Térni és térni hagyni
Megtérés nélkül nincsen kereszténység; aki nem tért meg, az nem keresztény. Ebből a kijelentésből talán érthető, hogy miért okoz a megtérés annyi problémát.
Néhányan a fenti állítással vitába szállva hirdetik, hogy nincs is szükség megtérésre. A másik szélsőség viszont annyira kötött formában képzeli el a megtérést, hogy ha valaki annak nem felel meg, akkor el sem fogadja hívő embernek.
Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy a megtérés nem újszövetségi fogalom. Az ószövetségi megtérés szó (svb) visszatérést jelent, aminek spirituális értelemben kettős értelme van. Az egyik: visszatérni Istenhez, akitől az ember eltávolodott; a másik pedig: visszatérni egy bűnöktől mentes, tiszta állapotba.
Az ószövetségi megtéréshez két dolog szükséges, az első az embertöredelmes és őszinte bűnbánata, a második a megbánt bűnökért járóáldozatok bemutatása. E kettő által az ember bűneitől megtisztulva Isten szolgálatába állhat. Az ószövetségi megtérésben a bűnökért bemutatott áldozat elengedhetetlen. Ebből következik, hogy az Ószövetség a megtérésről nem mint egyszeri, hanem mint ismétlődő aktusról beszél. (A zsidó újév liturgiájának napjainkig része a megtérés.)
Az Újszövetségben először Keresztelő János beszél a megtérésről:
“Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15)
Fontos leszögezni, hogy Keresztelő János még az Ószövetség szerintiismétlődő megtérést hirdette, ami nem azonos az apostolok által későbbiekben hirdetett formával. Miben más az újszövetségi fogalom?
Az első különbséget a bűnért bemutatott áldozatban kell keresnünk. Az többé nem az egyes ember áldozata, hanem Jézus Krisztusé mindannyiunkért. Tökéletes áldozat a világ összes bűnéért, tehát többénem kell megismételni. Az ószövetségi értelemben vett megtérés két eleme közül tehát az egyiket – az áldozatot – Jézus kereszthalálával egyszerivé tette és végleg megszüntette.
Mi maradt tehát? A szívben-lélekben való “visszatérés” Istenhez a bűnbánat által. Az újszövetségi megtérés fogalma (metanoia) gyakorlatilag ezt fejezi ki; a gondolkodás megváltozását, megfordulását jelenti, ám nem saját erőből, hanem Krisztus újjáteremtő munkája által. Figyeljük meg ezt a sorsdöntő előrelépést! A megtérés többé nem pusztán valami múltbeli életállapot visszaállítása, hanem teljes megújítás.
A keresztény megtérésben az ember felismeri Jézus egyszeri áldozatának önmagára is vonatkozó érvényét, ezzel együtt tudatára ébred saját bűnösségének és a kegyelemre való rászorultságának, majd ennek következményeként Krisztust akarja és kezdi követni – a Krisztussal való kapcsolat pedig átformálja gondolkodását.
A Térni és térni hagyni sorozat további részei itt olvashatók
Jorsits Attila
Forrás: TeológiaBlog
Kapcsolódó írásainkból:
“Jézus hívő zsidó vagyok” – Tar Kata a Zsidók Jézusért Közösségről
Ó, ember, mi van az óemberrel?
Tweet