Talita

Keresztény női magazin

Veretes variációk biblikus témára

kacsinto_Jezus
Az igazán képzett prédikátor minden, látszólag nem túl magvas bibliaversből képes veretes üzenetet fabrikálni. Ehhez hasonlóan a jó teológus, próféta, vasárnapi iskolai tanító és keresztény művész is ihletet kap – legyen a téma a sarki villanyoszlop vagy Pál egy elejtett megjegyzése. Utóbbira nézzünk most meg néhány variációt!

A Galatákhoz írt levél egyik, nem túlságosan szem előtt lévő verse lesz a kiindulópont:
„Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel” (Gal 6:11)

Nos, lássuk, mihez kezdene ezzel a prédikátor, a teológus, a próféta, a vasárnapi iskolai tanító és a művész, amennyiben szolgálatra kérjük fel őket. Ha valaki magára ismer benne, az nem a véletlen műve!
A prédikátor

„Kedves testvérem, teljesen egyértelmű hogy ez a Galata-levél egyik kulcspontja! Mennyire vakok is vagyunk, hogy ezt eddig nem fedeztük fel! És mennyire felelősek, mert oly nagy kincset tartunk most a kezünkben! Hisz teljesen egyértelmű, mit akar üzenni nekünk Urunk: ahogyan Pál hatalmas betűkkel írt az igazságról, úgy kell neked is hatalmas módon hirdetni azt! És ahogyan Pál a saját kezével írt, azaz nem húzódozott a feladattól, nem másokra hárította a felelősséget, ugyanígy te is szánd oda magad, és tegyél hatalmas dolgokat Jézus Krisztus dicsőségére! Ne várj, ne halogass! Állj fel, fordulj oda a melletted lévőhöz, és mondd neki: ülj le és írj! Most! Ámen.”
A teológus

„J.F.K.Bruce már 1992-es „Pál bazi betűi” című exegetikai munkájában említette, hogy az apostol valószínűleg egy ókorban divatos betűvetési eljárást alkalmaz ebben a versben, mely a görög szöveg kiszkapitalisz szavából következően igazából így szólt: „nézzétek, milyen kis betűkkel írok nektek saját kezemmel”. A jelenleg divatos „mekkora betűkkel” kifejezés az eredeti szövegről készült floppymásolatokon sosem szerepelt. Ugyanakkor G.H.B. Hendricks, a las vegasi teológia hermeneutikaprofesszora értekezésében kifejtette azt a szerinte mindenki előtt nyilvánvaló tényt, hogy J.F.K. Bruce szimplán buta, mint a föld.”
A próféta

„Láttam egy nagy, krokodil formájú kolibrit egy Galata 6:11 feliratú fal előtt repülni. A kolibrinek hat szeme volt és két lila csőre. És a kolibri a levegőben pörgött, és akkor egy felhő szállt le rá, melyből kürtzengéshez hasonló hang harsant: „rettenetes nagy betűket írok majd az égre, a saját kezemmel!”. Amikor mindez történt, láttam, hogy ifjak és vének szaladnak oda a falhoz, a krokodilformájú kolibri pedig egyik csőrével tarkón, a másikkal pedig vádlin csípte őket. Akkor értettem meg, hogy mindez azt jelenti, jön az ébredés!”
A vasárnapi iskolai tanító

„Tegye fel a kezét, aki tud írni! Látjátok, Pál is tudott írni, hiszen erről ír nekünk a Galatákhoz írott levelében, ahol leírja, mekkora betűkkel ír – s mindezt nagy betűkkel írja, hogy még az olyan kis írástudatlanok, mint ti vagytok is megértsék, ha már írni sem tudnak! Na! Ne (s)írjatok!”
A művész

„Ó, ti nagy betűk! Melyek a végtelenből indultok, és édes szavakká nemesedtek apostolotok verítékes munkája nyomán. Ti, akik Pál önkezével leírt, szépséges gondolatainak testet öltői vagytok! Szóljatok most hozzám! Szaggassátok szívemet, merítsetek lényetekbe! Tanítsatok arra, hogy ama nagyság, melynek formájában csendesen pihentek a papiruszon, a néma tekercseken, ama nagyság bizonnyal ma is miénk s enyém lehet, ó ti galaták!”

 

Sytka bácsi

Kép innen


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162