Fészekrakás és anyatejfagylalt

 fagyi

A kilencedik hónap tájékán elérkezik a pillanat, amikor a kismamáról lemállik minden tudatos tervezgetés, intellektuális fontolgatás, tudálékosság és okoskodás. Nem marad más, csak a tiszta ösztönvilág.

 

A múlt héten ellenállhatatlanul csapott belém a bizonyosság: takarítani kell!!! Mivel erre egyedül képtelennek éreztem magam, kaptam a korábban felajánlott, és soha el nem fogadott nagylelkű ígéreteken, és meginvitáltam rokonaimat és ismerőseimet egy jó hangulatú, ám meglehetősen túlélős lakásátrendezésre-nagytakarításra.

Nem részletezem a folyamatot, gondolom, mindenki képes elképzelni egy módosult tudatállapotban lévő, hatalmas pocakkal imbolygó, elképzeléseket, ötleteket és feladatokat ontó kismamát, akit kissé riadt, ám tettre kész csapat vesz körül. A végeredmény nagy megkönnyebbülés, és a szülés előtti hetekre jellemző izgatott várakozás pillanatnyi megtorpanása: egy lélegzetvételnyi szünet.

Ebben az elcsendesedésben képes voltam újra figyelni családom többi tagjának óhajaira is. Ha valaki azt gondolná, hogy 7-8 éves korban már egyetlen gyereket sem izgat az anyatej és a szopás gondolata, akkor mélységesen téved. Először a lányom vetette fel annak ötletét, hogy ha szoptatni fogok, akkor tulajdonképpen nekik is jár az anyatejből. A fiam kisvártatva megkérdezte: „Anya, akkor te most olyan leszel, mint egy tehén, akinek a tőgyéből ömlik a finom langyos tejecske?” A „hát remélem.” – válasz után elgondolkodtam, vajon komolyan gondolják-e, hogy vissza akarnak szokni a cicire. Nem sokkal később, a rádióban hallgattunk egy műsort a leleményes angol cukrászról, aki az anyák felesleges anyatejét felvásárolta, és abból készített vaníliafagylaltot az angol gourmand-ok nagy lelkesedésére. Lányomnak azonnal felcsillant a szeme: ”Anya, én az anyatej részemet fagyiban kérem!”

Lehet, hogy családunkban megvan az idei nyár sztárdesszertje? Csak legyen, aki képes előállítani a különleges alapanyagot. Jelenleg csupán remélni tudom, gyermekeim nagyravágyó terveit feledteti a boldog vakáció, és az én szerényebb, egy gyermek ellátására irányuló vágyaim így megvalósulhatnak.  (A biztonság kedvéért keresek egy szoptatási tanácsadót.)

Anyámnak a Riska tehén jutott eszébe eszmecserénket hallgatva, elkezdett róla nosztalgiázni. Egyszer még be is rúgott a jámbor állat, mert megitta a pálinkafőzésből maradt hűtővizet. Ő látta el családjukat tejtermékkel, biztosította számukra a töménytelen mennyiségű tejszínhabot is, amit gyerekként megehettek a bátyjával. Amikor anyámnak először kellett csontritkulásszűrésre mennie, az orvos nem hitt a szemének: „De hiszen ilyen csontszerkezet nem is létezik!” – kiáltott fel a leleteit vizsgálgatva. „Főleg nem ebben a korban.” Ma már csak legyint, és ráírja a papírra: ”Egyéni sajátosság.” Úgy látszik, anyám a csontozatát a Riskának köszönheti.

Tejszínhab, és vanília fagyi… Rajtam kívül mindenki megfeledkezett volna arról, hogy ennek a gyereknek előbb még világra is kell jönnie?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.