Egy tiszta nő avagy emancipáció másként

  tess

– Ha ennyire töketlenek a férfiak, akkor én vagyok a női emancipáció élharcosa – foglalta össze sommás véleményét az egyébként minden tekintetben igen konzervatív nézeteket valló férjem Roman Polanski Tess című filmjének megtekintését követően. Hasonlóan nyilatkozott a Thelma és Louise (Ridley Scott) után is.

 

 

Harmadik trimeszterben járó kismamához illően mindkét alkotást csendesen végig sírdogáltam. A Tess Thomas Hardy: Egy tiszta nő című regényének adaptációja. Sok évvel ezelőtt olvastam a nagyszerű korrajzot, és finom lélektani ábrázolásokat is magában foglaló művet, amely máig tartó, mély benyomást gyakorolt rám, pontosabban számos kérdést felvetett, amelyek jelenleg is feszítenek.

Ragaszkodom a hagyományos nemi szerepekhez, némi módosítással. Fontos a nőies gondolkodásmódom, viselkedésem. Lényeges, hogy lássak magam körül erős férfiakat, akikre támaszkodhatom, akikre számíthatok. Bosszant, ha a külvilág megkérdőjelezi az anyasághoz, anyához méltó viselkedéshez való jogomat. Mondjuk elvárja, hogy több szülés után is úgy nézzek ki, mint egy fitnesszbajnok húszévesen. Vagy éppen szóvá teszi, miért nem építgetem kellő intenzitással a karrieremet, ha már ennyit tanultam. Tehát mégsem vagyok eléggé nőies, mert egy igazi nő nem lázadozik semmi ellen, mindenbe belenyugszik, mindent elfogad. Nem vagyok híve a mindenáron való alkalmazkodásnak. Inkább vállalom a konfliktusokat. Ahogyan Tess.

A nemek kapcsolatáról szólva bizonyos, hogy egyetlen lány sem képes igazán nővé válni teljesen férfiatlan hímneműek között. Ahogyan a férfiak sem képesek férfiak maradni kékharisnyáktól körülvéve. Az egyensúly a nemek között mára láthatóan felborult, olyan spirált indítva be, melynek mélyére nem szívesen nézünk.

Rendben van, hogy jogomban áll tanulni, képezni magam. Ez fontos. Részt vehetek a politikai életben is, bár ezt kevésbé hiányolnám. Dolgozhatok is, amire a nők többsége ma már rá is szorul, mert kell a két kereset, vagy mert egyedül neveli a gyerekeit. Így ez inkább szükséglet. Véleményt is alkothatok. ahogyan most is teszem. Legfeljebb nem figyelnek rám. Vállalom a kockázatát.

De miért kell mindezzel párhuzamosan lemondanom arról, hogy nőként élhessek? Muszáj asszertívnak, sőt agresszívnak lennem, ha egyszerűen csak tisztességesen akarom végezni a munkám? Fel kell vennem a férfias viselkedésformákat, ha egyszerűen csak szeretném kifejezni a gondolataimat, elmondani az ötleteimet? Miért kell lemondanom a férfiak lovagiasságáról, gondoskodásáról, előzékenységéről, a nőnek kijáró tiszteletről, udvariasságról? El kell engednem a női méltóságom? Vagy mindent fel kell áldoznom azért, hogy emberszámba vegyenek?

Nem akarok lemondani. Akkor inkább választok egy hagyományosabb életformát.

De miért is kell választanom?

Talán mert társból versenytárssá, sőt, ellenfelekké váltunk. Pedig többségünk társ szeretne maradni a férfiak oldalán. Igazi nőként élni, igazi nőket és férfiakat nevelni. Megőrizni a család melegét, ősi hivatásunkat gyakorolva. Valóban fele-ségként élni, egy nagyobb egység integráns részeként. Nem pedig önző, individualista, netalán kényszer-szingli életformába terméketlenül belefonnyadni.

Tess harcolt a női méltóságáért. Így maradhatott tiszta. Ma ugyanez a feladatunk, ha sokszor homlokegyenest ellentétes elvekért kell is kiállnunk, mint az ő idejében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.