Talita

Tamás-sztori – Lelkipásztori tűnődések 2.

– Kedves Tamás apostol! Ne haragudjon, de mi magunk között csak úgy hívjuk Önt, hogy a „Hitetlen” Tamás.

 – Tudom. Nem haragszom. De higgye el, sohasem voltam hitetlen! Vallásos családban nőttem föl, naponta olvastam a Bibliát (az ószövetségit). Attól kezdve, hogy Jézus meghívott tanítványának, természetesen a hitem is átalakult.

– De úgy olvassuk a János evangéliumban, hogy amikor Jézus megjelent az apostoloknak húsvétvasárnap, és ezt elmondták Önnek, akkor nem akarta ezt elhinni, sőt a szemével és a kezével is meg akart erről győződni.
– Akkor azt is tudja, hogy a melléknevem az, hogy: „Iker”. Sokan még ma is így hívnak.

– Honnan kapta ezt a melléknevet?

– Onnan, hogy van egy ikertestvérem, akivel úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás. Gyerekkorunkban néha még az anyukánk is összekevert, ha nem figyelt eléggé. Képzelheti, hogy az idegenek mennyire! Ezt gyakran ki is használtuk. Micsoda jó bulik voltak!

– Az ikertestvérét nem hívta meg az Úr?

– Amikor először találkoztam Jézussal, a testvérem nem volt ott. Én említettem neki, hogy van egy ikertestvérem, akivel gyerekkorunk óta mindig mindent együtt csinálunk, de Ő azt mondta: „Tamás, én téged hívtalak!” És ezt úgy mondta, hogy éreztem, többé nem hozhatom szóba. De gondolhatja, hogy mennyire hiányzott a testvérem, akivel attól kezdve alig találkoztunk.

– Térjünk vissza az eredeti kérdésünkhöz. Miért akarta ellenőrizni a többiek beszámolóját?

– Éppen azért, amit a testvéremmel való kapcsolatomról mondtam. Hátha Jézusnak is volt egy ikertestvére, akiről nem beszélt! Lehet, hogy egy Hozzá nagyon hasonló ember jelent meg nekik. Ilyen fontos dologban nem szabad tévedni!

– De megmutatta nekik a sebeit!

– De csak megmutatta! A sebek festve is lehettek.

– Azután mi történt?

– Nyolc nap múlva (az is vasárnap volt) ismét együtt voltak a tanítványok, akkor már én is velük voltam. Őszintén szólva eléggé féltünk, hogy mi is Jézus sorsára jutunk, ezért gondosan bezártunk mindent. De egyszerre csak ott volt köztünk, közénk lépett (és nem „belépett”, ahogy az önök liturgikus könyvében van, hiszen már ott volt). Egyenesen hozzám fordult, hogy csak bátran tegyem az ujjamat az oldalsebébe, és győződjek meg arról, hogy az bizony valódi, lándzsával ütött seb, és nem odafestett.

– És Ön odatette a kezét?

– Nem. Minek tettem volna oda?

– Tényleg, nem is azt mondta, hogy „Én Jézusom!”, hanem azt, hogy „Én Uram, én Istenem!” De miért?

– Látja, ez a lényeg. A felismerés, hogy ki Jézus! Hogy Ő Isten.

– Erre miből jött rá?

– Jézus két megjelenése (a húsvéti és az egy héttel későbbi) között senki sem találkozott vele, hogy „árulkodhatott” volna Neki, hogy mi az én problémám. Ő mégis tudta. Tudta, amit csak Isten tudhatott.

– De Jézus azt mondta: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”

– Megint ki kell javítanom a liturgikus fordítást. Nem mondta – hanem kérdezte! „Azért hiszel, Tamás, mert láttál engem?…”  Nem, nem azért. Azt senki nem láthatja a szemével, hogy Ő Isten. A szemünk be is csaphat, de Jézus soha. A látásból sosem születik hit, de a hit többet lát, mint a szem.
Én akkor azt is láttam, hogy Jézus pont olyan, mint az ikertestvérem. Az ikertestvérem meg olyan, mint Jézus. De minden más emberrel is azonos.

– Kedves Tamás! Soha többé nem mondom Önre, hogy „Hitetlen”, és tiltakozni is fogok, ha másoktól ezt hallom. Bár mindnyájan úgy tudnánk hinni, mint Ön!

– Ezért mentem Indiába. Ott most is élnek „Tamás-keresztények”, akiket azért neveznek így, mert az én igehirdetésem által lettek Jézus tanítványaivá. Pedig én sem tudtam „megmutatni” nekik a Föltámadottat.

– Akkor miért hitték el?

– Csak az Úr és az Ő Szentlelke tud hitet kelteni. De tanúságtevőkre, akikben Jézus működik, szükség van, amint apostoltársam, Pál írja: „Hogyan higgyenek, ha nem hallják?”

– Köszönöm a beszélgetést!

Kárpáti Sándor atya

Kárpáti Sándor atya előző írása: A rossz gondolatokról

Kép innen