Talita

Keresztény női magazin

Tippek a víztakarékosságra

vizcsap
Megisszuk, fürdünk, úszunk benne, és ezzel locsoljuk virágainkat. A víz drága árucikk, és napjainkban egyre fontosabb a védelme. Szeretnénk felhívni a figyelmet a víztakarékosságra.

Amíg egy átlagos méretű fürdőkád megtöltése 140-150 liter vizet igényel, addig a zuhany alatt alkalmanként körülbelül 70 litert használunk el. Víztakarékos zuhanyfejjel, csapteleppel vagy öblítőtartállyal tovább mérsékelhető a vízfogyasztás. Víz- és energiatakarékossági tippjeink következnek.

Az egy főre eső vízfogyasztás éves szinten 50 ezer literre tehető, ennek fele meleg víz. A vízmennyiség csökkentésére több víz- és energiatakarékos megoldás létezik: a tudatos vízhasználat éppúgy ide sorolható, mint a speciális szerkezetek, berendezések.

Új generációs csaptelepek

Léteznek víztakarékos zuhanyrózsák és csaptelepek, amelyek hagyományos társaikhoz képest fele annyi vizet használnak ugyanazon célokra, s mindezt úgy, hogy nem megy a komfortérzet rovására. Ha a hagyományos zuhanyfej helyére energiatakarékos zuhanyrózsa kerül, évente 2-6 ezer liter vizet is meg lehet takarítani személyenként.

A csapok és a csövek csatlakozásainál is rengeteg víz folyik el feleslegesen. Ellenőrizzük a tömítések és a régi csövek állapotát, és nem lesz részünk kellemetlen meglepetésekben! Minden egyes napot vízpazarlással kezdünk. Reggelente jólesik a zuhany alatt átgondolni napi teendőinket, és élvezni a víz frissítő hatását. Sajnos ezzel az élvezettel nagy mennyiségű víz kárba vész. Ha kádban fürdünk, kevesebb vizet használunk el, mint egy kiadós zuhanyzás közben. A reggeli vízpazarlás nem fejeződik be a zuhanyzásnál. Sokszor elfelejtjük elzárni a csapot fogmosás közben, ezzel is gyarapítva a feleslegesen elfolyt literek mennyiségét.

Vízszabályozás zuhanystoppal

A fürdőkben hasznosak a zuhanystopok, melyek segítségével egy mozdulattal elzárható, illetve – a beállított vízhőmérsékleten – újra megnyitható a zuhany. A zuhanyzóba célszerű víztakarékos zuhanyrózsát, zuhanyváltót és áramláskorlátozót szerelni. Nemcsak vízszabályozóval, hanem hőmérsékletszabályozóval ellátott csaptelepek is kaphatók.

Egykaros keverőcsapok

Közkedveltek az egykaros keverőcsapok (aerátos csapvégek), melyek a vízhez levegőt kevernek, s így kevesebb víz elegendő a kézmosáshoz vagy a mosogatáshoz. Az egykaros szerkezetek előnye, hogy könnyebben és gyorsabban beállítható a kívánt vízhőmérséklet, mint a különálló – hideg és meleg vizet folyató – csapokkal. Integrált vízfékkel ellátott víz- és energiatakarékos csaptelepek is felszerelhetők mosdóhoz, mosogatóhoz.

Vízpazarló öblítőtartályok

A háztartásokban elfogyasztott vízmennyiség mintegy 25-30 százaléka – éves szinten személyenként körülbelül 12-15 ezer liter – a toalett-használathoz kapcsolódóan távozik. Korszerű öblítőtartályokkal sok pénzt lehet megtakarítani. A tartályokba vízelzáró szelep építhető be, ennek segítségével annyi víz folyik ki a tartályból, amennyire éppen szükség van. A vízelzáró minden tartályba beszerelhető, ily módon a vízfogyasztás mintegy 30 százalékkal csökkenthető. Léteznek olyan öblítő tartályok is, amelyeknél a vízmennyiség kézzel szabályozható: a maximális mennyiség 6-9 liter, a minimális 1 liter. Nyilvános helyeken már elterjedtek a víztakarékos WC-tartályok: a „kétgombos” szerkezetek automatikusan adagolják a vizet, a kívánt intenzitás szerint.

Konyhában

A konyhákban is nagy mennyiségű víz folyik el feleslegesen. Szakemberek a többaknás, esetleg több vízvételezési helyű vizesblokk kialakítását javasolják. Nemcsak a nagyobb, hanem az egy-két személyes háztartásokban is érdemes kétaknás konyhai mosogatót állítani. Ahogy a fürdőben, úgy a konyhában is célszerű víztakarékos csaptelepet, áramláskorlátozót szerelni.

Mosógép, mosogatógép

A mosógépet és a mosogatógépet csak akkor kapcsoljuk be, ha már teljesen megtelt. Gyűjtsük addig a holmikat, amíg csak lehet, és 9 ezer liter vizet spórolhatunk havonta. Így nemcsak a vizet, de az áramot sem pazaroljuk. Ki ne szeretne gyönyörű zöld pázsitot látni udvarán? Azonban ahhoz, hogy ezt elérjük, rengeteg vízre van szükség. Ám természetesen nem kell lemondani a fű szépségéről, ha beszerelünk egy automata locsolórendszert. Azzal is nagy lépést tehetünk előre, ha ellenőrizzük, hogy a víz valóban a pázsitra érkezik, nem pedig az utcára vagy a ház falára. Ha a locsolást a reggeli vagy az esti órákban végezzük, a növényeknek több ideje lesz felszívni az életed adó vizet, mivel nem párolog el olyan gyorsan.

Tippek még egyszer, röviden:

– A konyhában feltétlenül ajánlatos a többaknás és esetleg több vízvételezési helyű vizesblokk kialakítása. A legkisebb egy-két személyes háztartásban is vízmegtakarítást jelent, ha kétaknás a konyhai mosogató.
– Célszerű a mosogatásra váró edényeket előáztatni álló vízben, de mindig alakítsuk ki a kétfázisú mosogatás (mosogatás és öblítés) feltételeit.
– Gyűjtsük az esővizet locsolásra!
– Víztakarékos vécéöblítőt készíthetünk, ha a kézmosó lefolyócsövét Y idommal bekötjük a vécé víztartályának levezető csövébe. Kisdolog leöblítésére elegendő a kézmosásra használt szappanos víz. A szappan még tisztít is.
– Az ágyásokat, a fák földtányérjait, növények közti szabad területeket mulcsozzuk, azaz takarjuk (pl.: avar faforgács). Az így létrejött talajtakarónak köszönhetően ritkábban nő a gyom, a talaj kevesebbet párologtat, így kevesebb locsolásra lesz szükség.
– Csapot soha ne folyassunk feleslegesen (fogmosáskor, borotválkozáskor sem)!
– A csöpögő csapokat javíttassuk meg!
– Víztakarékosság érdekében csökkentsük a vécétartály hasznos térfogatát: tegyünk bele nagy tiszta kavicsokat vagy egy vízzel töltött lezárt palackot!
– Öntözzön inkább este (főleg a meleg nyári napokban), mert akkor kevesebb a párolgás!
– Ahol elég magas a hálózati víznyomás, használjunk tartály nélküli vízöblítő csapot!
– A felhasznált vízmennyiség csökkentése érdekében a zuhanyra és a kézmosó csapra érdemes víztakarékos rózsát szerelni.
– A csapokra célszerű aerátos csapvégeket tenni. Ezek a vízhez levegőt kevernek, és így kevesebb víz is elég például egy kézmosáshoz.
– Fürdés helyett zuhanyozzunk!
– Az úszóbólyás WC-tartályok úszója állítható úgy is, hogy kevesebb vizet fogyasszon egy-egy lehúzás. Ennél jobban ajánlható a víztakarékos WC-tartály. Ez lehet kétállású, ahol beállítható, hogy milyen intenzitású öblítést igénylünk; vagy lehet olyan, amelynél az öblítés időtartama attól függ, hogy milyen hosszú ideig működtetjük a tartályt (meddig húzzuk a láncot).
– Építsünk ki csepegtetős öntözőrendszert, így hatékonyabbá válik az öntözés.
– Az egykaros keverőcsap gazdaságosabb, mintha a hagyományos hideg-meleg csapokkal addig folyatjuk a vizet, amíg nem sikerül a megfelelő hőmérsékletű keveréket beállítani.
– Fogmosás közben folyóvíz helyett használjon poharat!
– A mosógépet csak ruhával teli kapcsoljuk be, negyedig-félig rakva pazarlás beindítani.
– Kisebb kerteket, balkonokat vagy a nagyobb kertek egyes részeit beültethetjük szárazságtűrő, pozsgás, sziklakerti növényekkel – ezek kevesebb vizet igényelnek.
– Víztakarékosság érdekében ahol elég nagy a hálózati nyomás, használjunk tartály nélküli vízöblítőt, amely addig engedi a vizet, ameddig a csapját nyitva hagyjuk.
– Kertünket reggel vagy este locsoljuk, ne a nappali melegben!
– Mosogatásnál az edények tisztára mosásához ne használjon folyóvizet, csak az öblítéshez!- Valójában nincs is mindig szükség ekkora vízmennyiségre, éppen ezért célszerűbb és gazdaságosabb beszerezni egy víztakarékos tartályt. Ez lehet kétállású, pl. szükség szerint 3 vagy 7 litert enged le, illetve az öblítés hossza attól is függhet, hogy milyen hosszú ideig nyomjuk a gombot.
– Ha megteheti, gyűjtse össze az esővizet, és használja öntözésre! Nem csak vizet spórol, hanem a virágoknak is jót tesz.
– A főzéshez felhasználandó alapanyagok (főleg zöldségek) tisztogatását is álló vízben célszerű kezdeni. Ha a tisztítás befejező fázisát folyó vízben kívánjuk megoldani, akkor a csap feltétlenül aerátos csapvéggel legyen felszerelve, vagy használjunk a kézi zuhanyhoz hasonló, víztakarékos öblítőfejet.
– Az úszóbólyás vécétartályt átállíthatjuk úgy, hogy kevesebb vizet fogyasszon. Hajlítsuk meg az úszó karját, hogy feltöltéskor az eredetinél alacsonyabb vízszint álljon be!
– A kézi zuhanyra is érdemes víztakarékos rózsát, zuhanyváltót és áramláskorlátozót szerelni. Ezekkel a zuhanyzáshoz felhasznált víz mennyisége jelentősen csökkenthető anélkül, hogy a zuhanyozás vagy kézmosás komfortérzete romlana.

Forrás: richpoi.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162