Talita

Keresztény női magazin

Út és mellékutak – képmeditáció

osveny2
Volt, hogy Buddha Nyolc Rétegű Ösvényén
* jártam, majd később a Kálvárián, a Feltétel Nélküli Szeretet Keresztútján. Ma egy térképen láttam meg minden utat, amelyen jártam, és amin még nem.
Paul Klee volt a térkép rajzolója. E mediterrán színekben pompázó térkép fekete útjain törekszem az Óceán felé.

Mottó: „Jézus a  vele való személyes kapcsolatban tárja  fel előttem igazi arcát, így ismerhetem meg őt.” (Horváth István Sándor)

yvetteElsőre inkább riasztó mátrixnak tűnnek azok a tömbök, melyek életem fő ciklusait testesítik meg. Majd egyre részletgazdagabbá válik a táj, és a sok vonal kereszteződése egy-egy elhajlást mutat. Itt kezdődik az én Újvilágom, ahol a sarkok és szögletek eltűnni látszanak. Nincs többé sarokba állítás sem, büntetésként.
Sőt a síkból kilépve, a kívülről-felülről látás képességét is megszereztem, míg távol jártam a Partvonaltól.
Több út is vezet az Óceánhoz, és mindegyik valami különlegességet ígér.
Ők a lehetőségeim széles választéka.
A szinkronisztikus jelenségeket az életemben talán így ábrázolnám, ahogy Paul Klee. Elindulok egy úton, amely mellett párhuzamosan futnak a már megkezdett utak. Némelyik hirtelen véget ér, vagy éppen az én utamba fut.
Végül megérzem-megértem-meglátom a lényeget, azt, hogy a rokonaim-ismerőseim-barátaim vagy akár a velem kapcsolatba kerülők is, mind-mind az általam nem választott lehetőségek útjain járnak.
Egyfajta tükrök ők.

Klee_1929
Paul Klee: Út és mellékutak (1929)

Mi lett volna, ha például a sok gyereket szülő anya szerepét vállaltam volna, vagy a szüleit gondozó és végül társ nélkül maradót… Vagy a fiatalon elözvegyültet egy kisgyerekkel… Vagy árvákat maga után hagyót… Vagy a karriert vágyó, mindent ennek alárendelőt… Vagy az állandóan nyüzsgő, egy pillanatig sem nyugton maradót… Vagy egy szent apáca életét élőt… Vagy a szeretőt… Vagy a féltékenykedőt… Vagy a második feleséget… Vagy felelősség elől a házasságból házasságba menekülőt… Vagy a mindenkire irigykedőt… Vagy a hitetlent, aki még a szemének sem hisz… Vagy a felnőni nem tudót vagy nem akarót… Vagy az anyagiakban dúskálót… Vagy akinek csak a külcsín fontos és nem a belbecs… Vagy a családot rettegésben tartót… Vagy a hatalmaskodót… Vagy az örökké búbánatost, a bűntudatkeltő ábrázatút… Vagy az állandóan egy kicsit beteget, a meggyógyulni nem akarót… Az állandóan panaszkodót, akivel nem lehet jót tenni. Vagy folyton elégedetlent, akinek szavajárása, hogy jó-jó, de… Vagy az állandóan valakit megmentőt, de magát mindig pácban hagyót… Vagy a csapodárt, aki hol ezért rajong, hol pont az ellenkezőjéért… Vagy az önmaga elöl is bujkálót…

Vagy az állandó Istenkeresőt, aki tán mindegyikben felismeri önmagát.
Igen, azt hiszem, ez az utolsó szeretnék lenni ma.

Most elindulok ezen a középső, széles úton, de nem középen, ahogy ezt várnád. Fontos, hogy a Te utad is közel legyen az enyémhez, s néha összetalálkozzunk. Néha a mellékutak kereszteződéseiben találkozhat tekintetünk, és több tömbön keresztül párhuzamosan futhatunk.
Mit látok most?
Előttem az Út nyílegyenes, keresztutak szegélyezik jobbról és balról.  Bárányfelhők nyája a fejem fölött, melyet a lemenő Nap mindig más színűre fest a sárgától a narancspíroson át, egészen a sötétliláig. Az égi bárányok kiskolompja egybecseng a város templomainak harangjával. Esti misére hív az egyik mellékút kis kápolnája. Rövid kitérőt teszek, és belebújok az egyszemélyes kápolnámba, mely a magam szőtte palást maga. Rajta minden apostol és a születésem lenyomatát képező csillagkép és bolygó. A Keresztút tizennégy stációja és a keresztnevem betűiből kirakott anagramma hirdeti, hogy hol a helyem a világban és mi a teendőm. Itt éjszakázom ma a csillagok alatt.
Reggel kimegyek a Főútra, és hátamat melegíti a felkelő Nap. Fájós vállamra teszi kezét a Fény, és szárnyalásra biztat. Tárjam ki karjaim, és csak engedjem, hogy a termik magával ragadjon fel…fel…. Megteszem…

Legyen meg a Te akaratod!

Szűnik a gravitáció, és én madártávlatból látom a tájat. Szabályos rendezettségben az elvetett mag, a sárgálló búzamező, mellette piroslik a pipacs, zöldell a pázsit, kék harangvirágok zúgnak. S fehér orgona illata száll. Az évszakok egyszerre vannak itt, ebben a nézőpontban.
A hó is lassan betakarja az egyik dimenziót.
Együtt körözünk itt a sólymokkal, galambokkal, sárga- és feketerigókkal, gólyákkal, varjakkal, sirályokkal, sasokkal, és végül a Főnix madár is fölrepült, maga mögött hagyva az elpusztult város romjait.
Nagyon messze, a távolban hallatszik az Óceán morajlása, ritmusosan, ahogy egy mantra vagy egy haiku.

Valahogy így:

Utolsó lábnyom
a parti homokon, mit
a  tenger felold

*  A Nyolcrétegű Ösvény

Helyes megértés
Helyes elhatározás
Helyes beszéd
Helyes cselekvés
Helyes életmód
Helyes törekvés
Helyes koncentráció
Helyes meditáció

Ez a nyolcrétegű ösvény megmutatja a buddhista életmód szabályait, vagyis a KÖZÉPUTAT, amely az érzéki örömök és az aszkézis önsanyargatása közötti középút.

Mottó forrása: http://www.evangelium365.hu/ 2012. 03. 23.

 

Antalffy Yvette


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162