Vasárnap – szeretni nehéz
Apák, anyák és gyerekek; munkahelyek, pénz és televízió, számítógép, Facebook és óriásplakátok és liberalizmus, racionalizmus és szabad piac. E világ keltette vágyak és boldogságkeresés – ezek a szavak jutnak eszembe a nagy vihart kavaró törvényjavaslat kapcsán, hogy legyenek-e nyitva vasárnap az üzletek.
Vasárnap reggel szép ruhába bújtunk, megreggeliztünk, majd felszálltunk a tízes buszra, és elmentünk a város másik részén álló templomba.
Az istentisztelet alatt legtöbbször a színes üvegekben gyönyörködtem, vagy a nénik kontyát hasonlítgattam össze egymással, vagy a testvéremmel, Évivel játszottunk halkan, bár sohasem annyira észrevétlen, hogy apának ne tűnt volna fel. (Akkoriban még a reformátusoknál sem volt divat a gyerekekkel külön foglalkozni.) Aztán hazamentünk, anyuék főztek, ünnepi menü volt, legtöbbször húslevessel, sült csirkével és uborkasalátával. Ebéd után jött a kötelező pihenés, ezt utáltam, majd délután anyu sütit sütött, legtöbbször barnatésztát. Utána tévét néztünk, ezt sem szerettem, de játszani igen, vagy ha jó idő volt, kirándultunk, ha még jobb, a délutánt a strandon töltöttük. Este átnéztem a leckét, bepakoltam, és elkezdtem szorongani a hétfő miatt, és újra vártam a vasárnapot.
Ma minden másképp van.
Én ugyan továbbra sem dolgozom vasárnap, vagyis nem munkahelyen, de ha beugrom a kisboltba, mert elfogyott a kakaópor, akkor Szilvi, aki egyedül van ilyenkor, fásultan megjegyzi, négy óra múlva mehet csak haza.
Laci, a villanyszerelő, aki mellettünk lakik egy ideje, amúgy meg 300 kilométerre innen, és egy osztráknak építi az állatsimogatóját a falu szélén, vasárnap este cigarettát szíva kifejti, hogy azért nem ment haza, mert kell a pénz. Miután két sört legurított, hozzáfűzi, hogy valójában azért nem ment haza, mert nem bízik senkiben. Felesége hét éve elhagyta, a gyerekei 7, 9 és 12 évesek, és második párja is állapotos. Beszélgetésünk közben többször megszólal a telefonja, hol volt felesége, hol mostani párja keresi. A Mikulás nélküle telt el, bár a gyerekek nem nélkülöztek semmit, hiszen van futárszolgálat, jegyzi meg büszkén.
Apák, anyák és gyerekek; munkahelyek, pénz és televízió, számítógép, Facebook és óriásplakátok és liberalizmus, racionalizmus és szabad piac. E világ keltette vágyak és boldogságkeresés – ezek a szavak jutnak eszembe a nagy vihart kavaró törvényjavaslat kapcsán, hogy legyenek-e nyitva vasárnap az üzletek. Merthogy ez annyira következetlen. Vagy legyenek, vagy ne legyenek. A nagyok miért ne, ha a kicsik igen? És amúgy állatsimogatót, uszodát vagy autópályát szabad építeni vasárnap is?
Az ószövetségi időkben a zsidóknak, és a hívőknek ma is, a szombat volt tilos, még az otthonukat sem hagyhatták el, és semmit, de semmit nem szabadott csinálniuk, csupán Istent dicsőíteni. Aztán jött Jézus, aki szombaton is gyógyított, merthogy a szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért. A törvényt egy dolog írja felül szerinte, a szeretet.
És mi mit kezdenénk a sok szabad vasárnappal? Ha nem lehet a nagyáruházak polcait mustrálni, és teletömni a kosarunkat sok felesleges dologgal, mit kezdenénk azzal a plusz néhány órával? Esetleg többet számítógépezhetnénk? Vagy a saját házunkat tataroznánk? Gyanítom, inkább ezekkel foglalkoznánk, mint csak úgy csendben léteznénk. Mert odafigyelni a másikra, nos, azt valóban nagyon nehéz. Meg élményeket gyűjteni sem könnyű, hiszen többször összeveszik az ember a párjával, mire eljut egy színházba, vagy leveszi a társasjátékot a polcról, mert olyan sok van, és akkor melyiket, vagy átmenni a szomszédba egy tál sütivel sem könnyű – főképp ha nem is vagyunk annyira jóban.
Szeretni egyáltalán nem könnyű. Dolgozni? Hát azt sokkal könnyebb!
Konkoly Edit
Nyitókép: Georges Seurat: Vasárnap délután a Grande Jatte szigetén (1884-86)
Kapcsolódó cikkeinkből:
Mégsem szeretjük Ferenc pápát?
Engedem, hogy szeressen az Isten!
Tweet