Tankötelezettség
Hallom a hírekben a 15 évet. Eddig kellene kötelezően iskolába járni a gyerekeknek. Mostanában kevesebbet gondoltam rájuk. A saját (szőke-kékszemű-fehérbőrű-a világ kétharmadánál jobban élő) csemetéimmel vagyok elfoglalva. Pedig évekig valamiképp ők is a gyermekeim voltak. Cigányok, akik gyakran cigánykodnak tanárokkal, nevelőkkel.
Pszihológusként jobb dolgom volt, elfogadtak, bár előfordult, hogy megpróbáltak. A gyermekotthon lakóinak négyötöde roma származású. Az ott dolgozó felnőttek között tavalyig egyetlen sem képviseltette magát ebből a népcsoportból. Aztán jött egy cigányember, akit gyermekfelügyelőnek tudtak alkalmazni felsőfokú végzettsége ellenére. Nem baj, éjszakázik és sakkozni tanít magyarokat, cigányokat egyaránt.
Vanda csinos, magára igényes fekete lány. Gimnazista, de nehezen halad. Értelmes, azonban mostanában szembesül a ténnyel: akármit tesz, eltörölhetetlenül mindig más lesz. Vandát utálja az osztályfőnöke. Nem csodálom. Lány klubra járt hozzám, ami azt jelentette, hogy kollégáimmal pályáztunk, és nyertünk vagy 20 millió Eu-s pénzt. Dolgoztunk és adminisztráltunk is keményen. Százezreket költöttem a lányaimra, kirándulni, táborozni vittük, cigány értelmiségiekkel hoztuk össze, sütni-főzni, varrni, dolgozni, élni tanítottuk őket. Vanda egyszer meglátta a lányomat, aki egy filmben statisztált, s amit a gyermekotthonban vettek fel. Ahhoz a filmhez éppen nem cigányok kellettek, mert egy svájci intézetről szólt a sztori. Szőkéket kerestek. Vanda bejött a lány klubra, fogott egy ollót, amit teljes erejéből az asztalba vágott, miközben egy szót ordított: „gyűlöllek.” Hiszen én is csak egy szemét, büdös paraszt vagyok.
Vanda anyja 17 évesen maradt ki az iskolából, akkor szülte a lány bátyját, rá egy évre őt. Aztán, Vanda elmondása szerint, elment kurvulni. A gyerekek a nagypapához, majd otthonba kerültek. Vanda most 17 éves. Kb.másfél éve mondogatja, hogy abbahagyja az iskolát. A nevelők mindent megtesznek, járnak be puncsolni az osztályfőnökhöz, és mondanak Vandáról minden jót, amit maguk sem gondolnak komolyan. Vajon Vanda képes lesz befejezni az iskolát addig, amíg túljut a serdülőkori krízisen? És megbékél az ellenséges világgal, származásával, magával? Vagy néhány hónap múlva már nem is kell bemennie? Kár lenne. Nevelőnek készül, cigány gyerekek mellé.
Timi és Kati testvérek. Amikor a nagyobbik ballagásán duettet énekeltek, beleborsódzott a hátam. A tisztán csengő hangok összefonódtak, így búcsúzva egymástól, társaktól, iskolától. Timi 17 éves, ösztöndíjjal tanul egy középiskolában. Ha már nem lesz kötelező, vajon folytatni fogja az elkezdett utat? Megszerzi a szakképesítést? Pszichológusának, nevelőinek, tanárainak sokévi munkája fekszik a korábban értelmi fogyatékosnak tartott lányban.
A 15 éves Kati bánatos, elhagyta a kedvese. Iskolát kellen választania, most azonban nem érdekli a tanulás. Gyerek még, bár jócskán belekóstolt az életbe. Az árvíz elvitte a házukat, a viszontagságok a szülők házasságát. Az anya lecsúszott börtöntöltelék, a gyerekek állami gondozottak. Vajon Kati felülemelkedik szerelmi csalódásán, tud majd középiskolát választani? Vagy feladja, hiszen úgyis szar az élet. Talán addigra nem is lesz számára kötelező a beiskolázás?
Karesz a nagyapja sertéstelepén nőtt fel, legalább 60 disznó között. 17 évesen, nyolcadikosan egyedül elkapta a kant, le is bökte, ha kellett. Hetente kettőt vágtak. Keményen dolgozott, mint egy férfi, csak tanulni nem szeretett. Hiperaktív diagnózisával úgy látszott, még a nyolc általános sem lesz meg. Karesz éleseszű, jó humorú, szórakoztató magyar fiú. Igaz, a tanárok agyára ment, lehetetlen volt mellette tanítani. Mennyivel jobban járt volna, ha már évekkel korábban szakmát tanulhat, ahol jó adottságai révén komoly sikerélményeket érhetett volna meg.
Ezek a gyerekek, számos másik fiúval és lánnyal együtt, mind átlagos intelligenciájúak. Családdal, szociális hálóval, gyerekkorral, szerencsésebb múlttal, és hasonló képességbeli adottságokkal rendelkező társaik középiskolába, többen főiskolára mennek majd.
De nem kell ahhoz gyermekotthonban élni, hogy egy 15 éves bekattanjon. Az átlag bekattan.
Értem, hogy gazdaságtalan az oktatás. De mi lenne, ha inkább annak értelmes átalakításán gondolkodnánk ahelyett, hogy a biztos munkanélküliségbe taszítanánk az egyre szélesedő, szegényebb rétegeket, hogy most már ne csak a 18 éves pályakezdők lógjanak a levegőben, hanem a 15 évesek is. Hiszen akkor már egy évvesztes – nem bukott – gyereket sem lesz kötelező beiskolázni!
Miért a serdülőkor legkritikusabb fázisára tennék a tankötelezettség végét? Amikor nemcsak a nehézsorsúak, de az átlagos kamaszok esze is mindenen jár, csak éppen a tanuláson, iskolán nem. Amikor úgyis nehéz velük, mert szétesettek, nem találják magukat, nem tudják még integrálni az én-töredékeikből saját felnőtt személyiségüket. Mit fog majd tenni a szülő, ha a gyermeke egyszerűen azt mondja, hogy neki ne pofázzon, mert nem kötelező az iskola?
És ha már pénzről van szó, őket majd ugyanúgy nekünk kell eltartani, mintha iskolába járnának. Ehelyett majd otthon vagy az utcán csellengenek csapatostul, és jobb dolguk nem lévén, találnak maguknak elfoglaltságot.
Nem lenne jobb, ha a felnőtt társadalom találná ki számukra mégis, hogy mit csináljanak?
Keresztesi Réka
Tweet