Serdülőkori öngyilkosság
Serdülőkorban minden magatartásforma elfogadható, legalábbis bizonyos keretek között. Ha a gyerek nem szemtelen, nem lázad és nem provokatív, akkor ugyanúgy baj van, mintha mindezt eltúlozva, elviselhetetlen mértékben produkálja. Vagyis mi áll a sajnos, oly gyakori serdülőkori öngyilkosságok hátterében?
Krízisek
Serdülőkorban (kb. 12-.20 év) a legjellemzőbb krízishelyzeteket az óriási biológiai változások mellett a fiatal új élethelyzetre, az önálló felnőtt életre való készülődése provokálja. Három fő területen jelentkezhetnek hosszabb-rövidebb ideig tartó válságok.
A legtöbb kamasz teljesítménye romlik, de vannak kirívó esetek, amikor a korábbi teljesítmény, illetve a képességek messze felülmúlják a fiatal aktuális produktumát. Ilyenkor teljesítménykrízisről beszél a szakirodalom.
A felnőttekkel, leginkább a normákat közvetítő személyekkel – tanárok, nevelők, szülők – szembeni engedetlenség, ellenségesség, lázadás szintén általános. Néhány gyerek azonban olyan elviselhetetlen módon kérdőjelezi meg a felnőtt kompetenciáját, értelmetlenül, kérdéseket fel sem téve, vagy a válaszokat meg sem hallgatva, a lázadás öröméért száll szembe környezetével, hogy viselkedésével lehetetlenné teszi saját helyzetét az adott szociális miliőben. Ez a tekintély vagy autoritás krízis.
A tizenévesek életfeladata önmaguk megtalálása, saját személyiségük kialakítása, a szülőkről való leválás, egyben a kortárs csoportban való helyzetük kialakítása, valamint felkészülés a párkapcsolatra. Az autonóm identitás építése igen komoly feladat, melynek folyamatát gyakran nehezítik külső-belső válságok, mint a szülők válása, a családi helyzet instabillá válása, sikertelen alkalmazkodás a kortársak csoportjaiban, negatív élmények az első párkapcsolati próbálkozások során. Látható milyen sok tényező kedvező együttállása szükséges a relatíve harmonikus személyiség kialakulásához. Amennyiben kudarc kudarcra halmozódik, a gyermek identitás krízisbe juthat.
Önsértés
Krízis állapotban tudatunk beszűkül, a józan megfontolás szertefoszlik, érzelmi reakciók, rossz megküzdés és gyenge impulzus kontroll jellemez mindnyájunkat. A serdülő gyerekek állapotukból adódóan még inkább veszélyeztetettek, hiszen nem alakultak ki az érett felnőttre jellemző megküzdési módok, indulataikat kevéssé képesek kontrollálni. Az elviselhetetlen érzelmi feszültség hirtelen, meggondolatlan cselekedetekhez vezethet. Manapság egyre gyakoribb az un. önsértés, amikor a fiatal saját magát sebzi meg fékezhetetlen érzelmi állapotában. Ilyenkor a fiatal célja a figyelemfelkeltés, az indulatok levezetése és a megkönnyebbülés. Azonban sosem szabad komolytalanul viszonyulni az efféle jelzésekhez. Aki rászokik az érzelmi megkönnyebbülés ilyen módjára, hajlamosabbá válik a durvább önagresszióra is. Bizonyos mértékig ebbe a kategóriába tartozik a test különböző pontjainak fémekkel történő teleaggatása, ami egyben a feltűnési vágyat is kielégítheti.
Öngyilkosság
Zsófit hónapok óta folyamatosan traumák érték. A számára ismerős és kedves általános iskolából középiskolába került, ahol még senki sem ismerte őt. A nagyon is szerethető lány korábbi helyén mindenki kedvence volt, ennek következtében sok mindent elnéztek neki a tanárok. A diákok között középponti szerepet töltött be. A sok párhuzamos osztályos szakiskolában senki sem viszonyult hozzá személyesen, ráadásul cigánysága miatt háttérbe szorult. Tanulmányi téren is megemelkedtek a követelmények, melyeknek segítség nélkül nem tudott megfelelni. Nevelőanyja haldoklott. Nem volt bizonyos, mikor következik be halála. Az asszony betegsége következtében Zsófi elszakadt a családtól, nem tudta látogatni nevelt testvéreit. Egyre súlyosabb hangulatingadozások valamint alvás- ill. evészavarok miatt pszichiátriai gondozásra, valamint folyamatos pszichoterápiára szorult. Az orvos antidepresszánst írt fel, a pszichológus heti két órában foglalkozott vele. Amikor nevelőanyja meghalt, a szakemberek azonnal megkezdték a gyász feldolgoztatását. Bár folyamatosan veszélyeztetett volt, mindenki nagyon vigyázott rá, ezért nem történt baj. Félévkor több tárgyból megbukott, így korrepetitort fogadtak mellé, aki szintén szívesen beszélgetett az immár 16 éves lánnyal. Eltelt egy-két hónap, és megjelent Zsófi büntetett előéletű, vér szerinti apja, aki akkor szabadult a börtönből. A férfi mindent megtett, hogy magához édesgesse az évek óta nem látott lányát, akit hamar sikerült érzelmileg megvesztegetnie. Bár a szabályok értelmében a serdülőt az apa nem vihette lakására, Zsófi szökdösni kezdett, mondván, az apa új élettársának szüksége van rá a kisebb testvérei nevelésében. A teljesen kezelhetetlen állapot az apa ismételt börtönbüntetéséig tartott, mely két hónapon belül bekövetkezett. A nagylány látszólag higgadtan reagált a hírre, a szökések befejeződtek, tanulmányai rendeződni látszottak. Pszichológusának azonban utalást tett arra, hogy nem veszi be a gyógyszereket, hiszen már jól van, mégsem dobja ki őket. A szakember mindenkit mozgósított, hogy azonnal szedjék össze a nála felhalmozódó pirulákat, és felügyelet mellett nyelje le a többi gyógyszert. Sajnos az óvintézkedések nem történtek meg, mert akkoriban Zsófi hangulata jóval oldottabb volt, mint pár hónappal korábban. A legtöbben azt gondolták, a gyerek kijött a krízisből. Három nap múlva Zsófi beszedte az összes összegyűjtött pirulát. Hála Istennek, nem volt tisztában az antidepresszánsok hatásmechanizmusával, így egy gyomormosással megúszta.
A serdülőkori öngyilkosságok célja legritkább esetben a meghalás szándéka. A nem befejezett kísérletek mellett, sajnos a bevégzett öngyilkosságok is elsősorban a végső kétségbeesés kifejeződései. A kamasz nem saját magát, hanem a számára elviselhetetlen érzéseket vagy állapotot igyekszik megszüntetni.
Leggyakrabban valamilyen gyógyszert szed be a gyerek, melyet a házi patikában talál. Nem ritka, hogy a már pszichiátriai kezelés alatt álló kamasz saját gyógyszerét gyűjtögeti össze, majd egyszerre, nagy mennyiséget vesz be. Szintén sokszor fordul elő a kisebb-nagyobb falcolás, a csukló környékének vagdosása, mely egyre mélyebb barázdák megjelenésével jár.
A másokat elrettentő, ijesztő megoldások (vonat elé ugrás, önakasztás, roncsolódott test, vízbefúlás) büntető szándékúak, melyek egy adott személyre, vagy csoportra irányulnak. A krízisben lévő fiatal így próbálja környezete lelkiismeretét megmozgatni – tegyük hozzá, nem eredménytelenül.
A legfontosabb teendő a környezet részéről minden utalás, jelzés komolyan vétele. A fiatalok nem ritkán az internetes közösségi oldalakon ejtenek el olyan megjegyzéseket, melyből veszélyeztetettségük nyilvánvaló. De gyakran beszélnek késztetéseikről a kortárscsoportban, vagy akár idegeneknek. Ilyenkor a figyelem középpontjába kerülés, a társak odafigyelése önmagában megnyugtató lehet, azonban mindenképpen szükséges felnőtt személy beavatása, majd szakavatott segítő igénybe vétele. Gyakori előjel a szélsőséges hangulatingadozás, ami szintén „normálisan” is előfordul kamaszoknál. Ha azonban a gyerek az egyik pillanatban szinte euforikus állapotban nevet, kacarászik, hülyéskedik, majd hirtelen mély depresszióba süllyed, és a halálról kezd beszélgetni, az már figyelmeztető jelzés. Különösen veszélyeztetettek az alkohol- és drogfogyasztók, de a számítógép- vagy játékgép-függő fiatalok, valamint a nagyon szoros párkapcsolatba bevonódó személyek egyaránt. Ők függőségük miatt nagyon kiszolgáltatottak. Vonatkozik ez az alkalmi drogfogyasztókra és alkoholfogyasztókra is, mivel a szerek hatása alatt legtöbbször képtelenek viselkedésük befolyásolására.
Öngyilkossági kísérletet követően feltétlenül keressünk kórházi elhelyezési lehetőséget, ahol specialisták kezelhetik a serdülőt (nem mindig elegendő elküldeni az iskolapszichológushoz vagy nevelési tanácsadóba). A krízis állapot lecsengését követően is szükséges a fiatal segítése, pszichoterápiája. Nagyon fontos a környezet utólagos reakciója, ugyanis a túlzott babusgatás, óriási figyelemkoncentráció ugyan tehermentesíti a kamaszt, azonban egyúttal meg is erősítheti az öngyilkossági kísérlet hasznosságában, hiszen utána megkapja mindazt, amire korábban vágyott. Lényeges a reális, érzelmileg távolságot tartó, a tettet egyértelműen elutasító, ám a gyerek személyét maximálisan elfogadó viszonyulási mód.
Befejezett öngyilkosság esetén az egész mikrokörnyezet krízise léphet fel, ezért a társakat, családot, iskolai közösséget szakembernek kell ellátnia.
Keresztesi Réka
(A témát ld. részletesen: Hajduska Marianna: Krízislélektan, 2008. ELTE Eötvös Kiadó)
Tweet