Talita

Szegények karácsonya

Szegedről jöttem december 25-én délelőtt, de időben odaértem a budapesti Mária utcai Jézus Szíve templomba a misére, ami a Szegények karácsonyának első felvonása volt. A templomba a szertartás alatt újabb és újabb emberek érkeztek – sokan az utcáról, mások szépen felöltözve, valószínűleg otthonról.

A misét Székely János budapest-esztergomi segédpüspök celebrálja, de Koronkai Zoltán SJ és Forrai Tamás SJ tartományfőnök is jelen vannak. A végén Szőke Péter, a Szent Egyed Közösség (Comunità di Sant’Egidio) tagja lép a mikrofonhoz, ebédelni hív mindenkit.

 A Szentszék által elismert laikus közösség 68′-ban alakult Rómában. Tagjai a világ különböző pontjain nehéz helyzetű gyerekeket, otthonaikban magányosan vagy intézetekben élő időseket, fogyatékosokat, hajléktalanokat, cigányokat segítenek, börtönben élő rabokat és AIDS-es betegeket látogatnak. A hajléktalanok és a bevándorlók számára sok városban működtetnek ingyenkonyhát, szociális központot, ahol a rászorulók jogi tanácsadást, egészségügyi ellátást, élelmiszer- és ruhaadományt vehetnek igénybe. A világ szegényeit leginkább sújtó globális problémák (éhezés, háborúk, környezetszennyezés stb.) felszámolása érdekében összefogásra törekszik másvallású emberekkel, közösségekkel is.

A mise után átmegyünk a jezsuitákhoz a Párbeszéd Házába. Elámulok, amikor a nagyterembe lépek. Mintha egy előkelő vendéglőbe érkeznék: az asztalok szépen feldíszítve, középen karácsonyfa, alatta gondosan becsomagolt ajándékokkal. A dizájnos étkészletet a Loyola Café adta, és ők főzték az ebédet is a beérkezett adományokból. A Közösség hetekig gyűjtött a templomokban, de nem csak ott.

Szőke Péter, mint később megtudom, 1989-ben döbbent rá, hogy mennyire kevéssé éli az evangéliumot, vagyis nincs kapcsolata a szegényekkel. Ezért csatlakozott a közösség akkoriban születő magyarországi ágához is. Most a külügyminisztériumban dolgozik, ahol az ottani karácsony előtti partin a diplomata kollégák közül a zenélni és énekelni tudók koncertet adtak, és azok a felajánlások is a Szegények Karácsonyát gazdagították.

Segíteni szeretnék, felszolgálni, de még senkit sem ismerek, csupán e-mailen érintkeztem Mártival, a másik fő szervezővel. Egy fiatal férfit kérdezek, mit tudok csinálni, mire bemutat a feleségének, akinek a karján féléves körüli kislány ül. Kiderül, ő Márti, akivel leveleztem. „Figyelj, legyél azzal a copfos férfival, csináljátok ketten az asztalokat.” Odalépek a copfoshoz, bemutatkozom, és elmondom, mit kért Márti. „János vagyok – mondja –, akkor a miénk a 11-es és a 12-es.”( Azt hiszem, húsz asztal lehet) „És te, hogy kerülsz ide?” „Véletlenül bekeveredtem az utcáról.” „És te?” – kérdezem egy fiatal fiútól. „A Műegyetemen tanulok, ott hallottam, hogy lehet jönni segíteni.” „Én zsidó vagyok – szólal meg a mellette álló is – a Ráday utcai hitközségből. De nyitott vagyok, a legnyitottabb talán, azért vagyok itt. Mi is szervezünk majd ételosztást muszlim testvéreinkkel januárban.” Be is mutatkozik, Langer Árminnak hívják. Az ebéd végén egy zsoltárt fog énekelni.

Lassan telik meg a terem, hátul, a mi asztalainkhoz idősebbek ülnek, előre a fiatalabbak. Felismerem a lányt, akit az egyik élelmiszerbolt lépcsőjén szoktam látni, gyakran üldögél ott maga elé bámulva. És itt van az a fiú is, aki többször kért már tőlem cigire, felnyírt hajú punk. Egy másik a kutyájával érkezik. Egy cigány család legelöl kap helyet, Székely János budapest-esztergomi segédpüspök mellett. A család Tatárszentgyörgyről érkezett. Erzsike negyvenhat éves, a férjével és három kiskorú gyerekével él – a családi pótlékból és a férje hat órai munkáért kapott 38 ezréből. Koszorúkészítésből próbálják kiegészíteni keresetüket. „Az a baj, hogy nem vagyunk őstermelők, akkor árulni is tudnánk a piacon, így csak 30 forintot kapunk darabonként egy vállalkozótól. Bár, mondjuk, a piacon a helypénz is elég sok, hatvanezer lenne negyed évre.” Szandra is az asztalnál ül, ő Erzsike egyik felnőtt fiának felesége. Kiderül, csupán huszonhárom éves, én többnek nézem a fáradt arcú fiatal nőt, aki négy kisgyerek édesanyja. Erzsike másik felnőtt fia fiatalon meghalt négyéves unokájukkal együtt. Ő volt az egyik áldozata a néhány éve történt országos sorozatgyilkosságnak. A család autóval érkezett a faluból a Szent Egyed közösség anyagi segítségével; a közösség tagjai majd’ minden jelenlévőt személyesen ismernek.

Elkezdődik az ebéd, ami húslevesből, töltött csirkéből, rizsből, krumpliból és sokféle süteményből áll. Jánossal felváltva hozzuk a súlyos edényeket. Bevallom, izgulok, amikor a hatalmas levesestálat a kezembe nyomják. A leves valószínűleg finom, mert többen repetát kérnek. Így van ez a másodikkal is. A férfi a kutyával, az állatnak is húst szeretne. „Ha már lúd, legyen kövér!” mondja. „Először az emberek, utána az állatok” – válaszolom. Erre legyint egyet, és színes száraz kutyaeledelt szór az apró állat elé, aki lustán szagolgatja.

A hátsó asztalok egyikénél egy férfi nagyon éhes. „Nem kaphatnék még?” – néz rám esdeklően, és kezembe nyomja a tányérját. Előre megyek. Jakab Péter, a Loyola Café vezetője osztja a húst, ad még egyet a már használt tányérra. A sütik után a torták jönnek a Kristály Cukrászda jóvoltából.

„A cukorbetegeknek ne adj!”, figyelmeztet egy barna hajú lány enyhe akcentussal, fényképezőgéppel a nyakában. Ő Silvia, a Fokoláre Mozgalom tagja. Öt éve jött Olaszországból harmadmagával. „Megszentelt életű vagyok, de vannak a közösségben családosok is. Most filmet készítünk ”. Valóban, nagy a médianyilvánosság. Itt van a Duna TV, a Magyar Televizió.

Silvia azonban nemcsak fotóz, beszélget is a meghívottakkal. Mosolyogva áll meg egy-egy hajléktalan vagy nehéz sorsú ember mellett, és türelmesen hallgatja őket. Lassan a sütis tányérokról is elfogy minden, összeszedem. A tizenegyeshez még viszek egy szeletet a puncstortából, aztán szedelődzködöm.

Kifelé menet egy lány az e-mailcímemet kéri. Másnap kapok egy köszönőlevelet a Közösségtől.

Igazából én szeretném megköszönni…

Konkoly Edit

A fotók a szerző felvételei.

Korábbi írásaink hasonló témában:

Cili – a Down Alapítvány ihletője

Baglaspusztai cigányok méltóságáért

Képmeditáció és elmélkedés a fehér bot napján

Tényleg van élet a válás után? – 1. rész