Talita

Keresztény női magazin

Sikeres házasságok 6. – Az élet apró csodái

Holica_Kati_s_Gyuri
Holica Kati Kanadában él. Férjével, Gyurival tizenhárom éve házasok. Ma már három gyerek boldog édesanyja is. Nemcsak kapcsolatukról, de az ottani iskolarendszerről és a megtéréséről is beszélgettünk az Élni jó házban, ahová telelni jöttek néhány héttel ezelőtt.

 

– Hogyan kerültél Kanadába?

– 1999-ben érettségiztem, és próbáltam mindent megélni, mielőtt családot alapítok. A környezetemben sok válás volt, így azt mondtam magamban, én nem is fogok megházasodni. Igaz, a szüleim házassága jó volt, és ők a példaképeim voltak.
Abban az évben apukám beteg lett, minden hétvégén meglátogattam. Érden dolgoztam, és hétvégén mentem Szolnokra, onnan Tiszaföldvárra édesanyámhoz, aztán együtt be a kórházba. Vele voltunk akkor is, amikor meghalt. Az nagyon jó volt, hogy vele lehettünk. El tudtunk egymástól köszönni.
Nyáron, érettségi után, amikor már a jogosítványt is megszereztem, hazajött egy általános iskolai osztálytársam Kanadából, hívott, menjek vele Kanadába. Mentem volna, de nem volt szabadságom. Végül a főnököm elengedett két hétre. A barátnőmmel elkezdtünk angolul tanulni, de hát szinte semmit nem tudtunk, amikor végül megvettem a repülőjegyet. Két hétre terveztem a kintlétemet, egy hét után találkoztunk Gyurival. Öt nap ismeretség után összeköltöztünk.

– Hol találkoztatok?

– Gyuri cserkészparancsnok volt. Az osztálytársamnak szintén köze volt a cserkészethez. Volt egy házavató buli, ahová elhívtak bennünket. Ott találkoztam Gyurival először. Másnap újra összefutottunk a magyar klubban, a Hungáriában. Akkor kezdtünk el igazán beszélgetni. Ez vasárnap történt, hétfőn a vendéglátóim meghívták őt is vacsorázni. Kedden dolgozott, szerdán újra találkoztunk. Csütörtökön, a kanadai hősök emléknapján kérte, menjek el vele az ünnepségre. Elmentem, késő estig együtt maradtunk, beszélgettünk. Pénteken már azt latolgattuk, hogy mi lenne, ha nem utaznék haza, hanem megkérnénk a munkavállalási vízumot. Éjfélkor újra elmentünk a Hungáriába, és ott végül eldöntöttem, hogy maradok. Reggel átmentünk a bőröndömért az osztálytársamhoz, és összeköltöztünk.

– Meg is kérte a kezedet?

– Öt nap után? Hát azt azért nem. De ahogy beleegyeztem, hogy maradok, békesség lett bennem.
Gyuri: – Ez volt számomra is meglepő, hogy kértem Katit, maradjon, holott amióta elköltöztem a szüleimtől, meg sem fordult a fejemben, hogy valakivel együtt éljek. Nem tudom, honnan jöttek ezek a szavak, egyszer csak kimondtam őket.

– Akkor ez szerelem volt első látásra?

Kati: – Ültünk az osztálytársamnál a kanapén, és hirtelen megfájdult a kezem. Gyuri kezébe vette a kezemet, és ott is maradt.

– Itthon hogyan fogadták a hírt?

Kati: – Először is meghosszabbítottuk a repülőjegyet fél évre. Utána felhívtam anyut. „Anyu, kinn maradok.” „De hát hogyhogy?” „Megismerkedtem valakivel.” „De hát nem is ismered!” Próbált meggyőzni, hogy menjek vissza, de hiába. Én akkor már tudtam, hogy milyen társat szeretnék, és azt is, hogy egy kapcsolat akkor működik jól, ha sok közös van bennünk. Gyurival nagyon sok dologban egyformán gondolkozunk. Sőt, együtt tudtunk működni a cserkészetben is. Annyi volt a különbség, hogy ő vasárnaponként templomba járt, én nem. Azt kérte, hogy csak az ő kedvéért ne is menjek. Mégis elmentem, de jó volt, hogy nem erőltette a dolgot.

– Gyuri, te nem akartad megtéríteni Katit?

Gyuri: – Engem anyám vitt templomba, ő vitt be a cserkészetbe, ő íratott be a magyar iskolába. Apám nem erőltette ezeket a dolgokat, a vallást sem, mégis hívő lettem. Így voltam ezzel én is.

Holica_Kati_s_a_gyerekek

– Kati, mi lett veled azután?

– Vízumot kértem, és arra gondoltam, ha nem működik mégsem a kapcsolatunk, hazajövök. De működött, hiszen áprilisban megkérte a kezemet.
Gyuri: – Szerettem volna Húsvétkor megkérni a kezét, de másképp történt minden. Emlékszem, aznap elmentünk a fogászatra, majd egy ékszerészhez, ahol leadtam a karórámat, amit búvárkodás közben szoktam használni. Elromlott. Ahogy az órával bíbelődtem, az ékszerésznő észrevette, hogy Kati nézi a gyűrűket. Rögtön elővett egy párnát, hogy még többet mutasson. Katinak megtetszett nagyon egy jegygyűrű. Az ékszerésznő, mivel többször látott a boltban, felajánlotta, hogy olcsóbban odaadja a gyűrűt. Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna ezt az ajánlatot, mert közben azon járt az agyam: ma van péntek, ma nem alkalmas lánykérésre az este, holnap cserkészet van, vasárnap templomban vagyunk, hétfőn már dolgozom. Talán szerdán vagy csütörtökön visszajövök, és megveszem a gyűrűt. De az is eszembe jutott, mi van akkor, ha valaki más addig megveszi. Ránéztem az ékszerészre, és megkérdeztem, hogyha készpénzzel fizetek, még kedvezőbb árat kaphatok-e. Közben pedig azt mondtam magyarul: „Drágám, el vagy jegyezve!” Az eladónő tágra nyitotta a szemét: „Nahát, ez olyan csodálatos! Ilyen még nem volt ebben az üzletben!” – válaszolta ő is magyarul.

– Mit éreztél akkor, Kati?

– Boldogságot. Jó érzés, ha a másik feleddel élhetsz.

– Végül mikor házasodtatok össze?

– 2000. szeptember 2-án.

– Változott  akkor az életetek?

Gyuri: – Elköltöztünk a szüleim házába. Tudtam, hogy a munkám miatt sokat leszek távol, így jobbnak láttam, ha Kati nincs sokat egyedül.
Kati: – Szerettem ott lakni, mert közel volt a templom. Barátkozni nem egyszerű odakinn, de lassan lettek barátaim is. Az egyik évben tényleg sokat voltam egyedül, de az anyósom vitt magával dolgozni.

– Mit csináltatok?

– Rendezvényszervezőként dolgoztunk. Pontosabban mint egy hosztesz: terítettünk, fogadtuk a vendégeket különböző ünnepségeken.

– Most már beszélsz franciául is.

– Az esküvő után megkaptam a letelepedési engedélyt, utána elkezdtem egy nyolchónapos nyelv-tanfolyamot. Majd munkát kerestem, de nem találtam. Amikor végre felvettek volna egy olasz óvodába, állapotos lettem az ikrekkel.

– Akik most 9 évesek. Milyen ellátást kaphat kinn egy anyuka?

– Tartományonként eltérő összeget, de általában keveset adnak. Számomra furcsa az is, hogy hiába van három gyerekünk, itt, Montrealban nem számítunk nagycsaládnak. Az anyukáknak vissza kell menniük dolgozni, mert nincs GYED és GYES, mint itt. Ha három hónapnál tovább otthon maradsz, nem lesz jövedelmed.

Holica_Gyerekek

– Most már iskolába járnak a gyerekeitek. Milyennek látod a kanadai iskolarendszert?

– Az első évben a tanítónénijük volt egész nap velük volt. Később változik minden, a gyerekek és a tanárok is, mert szerintük ez segíti a szocializálódást. De ez nekem nem tetszik, mert úgy gondolom, a gyerekeknek szükségük van biztonságérzetre, ami így elveszik.
Gyuri: – Körülbelül tíz évvel ezelőtt megváltozott a kanadai iskolarendszer. Korábban vallási alapon (katolikus, református) működtek az iskolák, most nyelvi alapon működnek. Vannak angol, és léteznek francia típusú iskolák, persze megtalálhatók a magániskolák is, de azok nagyon sokba kerülnek. A mi gyerekeink most hagyományos, állami iskolában tanulnak.
Kati: – Most is van vallásórájuk, de ebben minden benne van: tanulnak Buddháról, Mohamedről és Jézusról is. A történelemtanítás is egészen más. Az indiánokról sok ismeretet szereznek, de mondjuk Európáról elég keveset. Az iskola mellett, azt hiszem, a szülőknek is feladatuk a gyerekek képzése. Az viszont tetszik, hogy bár a tábla például interaktív, de amúgy nem használnak sok segédanyagot, inkább még mínusz harminc fokban is kiviszik őket a természetbe. Érdekes számomra az is, hogy első osztályban csak nyomtatott betűkkel írnak, másodikban tanulnak meg folyékonyan, írott betűkkel írni. Az értékelés szöveges, ezen kívül negyedévente vizsgáznak. A problémás gyerekeket is másképp kezelik, sok a segítő: pszichológus, mentálhigiénés szakember.
Gyuri: – Tavaly az egyik kisfiunknak nagyon nehéz éve volt, mert úgy érezte, nem szereti őt a tanítónéni. Idén Gyurika másik tanítónőt kapott, akivel jól kijön. Nagyon személyfüggő ez is. Pontosabban szeretetfüggő.

– Mivel telnek a napjaid, Kati?

– Az életem a gyerekeken és a háztartásvezetésen kívül az iskola és a templom körül zajlik. Sok önkéntes munkát végzek mindkettőben.

– Templom körül? Emlékszel egy pillanatra, amikor megszólított az Isten?

– Az édesapám halála után többször éreztem Isten jelenlétét. De pillanatra nem emlékszem. Talán a Cursillón történt valami, de ez inkább egy folyamat az életemben. A gyerekekkel már régóta együtt imádkozunk esténként. Az igazi, szívből jövő imádság azonban nem mindig sikerül, de tudom, hogy van valaki, akihez bármikor fordulhatok, és ez nagyon jó.

Képek: A Holica házaspár; Holica Kati és a gyerekek; Holica gyerekek

 

Konkoly Edit

Sorozatunk korábbi részeiből:

Sikeres házasságok 5. – Ezüstlakodalomra várva

Sikeres házasságok 1. – A nő a házasság kézikönyve

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162