Vallási tilalomfák – Hogyan legyünk szelídek, mint a galambok?
A keresztény kultúrában sok a tilalomfa, túl sok is a szabadság illatát érző embernek. Mit kezdjünk a sok tiltással? Ki-ki a maga módján kezeli ezt.
Sokan addig viselik csak, amíg muszáj: kamaszkorban vagy a 18. életév betöltésekor az első önálló döntésük egyikeként azt mondják, hogy elég volt a sok „nem szabad”-ból. Nem kell az az Isten, aki ilyen korlátokat állít fel! Zárójelbe teszik az eddigi hitüket azért, hogy könnyű lelkiismerettel tehessék azt, amit korábban nem volt szabad. És sajnos bizonyos értelemben még ez is egészségesebb, mint a meg nem értett tilalomban gyötrődve vagy folytonos lelkiismeret-furdalásban leélni az életet.
Vallásunk tilalomfái a mai ember számára gyakran érthetetlenek és életidegenek, a belső késztetéseinkkel ellentétesek. Mert például, ha egyszer a testvérem vagy a házastársam felbosszantott, akkor hogyan lehetnék szelíd? Forr a vérem, majd’ kitör belőlem a harag! Mit kezdjek én ezzel, ha nem fejezhetem ki?
A keresztlányom misébe ágyazott ballagásán voltam, igazán mély gondolatok hangzottak el a szószékről, csodálatos beszédek, a liturgia és Krisztus szent testének vétele, majd zárásképp Sík Sándor „Hiszek” című verse egy tizenegyedikes lány átéléssel teli, lelkes előadásában. Teljesen átadtam magam Isten közelségének, szinte beleolvadtam. Azután vége lett a szentmisének, kimentünk a templom elé. Ott egy másik világ várt: családtagjaim váratlanul kellemetlen változások elé állítottak. A belső békém egy pillanat alatt szertefoszlott, és fúria módjára estem neki annak, aki a legközelebb állt hozzám. Mi ez az elsöprő harag? Honnan származik? Ki hozott ki így a sodromból? Ezúttal a húgom és a nővérem. Lehet, hogy ez a helyzet egy pillanat alatt felelevenítette a gyerekkori sérelmeket, és életre keltette azt a tehetetlen dühtömeget, amit jó kislányként eltemettem magamban – pszichodramatistaként ez a gyanú fogalmazódott meg bennem.
Jó volt, hogy jó voltam? Ma már azt tartom, hogy a szüleimnek könnyebb volt, hogy „Istenke jó teremtményeként” viselkedtem, de nekem ez sokat ártott. Felnőttként nehezen tudom kulturáltan képviselni az érdekeimet, ezért vagy nem képviselem, vagy nem minden esetben képviselem higgadtan, pedig betéve tudom már az asszertív kommunikáció formuláját és a zsiráfnyelvet.
Biztosan sokak számára ismerős a hirtelen kitörés jelensége, különben nem született volna meg „az utolsó csepp a pohárban” vagy a „kieresztem a gőzt” mondás: tartjuk, ameddig tarthatjuk. A pszichodráma csoportokban azután megtanultam, hogy a haragot előbb ki kell fejezni ahhoz, hogy igazi megnyugvásra jussunk. Megbocsátás mindaddig nem lehetséges, amíg ki nem adtam magamból a sérelmeim miatti haragot. Egy pszichodráma csoportban a drámacsoport védő közege és a „haragosomat” helyettesítő csoporttagnak a vezetők általi védelme segít abban, hogy nyugodtan megélhessem és kiadjam a dühömet – sokszor agresszív módon. Ezen a módon továbbra sem bántom meg a másikat, mégis megszabadulhatok a terhemtől: a méregtől, ami sokszor fizikailag is mérgez engem azáltal, hogy megbetegít, és mérgezi a jelenlegi társas kapcsolataimat is.
Vallásunk szép elveket ad, magas mércét tesz elénk, de nem ad edzéstervet, hogy miként erősödjünk meg annyira, hogy ínszakadás nélkül tudjuk átugrani a lécet. Nem csoda, hogy sokan, keresve a jóvá lenni és jól érezni magam a bőrömben receptjét, más praktikák után néznek, és hamarosan az ezotéria vagy a keleti vallások bűvkörében találják magukat. Lehet, hogy nem dolga egy vallásnak az, hogy tudományosan segítsen az embernek átvergődnie saját árnyékán, mégis, ha ebben támogatást nyújtana, vagy támpontot adna a hívő számára, hogy hova forduljon, milyen módszerek vagy mely szakemberek vannak az egyházzal közös platformon, az valódi segítség, kapaszkodó lenne a jóra vágyó ember számára.
Deák-Baksa Csilla pszichodráma asszisztens, coach
Korábbi cikkeinkből:
Hogyan szabadulhatsz a haragtól?
12 gyakorlat, hogy boldogabb legyél
Keresztények és a depresszió?!
Tweet