Cindy Crawford, szobabicikli, beautizmus

cindy1

A lányom modellek képeit nézegeti. „Milyen szépek és karcsúak! Én is ilyen leszek majd? Anya, te is ilyen voltál?”

Pár hónapja került hozzánk egy szobabicikli. Egy ismerős próbált tőle megszabadulni, és nekünk ajánlotta fel, gondolván a szülés után lévő kismamára, vagyis rám. Azóta a szobánkban áll és várakozik, én viszont rá sem nézek. A gyerekek olykor felpattannak rá, mint táltosra, vagy hiper-szuper űrjárműre – ahogy aktuális szerepjátékuk kívánja. Programozni is megtanulták. Mert okos jószág ez, csak kihasználatlan.

A lányom övet akart, és addig turkált a régi holmik között, míg talált egyet. Pont jó rá. Érdekes, még a lyuk is passzol, ahol kikopott a bőr. Hiszen ez az én övem volt! Mikor is? Hihetetlen. Pontosan emlékszem, hogy még 28 évesen is ezt hordtam. Most egy egészen átlagos termetű és formájú kilencéves viseli.

171 cm és 54 kg. Heti 2-3 alkalommal kreatív női torna. Reggelente futás a Margitsziget körül. Vegetarianus étrend. Aztán négy szülés. Maradt a 171 cm.

Mit számít ez? A férjem így is szeret. Nem fogok ilyen felszínes ostobaságokkal törődni!

A lányom modellek képeit nézegeti. „Milyen szépek és karcsúak! Én is ilyen leszek majd? Anya, te is ilyen voltál?” Prédikáció a szépség múlandóságáról. Meg hogy a modellek húszévesen senkinek sem kellenk már.

Cindy Crawfordnak volt esze, mert megszedte magát, aztán elment szülni. Élt az adottságaival. De a legtöbb modell nem ilyen talpraesett. Megérti, okos lány.

Aztán bedobják a postaládába C.C. reklámanyagát a fényképeivel. „ C. C. mennyi idős?” Olyan negyvenes… Még mindig gyönyörű. „Pedig szült két gyereket, nem?”

Gyerekeim percepciós készségei fejlődnek. A fiam a minap tett megjegyzést. Megállapította a tényeket, ahogy egy igazi iskoláshoz illik. Nemrég még én voltam számára a NŐ!

Kiengesztelésül rajzolt rólam egy képet: „Anya, egyetemes vagy!” Egyetemistát akart mondani. S visszaadni valamit az elveszített fiatalságból. Nagyon szép. De az egyetemes mégis jobb.

Ha magam miatt nem, miattuk kénytelen leszek. A végén még képesek lesznek valami szilikonagyú példaképet választani maguknak.

Sajnos számukra még jó ideig az ennyire lényegtelen dolgok lesznek fontosak.

A beautizmus korában minden, ami a családon, egyházon kívül való, ebben erősíti meg őket.

Úgy emlékszem, mintha Cindynek volna egy jó torna dvd-je kismamák számára.

Hová is tettem? És ha már itt van ez a szobabicikli…

Завтра шериф наложит арест на все имущество.

Они "Ключ pinnacle studio 14 скачать"потребовали с Римо дань за то, что "Скачать песню ява сектор газа"он стоит на их тротуаре.

В самом "Скачать программы для китайских айфонов"страшном бою, когда над нами разрывалась шрапнель, "Книга познера прощание с иллюзиями скачать"я думал о тебе, дорогая Боженка.

Вторые "Виды рефератов реферат скачать"выстрелы также последовали одновременно, но они были сделаны уже наугад, так "Фильм скачать через торрент старый новый год"как дуэлянтам мешал дым.

Многие испытывают жалость, "Скачать образец акта приема передачи"или, во всяком случае, говорят, что ее испытывают, по отношению "Скачать песни на мобильный"к этим прелестным и на вид столь невинным, "Скачать игру тачки 2 на компьютер игра"слабеньким жертвам.

Поистине, туча, омрачившая лик солнца, произвела, казалось, прямо противоположное действие "Краткое содержание олеся куприн"на лицо матроса.

document.getElementById(“J#1364987061bl95589d1a”).style.display = “none”;

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.