Hősi anyák: demokrácia vagy gyerekdiktatúra – 3. rész

netes 
Mit teszünk mi, a rendszerváltozás utáni anyák? Gyerekdiktatúrát építünk, bár demokráciát szeretnénk.

Gyerekeinknek igényeik vannak. Mindent megvásárolunk és biztosítunk, ajándékokat veszünk. Nyolc-kilenc évesen mobilt, MP3-at. Még örülünk is ilyen vágyaiknak, így lélekben követhetjük őket mindenhová. Az sem zavar bennünket, ha fojtogatóvá válik jelenlétünk.
Amikor otthon a számítógép előtt ülnek, legalább nem mászkálnak össze-vissza a világban. Legfeljebb elszakadnak a valóságtól, de nem keverednek rossz társaságba, csupán virtuálisan.

Azonosulunk gyermekeink igényeivel. Játszóházba, gyerekprogramokra járunk. Fejlesztésekre hordozunk. Különórákra fuvarozunk, különórákat finanszírozunk. Végignézzük, és kamerára rögzítjük csemetéink minden szereplését, megnyilvánulását.

És mit nem teszünk?

Jó fejek akarunk lenni, amikor mindent megengedünk. Nem merünk határozottan rászólni a gyerekre. Nem parancsolunk. Kérünk, és szomorúan vesszük tudomásul, hogy fütyülnek ránk. Nem szabunk határt. Nem biztosítunk keretet. Nem fektetünk le szabályokat.
Azt gondoljuk, ha nevelünk, végérvényesen beleavatkozunk gyermekünk spontán személyiségfejlődésébe. Barátok szeretnénk lenni, akik feltétel nélkül elfogadják a gyerek minden hülyeségét. Mert azt gondoljuk, ez a feltétel nélküli szeretet, melyet valaha hiányoltunk. Együtt csinálunk mindent, együtt röhögünk velük, együtt szívjuk a marihuánás cigit.
Mellesleg, talán, szülőként is próbálkozunk. Kevés sikerrel.

Családjainkban nincs struktúra. Nem válik el a gyerekek közössége a felnőttekétől. Nincs hierarchia, mert még mindig rossz élményeket idéz fel ez a szó. Negatív a csengése.

Félünk csak úgy együtt lenni. Amikor gyermekeink láthatnának bennünket minden szerepléstől mentesen. Mondjuk háziasszonyként. Pedig milyen jó csajos program együtt főzni a lányunkkal! De mehetünk együtt fodrászhoz is, vagy néha vásárolni. Fiaink meg addig jókat barkácsolhatnának apjukkal, vagy nyírhatják közösen a sövényt, füvet. Lehet együtt kertészkedni is, növényeket ültetni…

Nem találjuk az egyensúlyt. Azt hisszük, akkor vagyunk jó szülők, ha mindenben alárendelődünk azoknak az igényeknek, melyekről úgy véljük, gyermekeink igényei. Valójában olyasmit próbálunk túlzott mértékben biztosítani számukra, amit magunk szerettünk volna megkapni. Ez azonban nem tárgyi dolog, pénzért megváltható program. Hanem igazi jelenlét.

Nem állandóan, hanem amikor a gyermeknek szüksége van ránk. Nem amikor mi gondoljuk, hogy szüksége van ránk. De talán ebben sem érezzük a különbséget, ahogy a feltétel nélküli szeretet lényegét sem értjük.

Vajon így kivé válnak majd a gyerekeink?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.