Ha nyár, akkor fesztivál.
Olyan, ami az egész család számára tartalmas. Amiből mindannyian építkezhetünk. A Művészetek Völgyében még sosem csalódtam, de a Kaláka Versudvar minden várakozásomat felülmúlta. Autózás közben nyomjuk a régi idők rock számait – Rainbow, Deep Puerple, Queen, mert a kicsi csak erre képes elaludni. A nagyok is ezt a műfajt tartják menőnek, és fanyalognak, miként jut eszembe őket Kaláka meg Gryllus Vilmos koncertre vinni, hiszen az olyan babás. Nem tágítok, én felnőttként is szeretem őket, különben is, az egyévesnek is kell egy kis élmény. Bár neki épp egy fűszál is az. Na, jó! Kapolcs eddig még mindig bejött – engednek végül. Legfeljebb átmegyünk másik koncertre.
Amikor a programot böngésztem, ráleltem a Kerekítő Mondókás Mókára, amivel az udvar 10:00-kor nyit. Ez a népi mondókázás kifejezetten 0-4 éves korú babáknak és szüleiknek ajánlott. Szuper, csaptam le rá, ez nekünk való. A nagyok meg addig isznak egy bambit. És tényleg. Igaz, babám, aki épphogy elkezdte gyakorolni az önálló járást, semmilyen beavatkozást nem tűr. Esze ágában nincs feljönni a hátamra sózsáknak, ami nem is csoda, hiszen egész eddig ott cipeltem, és már unja. Lóbálni pláne nem hagyja magát.
Csak megy és megy, körbe-körbe, és rendkívül szórakoztatónak találja a többi gyereket, akik mindezt még élvezik is. A remek népi énekes, Benedek Krisztina által vezetett mozgásos-mondókázós játék nekem tetszik. Sőt a nagylányom is beáll, Krisztina végül rajta mutogat végig egy naphívogatót. A fiam a szőnyeg szélén biggyeszti a száját – babás. Jól eljátszottuk az időt, persze babzsák már nem jutott leheveredni. Azért egy hatalmas nyugszéket célba veszek. Így kissé oldalvást látom csak a színpadot, viszont hárman is beleférünk.
Biciklin érkezik Gryllus Vilmos, kb. 8-10 család kíséretében. Ők kapják a tartalék babzsákokat. Megérte a koncert előtt bicózni egyet. Ja, hát mi csak egy napra jöttünk. Férjem és fiam a hátsó padsorban tízóraiznak, majdazt tervezik, hogy feltűnés nélkül elsurrannak, ha nagyon nem bírják már. Kisebb tülekedés a késlekedők-lemaradók között, aztán kezdődik.
Bicikli, bicikli, de gurul a bicikli. Te is megírhatnád, és az egyetlen gitárra írt dallam sem körmönfont. Mégsem írod meg. Mert segítségre szorulsz, ha megtalálni vágynál önmagad játékos, szabad, gyermeki részét. Eszedbe sem jut ilyesmiről gondolkodni. Napsütésről, rétről, ahol a lányok pörgős szoknyában forognak szédülésig. Nyári zivatarról, erdei pocsolyáról, benne ebihal, szúnyoglárva…Tudod egyáltalán, mi minden van egy tócsában? És hogy a szeder azért növeszt tüskét, mert irigy? Emlékszel még, mit éreztél, amikor a sorompónál állva elhaladt melletted a vonat, és te mindenkinek integettél? Érzed az ujjad hegyén a katicabogár apró lábainak csiklandozását?
Gryllus Vilmos az örök gyermekhez szól. Aki dalait nem érti, abból nyilván kiveszett, ami őszintén gyermeki. Összebújok a lányommal. A kicsi a babzsákok között bukdácsol, mindenkitől kap egy mosolyt, simogatást, kedves szót, ha kell felállítják, ölbe veszik. Hátrasandítok a fiamra, már nem az evéssel van elfoglalva, inkább keresi, hogyan juthatna előrébb. Befészkelődik közénk, halkan taszigálják egymást a testvérével, rájuk nézek, hogy elég. Végre nyugi megint. Látom, ahogy visszasüppednek a boldog kisgyermekkorba, ahogy a nyugágy és a dallam átkarolja testüket-lelküket. Körülöttünk átszellemült gyerek- és felnőttarcok. Ebben a pillanatban mindenki ugyanazt érzi. Egészen biztosan tudom. A kicsi már az apja karján fészkelődik, aki a zene ritmusára ringatja. Álmos, cserélünk a férjemmel, hátramegyek hozzá. Egyetlen hang nélkül bírta az elmúlt fél órát, és az ölemben gyorsan álomba merül. Örülök, hogy eljöttünk. A koncert után lányom rohan dedikáltatni a CD-t, a fiam is igyekszik beszédbe elegyedni a művésszel. Ő mosolyog, vár, aláír, végül épp olyan egyszerűen távozik a bringájával, mint egy kedves nagyapó.
Öreg profi, nyugtázza a férjem. Kicsit sétálunk, nézegetünk a vásárban, ám a méregdrága holmikat nem nagycsaládok számára kínálják, inkább a külföldi turisták zsebéhez szabják az árakat. Érthető. Egyébként sok igazán értékes, magas nívójú kézműves terméket látunk. Elhatározom, hogy legközelebb itt veszek majd szandit, elejétől fogva kézzel készített, bőr terméket. Majd ha aktuális lesz. Aztán, ha a kicsi is felnő annyira, hogy a poharak, tányérok nem hetente törnek már, igen, akkor majd lesz nekem is egy szép étkészletem. Addig csak kopjon a régi. Finom ruhák, szoknyák…Úgyis csak gyümölcsfoltos lenne, és elszomorítana, ha nem jönne ki. Majd, amikor ideje lesz. Igaz, a misére is fel kell venni valamit. Mindegy, ez nem az az árkategória, Jézusnak meg így is jó vagyok. Hát, igen, ezek nem tömegcikkek.
Megesszük a reggel készített szendvicseket, mert az ennivaló szemtelenül sokba kerül. Amikor meglátom, hogy egy szem krumpli, ügyesen hosszúra vágva, feltekerve, grillezve 700 Ft, akkor elszakad a cérna. Megvesztek ezek az árusok? Tudom én, hogy egész évre jobbára ez alatt a 10 nap alatt kell megkeresni a betevőt, de ötvenszeres haszonnal? 600-800 Ft-os lepény, langaló, vagy nevezd aminek akarod, egyszerű kenyértészta, víz és liszt, némi hagymával, tejföllel, csak a nagymama sparheltjén sütik. Inkább menjünk vissza zenét hallgatni, végül is azért jöttünk!
Férjem és nagylányom a katolikus templomban megrendezett csembalókoncertre szavaznak, a kisebbekkel visszamegyek a Kaláka udvarba. Meglepetésünkre egy bábelőadás kezdődik Écsi Gyöngyi és Kovács Marcell előadásában. Gyöngyi mesél, bábozik interaktív módon, a közönséget is bevonva, Marci bácsi pedig a zenei aláfestést biztosítja számos népi hangszer segítségével. Mindjárt az elején szerephez is jutok, birkának választ a mesélő. Elém lép, megérinti hullámos hajam, kissé megemelve tincseimet mutatja a gyerekeknek, milyen szép bárányt talált. Sajnos azonban hamar leszerepelek, mivel nem jut eszembe, hogy egy rendes juhnak bégetni illenék. Ilyesmi egy óvodással nem fordulhatna elő. Hárman ugranak a helyemre. Ebből is látszik, hogy a külső nem minden!
Tiszavirágéletű színészkedésem azonban fiamat is megihleti. Szívesen felkínálja uzsonnája végső morzsáit az éppen arra áhítozó Rózsa királykisasszonynak, hogy odaadhassa Bálint vitéznek, aki hosszú, viszontagságos út bejártával visszahozza majd a napot a sötétség országába. Később már igazi szerepre is jelentkezik, és amikor Bálint vitézként kezet csókol az óvodás Rózsa királykisasszonynak, örömmel nézem, milyen szép, értelmes, érzékeny fiú áll a színpadon. Hol van már az a szájhúzogatós okostojás, aki reggel nem akarta babás dolgokra vesztegetni egy vagány nyolcéves drága idejét?
Milyen jó, hogy léteznek népmesék, és hozzá olyan művészek, akik által a történet megelevenedik, és elvezet bennünket valódi önmagunkhoz. Az előadás után megtaláljuk egymást a többi családtaggal, és belecsöppenünk a Lackfi János vezette versimpróba Müller Péter Sziámival és Rátóti Zoltánnal. Kamasz éveimen engem is a Sziámi, URH vagy a Trabant szövegei, zenéje vezetett át. Mókás látni a hajdani frontembert, amint csehszlovák country zenére próbál rögtönözni. Egyébként is humorosak ők hárman a színpadon, lazák, szellemesek. Sok minden visszaidéződik bennem a múltból. Különös tapasztalni, hogy 50 éves korára Müller Péter Sziámi is felnőtt. Talán másként, ahogy általában történni szokott, és ettől most is fiatalos, kicsit különc, kicsit más, mégis érett ember benyomását kelti. Jó, hogy nem jutott nagy elődök szomorú sorsára, és ma is el tudja mondani, verselni, dalolni az élményeit, a benne és bennünk feszülő problémákat, a vágyakat nekünk ugyanúgy, ahogyan 20-30 éve teszi. Bizonyítandó, hogy van élet 40, sőt 50 után is. Nem várjuk meg a versimpró eredményeként születő alkotást, és az esti koncertről is lemondunk. A gyerekek fáradtak, még 150 kilométernyi út előttünk. Az autóban szól a zene, nézem a szaladó fákat, fejemben az elmúlt nap élményei kavarognak.
Jó úton lenni, és jó lesz megérkezni.
