Talita

Sikeres házasságok 1. rész – „A nő a házasság kézikönyve”

“Az agyunk alapvető működéséhez tartozik, hogy hinni tudunk valamiben. Az istenhit meghatároz: szembesít azzal, hogy nem velünk, emberekkel kezdődik és végződik a világ. Ez nagy segítség. Erre mondják, hogy „na, ha csak segítség, akkor ez a mankó csupán a tehetetleneknek kell!” De hát a segítség azért van, hogy igénybe vegyük. Lehet eszközök nélkül, a puszta két kezünkkel is házat építeni, csak sokkal nehezebb.” Gerber Gáborral beszélgettünk.

– Sokféle munkád van, többek között fogorvosként is praktizálsz.

 Igen, családi örökség a fogászat, és szeretem is művelni. 1921-ben indította nagyapám Újpesten a fogtechnikai laboratóriumát. Édesapám 1959-ben már fogorvosdoktori diplomát szerzett. Azóta ebben a városrészben él a család. Idősebbik húgom és én vittük tovább a fogorvosi vonalat, édesanyám és unokatestvéreim közül többen fogtechnikusok.

– A keresztény hit meghatározó az életedben. Így volt ez már a gyermekkorodban is?

Igen, a szüleim katolikus szellemben neveltek. Ők az ötvenes évek végétől egy katolikus kisközösséghez tartoztak, ami akkor szinte államellenes cselekedetnek számított. A szüleim fontosnak tartották a hit megélését mind a családban, mind közösségben. A testvéreimmel hittan csoportba jártunk, később pedig bekerültünk az újpesti főplébánia ifjúsági csoportjába, amely a Regnum Marianum lelkiségi mozgalomhoz tartozott. A Regnumban ismertem meg későbbi feleségemet, Zsuzsát. A közös lelki háttér nagy könnyebbséget jelentett az ismerkedésben, együttjárásban. A kezdetektől tudtuk, hogy azonosak az alapértékeink.

– Sokan nem is képzelik, hogy ez milyen nagy előny lehet a párkapcsolatok indulásánál!

Számoltunk azzal, hogy az együttjárásból ki lehet lépni, de a bizalom a kezdetektől bennünk volt, hogy ha együtt vagyunk, azt komolyan gondoljuk. Mindketten hosszú távra terveztünk, és az elköteleződés szándékával kerestünk párt. Amikor összeházasodtunk, olyan vágy élt bennünk, hogy föl se merülhetett a későbbi különválásunk lehetősége.

–Akarat kérdése is, hogyan állok egy kapcsolathoz. Földi életemhez mérten „örökre” tervezek, vagy fenntartom magamnak a lelépés kiskapuit.

Ez így van. Gondoljunk bele a pszichoszomatikus betegségekbe, ahol egyfajta agyi állapot idézi elő a testi tüneteket. Például a hosszantartó negatív gondolkodás akár gyomorfekélyhez is vezethet. Ha a házasságomban azt a gondolatot dédelgetem: „nem biztos, hogy jó lesz ez nekem, majd meglátjuk” – akkor ez be fog következni.

–A párválasztás akkor jó, ha az ész és a szív is igent mond rá.

Adódhat olyan helyzet, amelyben mással esetleg jobb lenne. Akadhat olyan ember, akivel jobban lehetne bulizni. Mással talán jobb beszélgetni. Mégis az a nagy öröm, hogy a feleségemmel szinte az élet minden területén jó együtt lenni. Nincs értelme más után nézegetni, mert úgy gondolom, összességében nála jobbat nem találhatnék.

– Zsuzsa mivel foglalkozik?

Eredetileg programozó matematikusnak tanult, de keveset dolgozott a szakmájában, mert sorra születtek a gyerekek: Balázs 1985-ben, Krisztina 1988-ban, Luca 1991-ben, Gordon pedig 1997-ben. Amíg kicsik voltak, ő otthon akart lenni velük, és hála Istennek, ebben támogathattam. A gyerekek nevelése mellett sok önkéntes munkát vállalt. A Nemzetközi Nőklubban karitatív programokat szervezett és angol nyelvű tárlatvezetést tartott a Szépművészeti Múzeumban.

– Úgy tudom, több évet töltöttetek külföldön.

Réthelyi Miklós professzor küldött ki Amerikába gerincvelő-kutatás céljából. Kétszer három évet töltöttünk kint. Voltunk közben Londonban is néhány hónapig. Az esküvőnk után másfél évvel, öt hónapos Balázs fiunkkal költöztünk ki először Amesbe, az Iowa állambeli egyetemi városba. Zsuzsa fontosnak tartotta, hogy odakint is legyenek olyan társas kapcsolataink, amelyek a hitünk megtartását szolgálják. Míg én éjjel-nappal dolgoztam, ő kiépített az én számomra is emberi kapcsolatokat, így Amerikában is otthon érezhettük magunkat. Kriszti és Gordon a két amerikai tartózkodásunk idején született. A második kiküldetés már olyan volt, mintha egyik otthonunkból a másikba költöznénk.

– Előfordult, hogy felelőtlenségnek tartotta valaki a négy gyermeketeket?

Amerikában egy koreai kollégám, akinek csak egy gyereke volt, megkérdezte: „És emlékszel a neveikre?” Ez akkor nem esett jól, de később, amikor meghívott Koreába, megértettem. Egy akkora területen, mint Magyarország, tízmillió helyett negyven millióan élnek. Ott nagyon érezni a létért, az érvényesülésért folytatott küzdelmet. Ez az oka annak, hogy az egyke gyermekeikből mindent ki akarnak hozni a képzéssel.

–Hogyan alakultak a gyereknevelési elveitek?

Zsuzsa fontosnak tartotta, hogy minden a napirendnek megfelelő időben történjen a hétköznapjainkban, különösen az esti lefekvés. Gordonnal, a legkisebbel ezt már nem tudtuk maradéktalanul megvalósítani, mert a nagyobbak jogait ő is a magáénak érezte. A szabadidejükkel kapcsolatban is voltak elveink, például, hogy ne töltsenek túl sok időt a számítógép előtt. 1994-ben, Karácsonykor együtt raktuk össze Balázzsal a számítógépünket, és ő azt nagyon megszerette. Bár először még orvos akart lenni, boncoltuk együtt az egereket, végül informatikus mérnök lett. Ha eltiltottuk őket valamitől, akkor igyekeztünk valamit adni is nekik cserébe, hogy az idejüket hasznosan tölthessék. Korai tinédzser korban nem várhatom el tőlük, hogy mindig maguktól találjanak értelmes elfoglaltságot. Itt adódik az a probléma, hogy mennyi időm van velük foglalkozni.

– Volt konfliktusod a munkára és a családra szánt idő egyeztetésével?

Amerikában olyan főnököm volt, akinek a tudomány töltötte ki az életét. Elvárta, hogy én is minden időmet a laboratóriumban töltsem. Szerencsére Zsuzsa is ragaszkodott ahhoz, hogy vacsorára otthon legyek, és foglalkozzak a gyerekkel. Utána visszamentem a laborba, ahonnan gyakran éjfél után kerültem haza ismét.

– Sikerült megtartanotok az egyensúlyt?

Gary Smalley párkapcsolatokról szóló könyvében olvastam, hogy „a nő a házasság kézikönyve”. Ezt nagyon igaznak tartom.
Zsuzsa a saját életét a gyerekekhez és az én szakmai karrieremhez igazította, és ezt szívesen tette. Amikor már újra itthon éltünk, és a gyerekek nagyobbak lettek, új dolgokkal próbálkozott. Még Amerikában akadt a kezébe egy FranklinCovey naptár, ami a „sikeres ember hét szokását” ismertette. Nagyon értékes gondolatokat tartalmazott arról, hogyan legyünk kezdeményezőek, hogyan törődjünk másokkal, hogyan vigyük sikerre az ügyeinket. Ezeket a hasznos gondolatokat Zsuzsa eleinte kamasz gyerekeinkkel, majd gimnazista fiatalokkal osztotta meg család-órák, jellemépítő foglalkozások keretében a Sapientia Főiskolán szerzett ismeretei segítségével. Később a felnőttképzéssel foglalkozó FranklinCovey cég budapesti irodájában helyezkedett el coach trénerként. Időközben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés diplomát szerzett és családterápiát tanult. Az elmúlt évben felkérték a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének vezetésére is, így az élete most eléggé sűrű. Támogatom a tevékenységeit, így most én lehetek az ő „hátországa”.

– Mit tesztek azért, hogy a házasságotok élő és szeretetteljes maradjon?

Igyekszünk minél több dolgot együtt csinálni. Persze ezért meghozzuk a magunk kisebb áldozatát, például nekem eleinte nem volt könnyű részt venni csoportfoglalkozásokon. Zsuzsának pedig az volt a nehezebb, hogy rendszeresen együtt tornázzon, ússzon velem. Bár az őszi maratont nélküle futottam le, de az edzésekben ő is részt vett. Az is fontos, hogy minden évben töltsünk kettesben néhány napot. Nagy élmény, hogy az utóbbi öt évben a nyárból már két hét lehetett a miénk.

– A vallásos közösségi élet folytatódik a gyermekeiteknél is, hiszen valamennyien regnumiak, a két idősebb pedig vezet is kisebbeket.

Fontos volt, hogy lássák ők is: nagyon sok ember, hozzájuk hasonló fiatal gondolkodik úgy a világról, mint mi. Attól, hogy keresztény elvek szerint élnek, nem rekesztődnek ki a világból, hanem egy nagy közösséghez tartoznak.

– Milyen szerepe van a keresztény hitnek az életetekben?

Az agyunk alapvető működéséhez tartozik, hogy hinni tudunk valamiben. Az istenhit meghatároz: szembesít azzal, hogy nem velünk, emberekkel kezdődik és végződik a világ. Ez nagy segítség. Erre mondják sokan, hogy „na, ha csak segítség, akkor ez a mankó csupán a tehetetleneknek kell!” De hát micsoda butaság ez: a segítség azért van, hogy igénybe vegyük. Lehet eszközök nélkül, a puszta két kezünkkel is házat építeni, csak sokkal nehezebb. Fontos számunkra a családi ima, különösen a közös esti ima, amikor megosztjuk egymással, hogy mi történt velünk aznap. Ezt még akkor kezdtük, amikor a gyerekek egész kicsik voltak, de még ma is az egyik legfontosabb része az esti együttlétünknek. A nagy ünnepek közösségi és családi megünneplése is erősítette az összetartozásunkat.

– A nagyobb családotok egységes a hit szempontjából?

Igen, ami nagy ajándék. Vannak persze gondolkodásbeli különbségek, amelyek az első években kisebb feszültségeket eredményeztek testvérek és sógorok között, de megtanultuk megérteni és elfogadni egymást, hiszen az alapvető dolgokban egyet értünk. Sok közös programot szervezünk a szüleimmel és a két testvérem családjával. Minden nyáron egy hetet együtt töltünk. Balázs fiunk esküvője pedig azért is volt különleges, mert ugyanakkor ünnepeltük Zsuzsával az ezüstlakodalmunkat, szüleim pedig az aranylakodalmukat.
 

Gerber Gábor 27 éve él feleségével, Zsuzsával. Négy gyermekük van. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékánhelyettese, az Anatómiai Intézet docense. Idegrendszeri kutatásokat folytat, egyetemistákat tanít, fogorvosként praktizál, házaspáros kurzusokat vezet feleségével.

Kölnei Lívia

Sorozatunk további részei:

“Viseljétek el egymást szeretettel”

“Nem a véletlenekben, hanem a gondviselésben hiszek”

“Meg kellett dolgoznom a hűségemért”

Ezüstlakodalomra várva