Természetes szülést – kórházban!
Három fiatal anyuka petíciót indított annak érdekében, hogy létesüljön Magyarországon egy olyan referenciaintézmény, ahol kórházi adottságok mellett természetes módon, orvosi beavatkozások nélkül lehet szülni. Kezdeményezésük nagyon időszerű!
– Személyes élmények ösztönöztek arra benneteket, hogy petíciót indítsatok?
– Bakonyi Márta: Igen. Az első gyermekem születése olyan traumatikus volt, hogy elhatároztam, nem szülök soha többé. Aztán teltek az évek, és úgy gondoltuk a férjemmel, hogy mégiscsak kellene kistestvér. Elhatároztam, mindent megteszek, hogy még egyszer ne lehessen azt csinálni velem, ami az orvos vagy szülésznő számára kényelmes. Amikor megtudtam, hogy ismét babát várok, elkezdtem keresni egy jó szülésznőt, mert tudtam, hogy ő a várandósság és szülés kulcsfigurája, ő lesz velem végig, ő ad tanácsot, mit hogyan csináljak. Tudtam azt is, hogy fontos az orvos és szülésznő jó kapcsolata, mert az egészségügy hierarchikus rendszer, s az orvos lesöpörheti a szülésznő munkáját. Tehát felkerestem a szülésznőt, akiről csupa jót hallottam, és az első találkozás után éreztem, hogy benne megbízhatok. Türelmes, nagyon figyelmes, nyugodt, kedves, nyitott és vidám volt. Minden, ami egy jó szüléshez kell – gondoltam, és úgy is lett. Orvosomnak azt kértem fel, akivel ő jól együtt tudott dolgozni. Hosszú, fájdalmas szülés volt, de felemelő élmény. Most nem kaptam érzéstelenítőt és oxitocint, helyette nyugodt, intim, biztonságos, csöndes és együttérző légkörben voltam, ahol odafigyelhettünk a szülés természetes ritmusára. Mindez teljesen más élményt nyújtott, mint az első szülés. Hasonlóképpen született a harmadik gyermekem is, így meggyőződésem lett, hogy a szülésnek nem kell feltétlenül olyannak lenni, mint ahogy az az „orvosi nagykönyvben” meg van írva. Ez a felismerés, valamint a más mamákkal folytatott beszélgetésekből kirajzolódó igény vezetett oda, hogy valamit tegyek.
– Lotz Gabriella: Mártinak, a petíció értelmi szerzőjének nem kellett sokat győzködnie minket, hisz Sárinak és nekem is hasonló élményeink voltak… Legkisebb gyermekem Németországban egy egyetemi klinikán született, és jó volt azt tapasztalni, hogy ott békén hagyják a vajúdó asszonyokat. Az orvos be sem jött a szülésre, a szoba küszöbén várta, hogy megszülessen a baba, teljesen átadva a terepet a bábának. De azért ott volt, hogy közbeléphessen, ha baj történne. Magyarországon is jó lenne legalább egy kórház, ahol ilyen szemléletű szakemberekkel találkozhatnának a kismamák!
– Entz Sarolta: Én is egyetértettem Márti célkitűzésével, így már együtt indítottuk el a petíciót. Kisgyermekes anyukaként közeli a szülés élménye. Sajnos csak utólag jöttem rá, hogyan kellett volna még jobban felkészülnöm. Kipróbálhattam volna például azt a pár-összehangoló táncterápiát, amiben a várandós kismama és férje vesz részt, hogy aztán a férj a feleségéhez igazodva tudja segíteni a szülést. Leboyer Gyengéd születés c. könyvét is csak a harmadik, legkisebb lányom születése után olvastam el. Ha hamarabb felhívják rá a figyelmemet, egy-két dolgot másként intéztem volna. Ezért bennem is felmerült a szándék, hogy mások, akik utánam szülnek, tájékozottabbak legyenek, választhassanak és értsék, hogy mi mivel jár. Ha létrejön az intézet, amiért a petíciót indítottuk, attól még nem kell mindenkinek így szülnie. Tudom, hogy nem minden nő szeretne ilyen „természetes módon” szülni. Mindenki találja meg a neki legmegfelelőbb bánásmódot!
Az én szülésznőm mindent engedett, amit én szerettem volna. Segítségemre volt abban, hogy a harmadik lányomat ambulánsan szülhessem meg kórházban. De sajnos nem értett hozzá, hogy a „természetes szülést” hogyan kell levezetni. Erre a barátnőim beszámolóiból jöttem rá, akik viszont olyan bábákkal szültek – egyébként szintén kórházban –, akik értettek hozzá. Ezt a módszert és protokollt csak félinformációkból ismeri a szülésznők nagy része, és mivel sosem látnak ilyen szüléseket, és sehol sem tanítják nekik, nem is tudnak róla. Ha viszont létrejön egy ilyen intézet, ott ezt a módszert hivatalosan tanulmányozhatnák mind a szülésznők, mind pedig a szülész orvosok.
Első lányunkat egyébként Angliában szültem, ahol természetes volt, hogy a nők szülési tervet készítenek, és a kéréseiket a szülészek figyelembe veszik. Lujzát egy pillanatra sem vitték el tőlem, és 24 órával a szülés után hazamehettünk. Számomra a szülés utáni otthonlét, minden fizikai nehézsége ellenére, felhőtlenül boldog időszak volt, pedig az első gyermekemnél még nagyon féltem, hogy mi lesz, ha már kint lesz a hasamból… Ezzel szemben számomra maga volt a pokol az a három nap, amit a kórházban a második gyermekünk születése után kötelezően bent töltöttünk. Harmadik gyermekünkkel már semmiképpen nem akartam megkockáztatni a kórházban maradást: hat órával a szülés után a szülőszobáról hazajöttünk, és így megint boldog időszak következhetett.
– Az otthonszülés ügye már évek óta társadalmi kérdés, és „borzolja a kedélyeket”, állásfoglalásra készteti a szakmát és a civileket. Hogyan kapcsolódik ehhez a kórházi természetes szülés igénye?
– Gabriella: Ez utóbbi magában foglalja az otthonszülés sok-sok pozitívumát, de mindezt a számunkra biztonságos kórházi keretek között. Nem gondoljuk, hogy az otthonszülés nem jó. Én csupán három embert ismerek, aki ezt az utat választotta, ebből kettő a nagyon rossz kórházi szülés élménye után döntött úgy, hogy legközelebb inkább otthon próbálkozik, mert egyszerűen így érezték nagyobb biztonságban magukat és gyermeküket.
A kórházi természetes szülés azoknak az édesanyáknak jelentene egy köztes megoldást a kórházi és az otthonszülés között, akiknek szüksége van a kórház nyújtotta biztonságra, de a szülést természetes folyamatnak tekintik, amibe normális esetben nem kell beavatkozni, csak kísérni. És ami még nagyon fontos: a tájékoztatás! A vajúdás érzékeny és kiszolgáltatott helyzetében szükséges, hogy tájékoztassák arról, hogy épp milyen beavatkozást és miért végeznek el rajta. Az otthonszülő édesanyák döntésében nagy szerepet játszik, hogy úgy gondolják, a kórházak nem tudják biztosítani számukra a nyugodt, háborítatlan szülést, illetve szeretnék elkerülni a szükségtelen orvosi beavatkozásokat: beöntést, borotválást, gátmetszést, oxitocin alkalmazását. Ezekkel mi is egyetértünk, és azt gondoljuk, lehetne így szülni kórházi keretek között is.
– Időnként hallom anyukáktól, hogy különböző kórházakban természetes módon, háborítatlanul vajúdva és gátvédelemmel szültek. Ezek szerint valamennyire van már erre lehetőség ma is.
– Márta: Valóban van lehetőség egy-két kórházban, ahol megtűrten dolgozhatnak ilyen szemléletű szülésznők és orvosok. Olyan nagy rájuk a „kereslet”, hogy alig lehet hozzájuk bekerülni. De ez a helyzet stresszes mind az anyukának, mind az orvosnak. Ugyanis ha a valamilyen oknál fogva nem az anya által választott orvos vagy szülésznő lesz jelen a szülésnél, akkor izgulhat, hogy mi fog vele történni. Gondolom, a szakembereknek sem jó olyan környezetben dolgozni, ahol nincs egységes szemlélet. Tehát kellene egy olyan intézmény, ahová bárki bemegy, tudja, hogy mindenki a természetes szülés elvei szerint dolgozik.
– Sarolta: A természetes szülésnél elfogadott műveletek sok esetben szabálysértők a „baj-elkerülő” kórházi szülések protokollja szerint. Ezért aztán, amikor ellenőrzi a „hagyományos” osztályvezető főorvos a „természetes” orvosát, szülésznőjét, szakmai vétségeket láthat, holott a szülés tökéletesen eredményes volt, mindenki egészségesen, sőt boldogan jött ki a végén. A „természetes” orvos akár szakmai megrovásban is részesülhet. Ez egy abnormális helyzet, ami mindenkinek rossz. A „hagyományos” orvos nem érti, mi történik, csak azt látja, hogy olyan szabályokat hágnak át, amelyekben ő hisz, a másik meg azért szenved, mert szabályokat kell áthágnia annak érdekében, hogy aszerint a szemlélet szerint dolgozhasson, amiben ő hisz. Ezt a helyzetet rendezni kell, és nem a természetes szülés kárára!
– Az orvosi hálapénz is hátráltatja itthon a szülési metódus átalakítását. A természetes szülést – normális esetben – a bába vezeti. A hálapénz miatt a szülészorvosok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy ők is beavatkozzanak. Gabi, Sári, ti külföldön is szereztetek tapasztalatot: létezik ott hálapénz a szüléskor?
– Sarolta: Én az első gyermekemet Angliában szültem, ahol nincsen hálapénz. Az orvosoknak jó fizetésük van, a hétköznapi várandós pedig nem egy kiválasztott orvoshoz jár, hanem intézménybe, ahol az éppen szolgálatban levő orvos látja el. Ezt nem tartottam teljesen jónak, mert időnként nem tudta az egyik orvos, miért kért a másik orvos valamilyen vizsgálatot. De hálapénz adásának semmi értelme nem lett volna. A szülésnél is az ügyeletes orvos és szülésznő van az emberrel. Ha pedig különleges bánásmódot szeretne valaki, ott vannak a magánkórházak. Az angol TB (NHS) legutóbbi ajánlása egyébként megállapítja, hogy minél “távolabb” szül valaki a kórháztól, annál inkább el tudja kerülni a fölösleges beavatkozásokat, a maga és a baba veszélyeztetése nélkül. Ezt vizsgálatokkal alátámasztott kutatásokra alapozzák. Ott működnek születésházak kórházhoz csatoltan vagy külön, és persze az otthonszülést is támogatják, ha valakinek az megfelel. Az ottani védőnő egyébként engem is arra bíztatott, hogy a következőt szüljem nyugodtan otthon…
– Gabriella: Németországban sincs hálapénz. Lehet választani orvost, aki végigkíséri a várandósságot. Ezt – bár magánrendelés keretében zajlik – kifizeti a biztosító, ha nem veszünk igénybe extra szolgáltatásokat. Szüléshez viszont csak kórházat választhatunk, és az akkor éppen dolgozó bába és orvos vezeti le. A különböző kórházakban nagyon hasonló az ellátás színvonala, és a szülések sok pénzt hoznak az intézményeknek, úgyhogy számomra egész meghökkentő volt, mennyire igyekeznek magukhoz csábítani a szülészetek a kismamákat. Én Észak-Rajna-Vesztfáliát ismerem, és nem tudom, hogy minden német tartományban ugyanez-e a helyzet.
– Nem ti vagytok az elsők, akik társadalmi porondra lépnek a természetes szülés ügyével. Van-e kapcsolatotok e törekvés korábbi „harcosaival”?
– Márta: Amikor elkezdtük megírni a petíciót és gyűjteni az aláírásokat, akkor még nem tudtuk, hogy van már hasonló kezdeményezés. Később utánanéztünk, és kiderült, hogy 2014 nyarán indult a mi kérésünkkel azonos petíció „Otthonszülés a kórházban” címmel. Felkerestük az alkotóit, Singhoffer Évát és Szente Rékát, akikkel azóta együtt dolgozunk a referencia-intézmény megvalósításért. Így öten jól együtt tudunk működni az ügy érdekében.
Léteznek hasonló célkitűzésű civil szervezetek is, velük még kezdetleges a kapcsolat. Vannak, akik segítenek, és megosztják honlapjukon a petíciónkat, mások félnek. Leginkább a szüléssel, szülőkkel, anyákkal foglalkozó bloggerek támogatnak azzal, hogy megosztják például a Facebookon. Ők nem pont azért küzdenek, amiért mi, hanem hogy anya-baba-barátok legyenek a szülészetek. Ez szintén nagyon jó és fontos. A mi törekvésünk viszont egyetlen egy referencia-intézmény megszületése. Nem „harcolni”, akarunk ezért, hanem békésen, higgadtan szeretnénk elérni a célt. Adja az Ég, hogy megvalósuljon!
A “Természetes szülést a kórházban!” petíció aláírását és megosztását mindenkinek szívből ajánljuk! (A Talita szerkesztői)
A képen: Bakonyi Márta, Entz Sarolta, Lotz Gabriella
Kölnei Lívia
Hasonló témájú cikkeinkből:
“A szülés nagyon női misztérium”
Szülés és születés
Tweet