Talita

Újév – Apokalipszis most?

Hálát adunk és megköszönjük, ami volt… Majd eszünkbe jutnak hibáink, bűneik. Talán bocsánatot kértünk értük, talán nem. Felelősek vagyunk önmagunkért, a ránk bízottakért, és az időnkért. Jól gazdálkodtunk velük? Segítettük-e felebarátainkat, növekedtünk-e lélekben? Minden napomban benne volt-e Isten?

Megannyi kérdés. És nem mellesleg itt vannak azok a bizonyos próféciák, amelyek a most kezdődő évet életünk utolsó évének tekintik. Akkor nincs is oly sok időnk?
– Szerintem ez baromság –  véli Anna (diák, 16). – Ideges vagyok, ha erről hallok. Mindig voltak huhogók, akik szerint itt a vég, de hát miért pusztítaná el Isten azt, amit teremtett?! Szeret minket, hiszen elküldte Jézust. Én személy szerint egy csomó mindenben változtatni szeretnék jövőre. Jó lenne, ha javulnának a kapcsolataim az emberekkel, ha ki tudnék békülni anyukámmal, a szüleim nemrég váltak el, és hát elég csúnyán viselkedtünk egymással anya meg én. Valahogy meg szeretnék javulni. Most nem sok önbizalmam van. Félek attól, hogy mindent elrontok, és még a legjobb barátnőmet is elveszítem. Megbántom vagy ilyesmi.

– Figyelj, ez az egész nagyon is valóságos! – mondja Vera (közgazdász, 43) útközben. A reptérre igyekszünk, nemsokára száll fel a gépe, az estét már második, választott hazájában, Svájcban tölti. – Nem élek idehaza, csak a hírportálokból tájékozódom. De hát szörnyű az, ami most itt van. Ez biztos, hogy része a „Nagy figyelmeztetésnek”! A férjem muszlim, olvasta gyerekkorában a Koránt, abban benne is van a ’12… Nézd meg, mi várható a következő évben. Áprilisban valószínűleg össze fog omlani az ország, államcsőd lesz, a kinti elemzők legalábbis ezt írják. Tudod mit jelent ez?! Nem lesz pénz, azok fognak életben maradni, akik meg tudják termelni az élelmiszert. Szerencsére édesanyámék vidéken élnek, van egy kis kertjük… De hát akkor is, szörnyű! Aranyat kell venni, mert azzal tudsz majd fizetni, úgy, mint a háború alatt, s ki kell vinni a pénzt az országból. Bár lehet, hogy Nyugat-Európát is eléri ez az egész…

Hogy mi lesz, nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy ma a világban történő események egyáltalán nem rendkívüliek. Elég, ha csak a kilencvenes évekbeli kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásra gondolunk. Az a pénzügyi válság pedig, amely 1929/32-ben volt, még mindig veri  a mostanit… S talán az első és a második világháború idején is gondolhatták úgy az emberek, hogy ami történik: apokaliptikus. Aztán ott volt a Sztálin-féle GULÁG, a nácik munkatáborai, de a középkori járványokat se hagyjuk ki.

– Nem hiszem, hogy itt lesz a világvége – válaszolja a kérdésre Kátya (diák, 12). – Talán gazdasági összeomlás várható, vagyis apa mindig ezt mondja. De nem valószínű, hogy egy meteorit elpusztítaná a földet, vagy vulkánkitörések miatt megszűnne minden. Amúgy az életem most rendben van, most nem is teszek újévi fogadalmat. Mindenkivel kibékültem, akit megbántottam, vagy bocsánatot kértem. Jól is tanulok, egy csomó tervem van jövőre.
László (autószerelő, 34) szerint sem valószínű, hogy véget ér a világ. Szerinte ezt már korábban is megjósolták, amúgy is úgy emlékszik gyerekkorából, hogy a nagymamája mindig azt mondta, a Bibliában nincs időpont arra vonatkozólag, hogy mikor jön el újra Krisztus. Saját életével kapcsolatban fogadalmat nem szeretne tenni. –  Úgy sem tudnám betartani. Nem gondolom, hogy bárki megfogadja, nem iszik többé, vagy nem gyújt rá, és azt csak úgy képes lesz megtenni. Ahhoz nagyon nagy erő kell, én most nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt bevállaljam.

Lehet esély rá, hogy Krisztus figyelmeztet minket az utolsó ítélet előtt, de tény, hogy a Bibliában vagy a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában leírtak szerint is „sem idejét, sem módját nem ismerjük Krisztus második eljövetelének”. Pál apostol annyit mond, hogy át fog alakulni a természet. Igaz, a világvége-hangulat már az első keresztények között is megjelent. Ők kézzelfogható jelekhez kötötték, például a jeruzsálemi templom lerombolásához.

– Ha józanul végiggondoljuk, senkivel nem történhet baj, aki törekszik a szentségi életre, imádkozik, részt vesz szentmiséken, valamilyen módon szolgálja embertársait – mondja Bianka (oktató, 20). – Isten szereti az embereket, mindenkit, és végtelenül irgalmas. Így én nem félek. Saját magammal szemben van elszámolnivalóm, az igaz. Szeretnék jobban figyelni az emberekre, és a munkámat is nagyobb átéléssel szeretném végezni. A most következő évben sok minden eldől. Talán türelmesebb is lehetnék, nemcsak másokhoz, de önmagamhoz is. És az őszinteséget is gyakorolnom kell még. Sokszor nem merek kiállni dolgokért, amikben pedig hiszek.

Az esztendő végén, az újév kezdetén új elhatározásokat is tehetünk, hiszen minden újév, új lehetőséget is jelent. Még egy lehetőség Istentől elhagyni a régit, befogadni Őt.
A növekedés azonban járhat veszteséggel is. Nincs nyereség veszteség nélkül. Nagyon nehéz, hogy amikor veszteség ér, ne tompítsuk valamivel a fájdalmunkat. Jó tudatosítani, hogy mindez csupán átmeneti. A veszteség, és a fájdalom fontos számunkra, hiszen rajta keresztül tanuljuk meg, hogy kik vagyunk valójában.
Egy régi szufi mondás szerint: „Amikor a szív siratja, amit elveszített, a lélek örvendezik annak, amit általa nyert.”

Konkoly Edit