Talita

Valami hajnalodik a szívekben

Vészabónoémi (nevét így használja) festőművész. Szentendrén egy különös, kör alakú házban lakik, a forma végtelenre utal: ég és föld között feszül a transzcendens felé az ember. Közös életük színterét férje, Vadász György, Kossuth- és Ybl-, 2011-ben Príma Primissima-díjas építész tervezte, aki Noémi mestere is.

– Mit hoztál otthonról, Noémi?

– Édesapámmal nagyon hasonlóak voltunk. Tőle azt tanultam, hogyan nem szabad „valamit” csinálni. Anyuci a bizonyosság; hatalmas erő az életemben. Tiszta hitével elmondhatatlanul sokat adott. Tőle a fegyelmezettséget, keménységet tanultam.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel?

– A festést autodidakta módon tanultam. Fiatalon kerültem Vadász György mester mellé, aki megnézte addigi alkotásaimat, s vállalta a tanításomat. Későbbi mestereim sem nyúltak bele az alkotásaimba – inkább beszélgettünk. Ez volt a nehezebb út, mert mindenért meg kellett szenvednem. A saját tapasztalatok sokkal mélyebben beleégnek az ember lelkébe. Felfedezhettem mélységeimet, magasságaimat. Ez megerősített abban, hogy amit csinálok, kiforrott, egészen egyedi. Amikor megjelenik a vásznon a saját magam által látott világ, úgy érzem, az maga a csoda, hiszen ott van benne az Isten. Ahogyan Latinovits fogalmaz: „égi antennások vagyunk”… Ez lehetőség a feljebb emelkedéshez.

– Vajon annyira eltompultak a ma élő ember érzékei, hogy se adója, se vevője ennek a tudásnak?

– Biztosan sokan vannak, akik nem foglalkoznak ezzel. Benne élnek egy mókuskerékben, ami foglyul ejti, nem engedi kiszállni őket. Mégis: azt tapasztalom, hogy a világban valami éled, hiszen körülöttünk mindennap csodák történnek.

“Pipacsból van a szoknyám,
Falevélből tarisznyám,
Tündérvízben gázolok,
Égre felhőt mázolok.”

– Kell valami a boldogsághoz, vagy az inkább eszköztelen?

– Az kell, hogy kinyissam a szívem a boldogság felé. Szerintem nekünk festőknek, íróknak, egyéb komédiásoknak az a dolgunk, hogy repülni tanítsunk. Vágytam arra, hogy másként is elmondhassam ezekat a gondolatokat, ezért írtam kilencvenkilenc négysoros manódalt, ami a Kossuth Kiadó gondozásában „Ajándék neked” címmel jelent meg. Ezek a versek simogatnak, felemelnek, megnevettetnek, játszani tanítanak. Úgy gondolom, nem hagyhatom úgy itt a világot, ahogyan találtam. Hozzá kell tenni önmagam. Számtalanszor tapasztalom, hogy emberek azt nézik, mit vehetnek el a világból, s legritkábban azt, hogy mit tehetnek le az asztalra.

– Mintha valóban kiveszőben lenne az önzetlenség, az adás nemes, szép tulajdonsága…

– Talán kétezer évvel ezelőtt is ilyen volt a világ: akkor is a „cirkuszt, kenyeret” kellett adni a népnek. Gyakorlatilag az emberiség nem sokat változott, mégis azt mondom, voltak aranykorok, amikor inkább a mit adhatok került előtérbe. József Attila versei például olyan mélyen hatottak rám, hogy sokszor elsírtam magam. Ő és a hozzá hasonlók mindig azt kérdezték: én mit adhatok? Lehet, hogy közben éhen haltak.

– A rajzaidon egészen különleges módon ábrázolod Adyt, József Attilát vagy Kosztolányit. De rendhagyó a maga módján Latinovits megjelenítése is, hiszen egy-egy arcrészlet nagyon kimunkált, azt is jelzed, számodra miért fontos az illető.

– Miközben rajzolom, festem őket, hallgatom a verseiket. Latinovits egy mágus. Az ő hangján hallgatva a verset más dimenzióba kerülök. A költők, írók, az avatott tolmácsolók megtanítanak bennünket álmodozni, mesélni, sírni. Csak a magyar nemzet mintha nem tudná, milyen hatalmas szellemi örökség birtokában van.

– Fontos számodra az, hogy magyar ember vagy, ez a szülőfölded, ezt a nyelvet beszéled?

– Ez számomra hatalmas adomány, de a felismerés nem ment könnyen. Sok éve, amikor először jártam Amerikában, elkápráztatott az ott tapasztalt jólét. Fiatalként úgy gondoltam, az egész világ az én hazám, s az emberiségnek szolgálok alkotásaimmal Amerikában is. Majd eltelt egy kis idő, József Attila Töredékeit olvasgattam, ahol azt írja: „az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”. Összeomlottam. Megéreztem, ilyen verset csak magyarul olvashatok, ebben az országban születtem, ezt a nyelvet beszélem, itt a helyem. Nem feledhetem akár csak egy pillanatra sem, hogy engem ide rakott le a Jóisten. Lehet, hogy nehezebb, de biztos, hogy nemesebb lesz a harc.

– Személyes tapasztalatom, hogy nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek más nációknál, de én is úgy érzem, hogy itt van feladatom.

– Lehet, hogy abba, amin keresztül kell menni, belepusztul az ember, de biztos, hogy utána a felemelkedés következik. Ahogyan Jézus háromszor is elesik, s mindannyiszor feláll – számomra szimbolikus. Valahol azt olvastam, nagyon szerethet engem az Isten, mert fáj bennem. Ránk rak olykor akkora terheket, amelyekről azt gondoljuk, nem vagyunk képesek elhordozni. De pontosan tudja, mit bírunk el.

– Lám, ennyire nem ismerjük önmagunkat, s ennyire nem merünk ráhagyatkozni Istenre.

– Az emberek sokat beszélnek Istenről. De nem beszélni kellene, hanem megélni; nem is hinni, hanem tudni a bizonyosat. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Minden fogódzó itt van előttünk: a népmeséktől kezdve a Biblián át minden tanítás – csak oda kell rá figyelni. Azt érzem, lassan mintha felemelnék fejüket az emberek. Valami hajnalodik a szívekben. A világban rend van. Legfeljebb mi, emberek nem veszünk róla tudomást, vagy próbálnánk felülírni. De hát az emberiség történetében ez az út soha nem a felemelkedéshez vezetett! Ezért kellenek a művészek, akik a maguk érzékenységével adnak valamit, ami kapaszkodó lehet. Az univerzumban minden a harmóniára, a kiegyenlítődésre törekszik. S amikor ennyire túlcsordul a gonosz, akkor helyére kell lépnie a jónak, amelyhez a szereteten át vezet az út. Talán ez lehet az eljövendő aranykor kezdete.

Vészabónoémi Pásztón született, 1968-ban. Szentendrén él, két fia: Balázs és Attila. A Kossuth Kiadónál három könyve jelent meg: Születésnapomra, József Attila 2005; Latinovits verset mond, 2006; Ajándék Neked 2010 (saját versek)
Kiállításai közül:
2002: Szentendre, Városháza. Meggnyitotta: Fábry Sándor.
2003: Magyar Kultúra Alapítvány Székháza, Budapest. Megnyitotta:Kratochwill Mimi.
2004: Újságírók Országos Székháza, Vadász Györggyel. Megnyitotta: Lázár Ervin.
2006: Thurzó Építészgrafikai Stúdió, Budapest, Vadász Györggyel. Megnyitotta: Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész.
2007: Thurzó Galéria, Budapest, Vadász Györggyel. Megnyitotta: Makovecz Imre.
2008: Budapest, Platán Galéria. Megnyitotta: Nagy-Kálózy Eszter színművész.
2009: Vác, Credo Ház. Megnyitotta Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.
2010-Január: Nemzeti Táncszínház évadnyitó kiállítása Megnyitó: Lovász Irén és Bordán Irén
2011- Párkány, Ady és Léda napok
Állandó kiállításai
Shanghai – Iványi Grünwald Béla műterme
Máriabesnyő – Mater Salvatoris – Lelkigyakorlatos Ház
Budapest – József Attila Művelődési Ház
Zalaegerszeg – József Attila Könyvtár
Budapest – RAM Colosseum (8X2 m) falikép az Experidance-ről

Vészabónoémi honlapja:

http://www.veszabonoemi.hu/magyar/bemutatkozas.php?id=1

Lehoczky Leopoldina