Talita

Keresztény női magazin

Vadonatúj köntösben – megújult a Talita!

levendula_lila_megújulásBizonyára észrevettétek már, hogy a Talita arculata és informatikai rendszere megújult. Ez olyan jelentős dolog az életünkben, hogy nehéz lenne szó nélkül hagyni! Néhány példa arra, mit érzünk most mi, jelenlegi és hajdani munkatársak:

 

Kóczián Mari, szerkesztő:
Ritkán van komoly konfliktus Lívia és köztem a Talita kapcsán, meg úgy általában is, de most majdnem összevesztünk, hogy mennyi legyen a hagyományos „Talita-lila” aránya a címlapon, amikor Attila, az informatikus előrukkolt azzal, amit most láttok, és a kitörni készülő vulkán egy pillanat alatt megnyugodott, a vészjósló füstfelhők eloszlottak. Örömtelien szépek lettünk, és remélem, ezzel a vonzerőnk egyre növekszik majd! Tudjuk, hogy nehéz elengedni a régi beidegződéseket, a szerkezet is változott, az adminisztrációs felületen egyelőre botladozunk szerkesztőként, és van még jó pár dolog, amin szeretnénk javítani. Mégis fontos ez a változás, megújulás! Nekirugaszkodunk, és lassan visszaállunk arra, amit már megszoktatok tőlünk: felkerül a heti 4-6 írás – reményeink és elhatározásunk szerint ugyanabban, ha nem jobb minőségben, mint eddig!

 

Kölnei Lívia, szerkesztő:
A talita.hu a korábbi arculatával hűségesen szolgált minket öt és fél éven át. Teret adott sok gondolatnak, örömnek, kérdésnek, problémának. Időközben azonban eljárt felette az idő: Talita, a “kislány” sokat nőtt, és magától is megváltozott – az új arculat ezt próbálja követni. Soha nem sajnálom a régi dolgokat, ha itt az ideje a változásnak, és valami jobb felé lépünk tovább. Így vagyok ezzel most is. Mind a régi megjelenés, mind az új látványa szeretettel dobogtatja meg a szívemet. Remélem, hogy ez az új “Talita-arc” is addig kíséri az életünket, amíg mondanivalónkat ki tudjuk fejezni rajta keresztül.

 

Antalffy Yvette, szerkesztőségi munkatárs:
2012 tavaszán a frissen szerzett újságírói képesítésemmel – melyet az “Online médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzésen szereztem –, az első újságcikkemet befogadta az akkor éppen egyéves Talita. Egy Paul Klee képmeditáció volt Út és mellékutak címmel, amelyben rátaláltam a saját utamra, ami éppen akkor a Talita útja is volt egyben. Azt gondolom, hogy az évek alatt tartalmilag komoly fejlődésen ment keresztül a portál. Egy növekedésben levő ifjú hölgy sem veheti már fel a kislánykori ruháját, így most a Talita vadonatúj köntösbe öltözött, s a mai vizuális kultúra elvárásainak megfelelően tudja ezentúl közvetíteni a folyamatosan kiteljesedő keresztény női szellemiségét.

 

Szűcs Emese, pszichológus, blogger:
Egészen meglepő volt a Talita új arculata, amikor megnyitottam az oldalt, és nem a megszokott kép fogadott. Öt éven keresztül kb. hetente láttam az eredeti külsőt, és most olyan, mintha egy régi ismerős ment volna el. Vagy mint amikor már régen találkoztál egy gyerekkel, aki közben felnőtt, és egészen megváltozott a külseje, de azért még felismered a vonásait.

Szép lett, és jót is tett neki az átalakulás, de nekem még szoknom kell, hogy biztosan jó helyen járok-e. 🙂 Rá kellett ébrednem, hogy a Talita az életemben a leghosszabb alkotófolyamat, amihez folyamatosan hozzájárulok. Elrepült ez az öt év. Most, látva a változást, szembesültem vele, milyen sokat jelent nekem ez az oldal. Olyan, mintha a naplómat beleszerkesztették volna egy nagyobb kötetbe, mások munkáival együtt. Nagyon hálás vagyok Konkoly Editnek, amiért rám gondolt az induláskor, és hívott a Talitához. És nagyon hálás vagyok a mostani szerkesztőknek is azért a rengeteg munkáért, kitartásért és hitért, amivel fenntartják, működtetik, éltetik ezt az egész… mit is? Portált, magazint, alkotóközösséget, társaságot? Mint a régi idők önképző körei – virtuális formátumban.

 

Konkoly Edit, főszerkesztő 2011-2012:
2011 óta létezik, és ha nem kételkedem Isten vezetésében – miért is tenném –, azért kellett kilépnem a mindennapi.hu-ból, hogy megszülethessen a talita.hu, ami évekig mindennapjaim része volt, ahogy része volt Mari és Lívia életének is. Ma úgy gondolom, jó, ha mindent Isten dicsőségére teszünk, és persze, felvetődik a kérdés: vajon Isten örül-e a Talitának? Vajon tetszik-e neki a Napjainkban, az Együtt, a Testi, a Lelki, a Kultúra és az Öko rovat? És tetszik-e neki az új design? Nekem nagyon, és csak hálával tudok gondolni arra a kitartásra, lelkesedésre, önzetlenségre, amivel ez a két lány, Kölnei Lívia és Kóczián Mari továbbvitték a lapot. Köszönöm nektek!

 

Végezetül a Szerkesztőség nevében köszönjük Jorsits Attilának – aki nemcsak jó informatikus, hanem a kiváló TeológiaBlog szerzője is –, hogy vállalta a Talita megújításának nagy munkáját! Köszönjük Máténak is, hogy a korábbi, első weboldalunkat megtervezte, és mindig elismeréssel értékelte a munkánkat!

 

Nyitókép

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162