Talita

Keresztény női magazin

Sült busa medvehagymás-tormás mártással

Sult_busa1
Sokan ellenérzéssel viszonyulnak a busához, de én szeretem, és a családom is szívesen eszi. Állítólag egészséges, hasznos élettani hatású étel, a 90-es évek elején nagy kultusza volt, gyógyító tápláléknak is tekintették. Olcsó és egészséges – ez ritka párosítás!

Két szép, nagy busa filét vettem. Megmostam, tepsibe tettem. Mindkét oldalát megsóztam, és beszórtam fűszerekkel. Elég szabadon, pillanatnyi indíttatásom szerint használom a fűszereket. Erre borsika és majoranna került, a tetejére pedig egy nagy fej apróra vágott hagymát szórtam, és meglocsoltam olíva olajjal.

sult_busa2
180 fokos sütőben, fóliával letakarva sütöttem, amíg a szúrópróba a vastagabb részeken is megmutatta, hogy a hús megfőtt, belül sem nyers. Akkor levettem róla a fóliát, és addig sütöttem tovább, amíg szép halványbarna színt kapott.

Petrezselymes burgonyát készítettem mellé. Sajnos friss petrezselyem nincsen még nálunk, ezért fagyasztottat használtam.

Mártást készítettem hozzá:
Felforrósított vajban kevergettem néhány percig két evőkanálnyi szárított, morzsolt medvehagymát, majd beleöntöttem egy nagy pohár joghurtot. Egy evőkanál reszelt tormával, kevés sóval, cukorral ízesítettem. A családom tagjai először idegenkedve kóstolgatták, de végül lelkesen fogyasztották a petrezselymes burgonyával tálalt sült busaszelet mellé. (Legközelebb kipróbálom a citromlevet is a torma helyett.)

sult_busa3

Kölnei Lívia

 

Korábbi receptjeinkből:

Tócsi, tócsni, lapcsánka, lepcsánka, görhöny, matutka…

Falusi csirke keleti ízzel

Mézes-mustáros csirkemell


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162