Szent szerelem – “Én jegyesem, mely szépek te emlőid…”
Tudtad, hogy az ószövetségi Énekek énekének már 1508-ban készült magyar fordítása? Gondolnád, hogy a magyar szerelmi költészet múltját a kolostorokban érdemes keresni? A Pannónia dicsérete blog kiváló írása:
Ha a szerelmi költészet hazai múltjára gondolunk, szinte csak és kizárólag Balassi Bálint jut eszünkbe. A hírhedt kalandor neve méltán forrt össze ezzel a témával. Ám irodalmunk korábbi szakaszáról az a torz kép él a köztudatban, hogy mivel a kódexek egyházi emberek alkotásai, az egyház és a vallásos életmód pedig nem tűri a szerelmet és a testiséget, korábban erről szólni sem lehetett. Az igazság ezzel szemben az, hogy amiként a hit és az értelem szétválasztása nem a középkor műve volt, úgy a test és a lélek egymással szembeállítása is későbbi találmány. Így aztán nem meglepő, ha a reneszánsz szerelmi költészet előzményeit keresve épp a középkori himnuszoknál kötünk ki. Mi azonban még ennél is régebbi időkig lapozunk vissza.
A Bibliában olvasható Énekek énekéről lesz szó, valamint annak magyar fordításáról, 1508-ból, amely a Döbrentei kódexben olvasható. Ez az alkotás rendkívül szemléletes példája annak, hogy a felvilágosodás hamis képzelgéseinek köszönhetően kialakult képpel ellentétben, a reneszánsz előtti idők szerelemhez való viszonya milyen tartalmas, mély és mégis hétköznapi volt. Babits Mihály Amor Sanctus című esszéjében hajszálpontosan fogalmazta meg ezt a jelenséget:
A vallást csupán a felvilágosodás késői kora emelte az ész hideg szférájába. A középkor Istene az egész embert kívánta, az egész lelket, legforróbb lángolásaival, legtitkoltabb álmaival együtt. Az Egyház, melyről sokszor elmondották már, mennyire ismeri az emberi természetet, s mily bölcsen állítja annak minden ösztönét s erejét a lelki célok szolgálatába, nem vetett gátat a magas és szent erotika áradatának, mely az egész liturgikus költészetet is, de kivált a szerzetesklastromok hóraénekeit elborította. Mennél mélyebb lett a lelki élet, mennél jobban hatotta át a kereszténység lelki és aszketikus elve a test vad ösztöneit: annál erősebb lett a vallás költészetének ez az erotikus íze, mert annál több léleknek összpontosult minden szerelmi ösztöne a menny szerelmében.
Hatalmas tévedés lenne tehát elhinni, hogy a reneszánsz végre fellélegzés volt a sötét középkor börtönéből; hogy a reneszánsz hozta el az élet szeretetét, korábban ugyanis utálták a földi életet, undorodtak a szerelemtől és a testtől; hogy a reneszánsz tartotta fontosnak a műveltséget és a boldog életet, korábban mindezt üldözték. A reneszánsz nem a középkor ellentéte – az majd a felvilágosodás lesz.
Visszatérve Babits gondolataihoz, a középkori művészetet nem csak azért jó ismernünk, mert egy eddig méltatlanul agyonhallgatott korszak kincseire bukkanhatunk így, hanem azért is, mert a modern líra is a középkorból merít:
Arra, hogy modern szerelmi líránk átfinomodott, belsőségessé, lelkivé fejlődött: mi lehetett több hatással a szent szerelem lírájánál? Másrészt az egyházi lírának ez az erotikus áttüzesedése volt éppen az, ami az európai műköltést megszabadította a klasszikus költészet hidegségétől és keménységétől.
A Döbrentei kódex a kolostori irodalmunk egyik alkotása, a kolostori irodalom pedig a reneszánsz hatások mellett alapvetően középkori eszmeiséget, formavilágot, témákat jelenít meg. A benne olvasható fordítás azonban egy még régebbi műhöz vezet el minket, a Bibliához. Az Énekek éneke egy harminc szerelmi énekből álló gyűjtemény. A vőlegény és a menyasszony előbb együtt vannak, majd elválnak, aztán keresik és megtalálják egymást. A röviden összefoglalt történetet a jegyesek udvarlása, öröme, vágyakozása színesíti. Kettejükön kívül még a kar, vagyis Jeruzsálem leányai szólalnak meg a műben. Egyesek mindezt egyszerű házasságkötési dalgyűjteménynek tekintik, a szó szerinti értelmezés alapján pedig úgy vélik, hogy az összetartozásról, hűségről, az Isten által megáldott házasságról szól. Mások a Teremtés könyvének kommentárjaként tekintenek rá. Ismét mások egy kánaáni termékenységi misztérium kultikus szövegét látják benne. A zsidó hittudósok allegóriaként értelmezték. Ez alapján a házastársak egymás iránti szeretetét úgy kell értelmeznünk, mint Isten és Izrael kapcsolatát. Mivel az Újszövetségben a házasság, jegyesség, vőlegény szimbólumai Krisztushoz köthetők, valamint Krisztus és az Egyház közti misztikus viszonyt jelölik, a katolikus egyházi szerzők sem zárkóznak el az allegorikus értelmezéstől – az Isten és ember szerelmes együttlétlétét, egyesülését megjelenítő Énekek éneke a nagy misztikust, Keresztes Szent Jánost is megihlette. (További katolikus értelmezések olvashatók például itt és itt.)
Fordítását a Döbrentei kódexben, Halábori Bertalan pap jóvoltából olvashatjuk – ő volt az összeállító és a másoló. A krakkói egyetemet is megjárt (1495), később egri egyházmegyés pap és császári közjegyző ezen kívül az összes zsoltár magyar nyelvű fordítását is beválogatta a kódexbe, amelyben tehát két bibliai könyvet is olvashattak magyarul. A nyomtatásban megjelent Károli-féle Biblia nyolcvanegy évvel később jelenik meg. A népnyelvű igehirdetés és bibliafordítások elterjesztőinek kikiáltott protestánsok egyik szellemi atyja, Luther huszonöt éves volt ekkor és egy éve katolikus pap, a másik, Kálvin pedig egy évvel a Döbrentei kódex megírása után született.
1508-ban ebben a formában olvashatták az Énekek énekét:
Mely szép vagy én barátom, mely szép vagy! Te szemeid galambaké, attól megválva, mi belől enyészik. […]
Te két emlőid miként két gímborjó egy hastól, kiket őriznek liliomba, mígnem nap támad és árnyékok elhajollyanak. Miként panyika alma szemek, te tűgyid attól megválva, mi belől enyészik. […]
Én húgom, én jegyesem, mely szépek te emlőid, te csecsid bornál szépbbek, és te kenetednek illati minden írek felött. Jegyesem, te ajakid csepegő méz-szín, nyelved alatt méz és tej vagyon, és öltözetednek illattya miként tömjény illat. Én húgom, én jegyesem berekesztett kert, berekesztett kert beszegezett kútfű. Ó fejedelmnek leánya, mely szép te lepelid az saruba. Te farodnak egybeszerkezése, miként násfák, kiket mesteri kéz gyártott. Te köldököd miként hajtogatott kepp (pohár), ki soha nem szíkes venyerékkel. Te hasad miként búza asztag, liliomval környéközött. Te két emlőid miként két vad kecske álló. Te nyakad miként eburbéli torony. Te szemeid miként Esebonbéli halastók, kik vannak sok leányoknak kapuiba. Te orrod miként Libannak toronya ki Damaskosra néz.
Esti Lia
Forrás: Pannónia dicsérete
Írások a Pannónia dicsérete blogról:
Mi kell a nőnek? – Pázmány szerint
Karrier és család a 19. század elején – Bezerédj Amália
Kócos Peti – horror a mesékben
Tweet