ez, amelyet még az istenek sem képesek megváltoztatni, s amely a születéseknek és haláloknak hosszú láncolatát teszi szükségessé, amelyben mindenki elnyeri jutalmát vagy elszenvedi megérdemelt büntetését. A jó tettek jó életet eredményeznek, a rossz cselekedetek viszont szenvedést hoznak. A megváltás (moksha) a monisztikus rendszerekben az atman felemelkedése révén történik a legfelsőbb Lélekhez (Paramatman), míg a pluralista rendszerekben a legfőbb Isten jelenlétének elérésekor teljesedik be, végső soron pedig a megtisztult lény végső szabadulását jelenti a fájdalmak, a szenvedés és nyomorúság evilági köreiből.

3. Hogyan gondolkodjunk mármost minderről? A dolog persze pluralista világunkban kinek-kinek szíve joga! A nélkül azonban, hogy bárkit bármire is kényszeríteni akarnék, hadd adjak néhány szempontot az értékeléshez. A reinkarnáció tanának támogatói főként azzal érvelnek, hogy ez a tanítás teljesen és részrehajlás nélkül helyreállítja a világban igazságosságot, magyarázatul szolgál a valós életben tapasztalt különbségekre és egyenlőtlenségekre, mindenkit személyes morális felelősséggel ruház fel, továbbá hozzásegít, hogy elfogadja a jelen életét, végső soron tehát saját sorsunk kovácsává tesz bennünket. A nézet kritikusai mindenekelőtt azt vetik ellene, hogy előmozdítja a fatalizmust (a „sors” hatalmába való passzív beletörődés lelkületét), és ellehetetleníti a konstruktív elégedetlenséget, amely pedig minden változás és a fejlődés elengedhetetlen feltétele. Szerintük ebben a nézőpontban az élet szükséges rosszá válik, amelyet csupán el kell szenvedni. Azt hangsúlyozzák, hogy a reinkarnáció nem ad elfogadható megoldást a szenvedésre, s ami még rosszabb: minden eseményt igazoltnak tekint – beleérve az elnyomást, a népirtást és a holokausztot is – azzal a felkiáltással, hogy az áldozatok megérdemlik sorsukat. Továbbá nincs hely benne az ingyenességnek – az vagy, aki lettél, és csakis magadat okolhatod érte! – és nem inspirálja az együttérzést sem, hiszen senki sem írhatja felül vagy változtathatja meg a karma törvényét. Ebből a nézőpontból a tevékeny szeretet cselekedeteivel is önmagunknak használunk, ami önzésnek látszik.

A keresztény tanítás a szeretetről, az együttérzésről, mások szolgálatának szelleméről, a kegyelem ingyenességéről, a vezeklésről/jóvátételről, a megbocsátásról, az egyszeri halálról, a test szerinti feltámadásról és az ítéletről ellentétben áll a karma és a reinkarnáció tanával. Azok a próbálkozások, amelyek megkísérlik a biblikus világnézet talaján is bizonyítani a reinkarnációt – elsősorban Illésre és Keresztelő Jánosra való hivatkozással (Mt 11,11-14) –, helytelen hermeneutikából származnak és nem igazolhatóak. Azzal együtt minden keresztényt óva intenék attól, hogy elítélje a keleti vallásokat (hiteles követőikkel együtt)! Elhamarkodott elbizakodottság volna ugyanis azt gondolni, hogy minden esetben pontosan megértettük, mit is akarnak mondani. Ha így teszünk, nem csodálkozhatunk azon, ha olykor ők is úgy tekintenek a kereszténységre, mint primitív, durva, sőt szadista vallásra, amiért egy véres fára szegezett megváltót imád.

 

Satori

http://jezsuita.blog.hu/2011/08/22/title_1635338


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162