Talita

Sikeres házasságok 5. – Ezüstlakodalomra várva

Gedai Gyurit már ősidők óta ismerem. Zeneiskolában tanít, kántor a fóti templomban, három nagy gyerek apukája és az egyik legjobb barátnőm, Lívia férje. A házasságukról faggattam – a régi barát jogán – elég közvetlenül.

– Három év múlva táncolunk az ezüstlakodalmatokon, igaz?

– Ne is mondd, azt ígértem a feleségemnek, hogy amikor 25 éves házasok leszünk, elviszem Párizsba!

– Meggondolatlan vagy!

– Lehet!

– Már két éve ismertétek egymást, amikor összejöttetek. Mikor, hogyan élted át, hogy ez az a lány, akire vártál?

– Feltűnt, hogy nincs barátja, amikor bekerült a közösségbe. Aztán ő közeledett felém. Elhívott koncertre, programokra. Kezdtem megnyílni felé én is. Nem egy berobbanó szerelem volt ez, hanem valahogy felismertem őt, az értékeit, hogy milyen csinos és okos, és egyre fontosabb lett nekem.

– Először talán foglalkozzunk a házasságotok nehezével! Volt olyan időszak, esemény, amelynek során igazán megmérettetett a kapcsolatotok?

– Az első öt év, amikor együtt laktunk az anyósommal, apósommal, „nagyanyósommal” – nem volt könnyű. Amíg nem lettünk önállóak. Lívinek kellett a szüleire és rám is figyelni. Akkoriban sokszor elhangzott tőlem: „mert az anyukád biztos azt mondta, hogy…”. De olyan nagy válság, hogy el kellett volna gondolkodni a kapcsolatunk létéről, soha nem volt. Egészséges veszekedés, odamondás persze igen. Líviben hamarabb, egy-két nap alatt, bennem kicsit lassabban mindig kisimultak ezek a dolgok.

– Mit gondolsz, miért ilyen stabil a kapcsolatotok?

– Mire én megnősültem, 29 éves voltam. Annyiféle fejtágítón hallottam a Regnum Marianum közösségben papoktól, más vezetőinktől a házasság buktatóiról, hogy tulajdonképpen fel voltam készülve ezekre. A velünk foglalkozó ifjúsági nevelők tudták, mit kell nekünk mondani. És láttunk pozitív példákat ismerős családokban. A szüleim házasságát is, édesanyám nagy szeretetét és türelmét. Édesapám pedig a darabossága mellett is fizikai munkásként mindent megtett a család érdekében. Csak egy apró példa: édesapám minden pénteken hazahozta nekünk a süteményét a menzáról.

– Önmagában a kereszténység nem védelem a házassági válságoktól. Mi lehet annak az oka, hogy elkötelezett házasságokban is vannak akár a válásig vezető konfliktusok?

– Azt, hogy egy másik házasságban konkrétan mi a buktató, nem tudom, de okozhat konfliktusokat a gyerekek nevelése például. Az első 10-15 évben nagyon sok mindenről le kell mondani, különösen, ha sok gyerek van. Mai kifejezéssel úgy mondanám: oda kell tennie magát az embernek… Persze hosszú távon ez megtérül.

– Te mindig nagy kedvvel voltál a gyerekekkel.

– A kalandosabb részt vittem a gyereknevelésben, Lívi meg az átkaroló, biztonságot adó szeretetet nyújtotta nekik. Nagy élmény volt számomra, hogy mindhárom gyerek születésénél ott lehettem. Emlékszem, amikor Ágostont először kézbe vettem, csak úgy potyogtak a könnyeim! Esténként befeküdtem hozzájuk a gyerekszobába, a padlóra. Meséltem nekik, persze volt, hogy közben elaludtam… A kertben tanítottam őket tüzet rakni, hagytam, hogy fára másszanak. Nagyokat kirándultunk. Ha pedig betegek voltak, akkor Lívi ápolta őket. Néha én már sokalltam is a pátyolgatást!

– Vannak Líviának olyan tulajdonságai, szokásai, amelyek elfogadásához szükséged van türelemre?

– Nagyon szereti a filmeket! Nem elég, hogy a tévében vagy DVD-n, de az utóbbi időben rákapott arra, hogy már interneten is filmeket keres magának! Ráadásul a filmek esetében gyakran nem egyforma az ízlésünk, nem tudunk mindig együtt megnézni valamit. És sok időt tölt a számítógép előtt a szerkesztés miatt. Amikor este már el kéne csendesedni, még mindig pötyög.
Nem tudtam sportosabb életre rávenni, de a vonaton vagy autón megtett utazás törődéseit nagyon jól bírja, a táborozásokban is ragyogóan helytállt: sátorban aludni bogarak közt, bográcsban főzni, pedig ezt otthon nem látta. A házimunkákat nem nagyon szereti, például a vasalást. Az viszont igaz, hogy mindig igyekszik, hogy legyen vasalt ingem. És nagyon jól belejött a háztartás vezetésébe is, kiváló szervező.

– Mi az, amit nagyon jónak és szépnek tartasz a házasságotokban, amire szívesen emlékszel?

– Lívi nagyszerű szellemi partner. Mint férfi és nő kiegészítjük egymást. Nagyon jó emlékek, amikor kettesben utaztunk, de a gyerekekkel együtt is jó volt. A karácsonyesték. A családba én hoztam a gyakorló vallásosságot, Lívi ebben is mindig mellettem állt, ami beleillett a megtérésének a folyamatába. A kilenc év alatt, amit az első önálló otthonunkban töltöttünk, szinte napról napra bontakozott ki a kapcsolatunk.

– Most voltál ötvenéves. Hogy érzed magad érett férfiként? Milyen terveid vannak?

– Iskolába már nem akarok járni, elég volt negyvenhat éves koromig! De nagyon foglalkoztat, hogy magánúton felelevenítsem gyermek- és ifjúkorom nagy élményét: az olasz tanulmányaimat! Ez a nyelv gyönyörű! Persze a zenei önképzésnek sincs vége sohasem…
A gyerekek egyelőre nagyon jó irányba haladnak. Jó lenne az életük alakulásán látni, hogy világszemléletükben folytatják, amit tőlünk kaptak. Mert ma már semmire nincs garancia. Sokszor látjuk, hogy akár egy pillanat alatt elveszíti valaki a hitét, felrúgja a családi életét…

– Az ember életéhez hozzátartozhat, hogy egy időre „megőrül”. Különösen fiatalon.

– A művészvilágban, ahová készülnek, sajnos gyakran erkölcstelenséggel, önzéssel, igazságtalansággal lehet találkozni.

– Hogyan látod a házasságotok jövőjét?

– Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy sikerüljön átmentenünk a kapcsolatunk lényegét azokra az időkre is, amikor a gyerekek már nem lesznek velünk. Remélem, nem fogunk unatkozni együtt. Bár nyilván nagyszülőként is szükség lesz ránk.

Kóczián Mária

Sorozatunk további részei:

“Viseljétek el egymást szeretettel!”

 “Nem a véletlenekben, hanem a gondviselésben hiszek”

“Meg kellett dolgoznom a hűségemért”