Szép-e a világ Isten nélkül?
Egy felmérés szerint a hívők istenélményének egyik kiváltó oka, hogy gyönyörűnek találják a teremtett világot. A természet nem csak az elkeseredett létharcok terepe, hanem kifogyhatatlan forrása a szépségnek és a csodáknak, melyek a szó minden értelmében áhítattal töltik el az embert. Túlzottan is – mondják a szkeptikusok.
Az ismert író, Douglas Adams, aki elkötelezett ateista volt, gyakran beszélt cinikus hangvételben arról, ahogy a keresztények csodájára járnak a teremtett világnak. Elhíresült mondásában ezt kérdezi: „Nem elég gyönyörködni a csodálatos kertben, azt is el kell hinni, hogy tündérek laknak benne?”.
A fricska érthető. Hit nélkül is szép a világ. Nem kell ahhoz más, csak két nyitott szem, hogy az ember csodálja a természet kertjét. Nincs szükség tündérekre, manókra vagy akár valamelyik világvallás Istenére. A kert a természetfeletti feltételezések nélkül is szép.
Írók, költők, művészek, tudósok, akik teljesen vallástalan életet élnek, fennszóval képesek beszélni a világ csodálatosságáról. Elkötelezett ateisták is látják az univerzum lenyűgöző rendjét, a sejtszintű komplexitástól a gigantikus galaxisokig. Ők is érzik a zivatarok illatát, ahogy eső után az utcán sétálnak. Hallják a madarak énekét egy erdei túrán, és nagyokat szívnak a friss hegyi levegőből, ahogy egy túrán megpihenve hideg vizet merítenek a kulacsukba.
A következetes materializmus szerint azonban minden érzés ellenére illúzió azt gondolni, hogy „tündérek is vannak a kertben”. Puszta ábrándozás, ha a szépség mögé Istent képzeljük.
Furcsa ezt éppen tőlük hallani. Mert a helyzet az, hogy aki valóban materialista, éppen az éli meg a legnagyobb illúziót. A redukcionizmus ugyanis azt állítja, hogy mindazok az érzések, melyek az embert magukkal ragadják – akár a természet csodálata közben is – valójában nem léteznek. Amit átélünk, csupán az „anyag játéka”, kémiai vegyületek, különféle biológiai kapcsolások, hideg algoritmusok tánca, melyek a test gépezetét működtetik. A materialisták nézete szerint egy ember érzései csak programok: bármennyire szenvedélyesen szereti valaki a gyermekét, vagy robban ki belőle az öröm, amikor kedvenc focicsapata megszerzi a vezetést, mindez csupán egy marék szög és néhány fogaskerék, az anyag egyfajta kivetülése. Az ember minden rezdülése tulajdonképpen egy gép működésének kattogása: hideg, mint a kő, bármennyire is szeretnénk másként látni.
Így a természetfeletti következetes tagadása egyenes úton ahhoz vezethet, hogy csak az anyag marad. Amikor a természet kertjét szépnek látjuk, és eltölt bennünket a csodálat érzése, jó ha fegyelmezzük magunkat, és eszünkbe véssük: mindez csupán illúzió. A kert szépsége iránti érzéseink valótlanok. Amit érzünk, az tulajdonképpen nem is érzés, hanem csak olyan, mintha az lenne.
A végén tehát két út marad az ember előtt. Az egyik hamis impulzusok alapján hiteti el önmagával, hogy amit érez, az valódi, miközben végig tudja, hogy nem az. A kert szépségében akar gyönyörködni, de ezt soha nem teheti meg, mert a gyönyörűség fogalma is pusztán képzelgés számára. A másik út azt állítja, hogy amikor csodálatot érez, az igazi, és nagyon is összhangban áll a valósággal: lénye legbelsőbb rétegeiből indul, még akkor is, ha az számtalan szálon kapcsolódik fizikai testéhez.
Vajon melyik úton sétálva érezzük igazán a kert illatát?
Sytka
Hasonló cikkeinkbők:
Hol vagyunk otthon? – Zarándoklatok
Tweet