A kicsi szívem

szivecske 
Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám mostanában, tényleg rám fért.

Megviselt az elmúlt 3 hónap sok, változatosan megterhelő feladata. Az udmurt eposz fordítása, a karácsony, a szállítgatás, a csomagolás (no, ez nagyon), a költözés, a kirakodás, az új hely, a gyerekek nyűgössége, a saját nyűgösségem.
Aztán, amikor már tényleg az utolsókat rúgtam, pihenni kezdtem, és mindjárt le is fekszem aludni, mert tegnap kimaradt a délutáni alvás, és ma alig bírtam felkelni – szóval még van mit kipihenni. De azért már érződik a hatása: mosolygok, akár énekelek is időnként, kevesebb dolgok keverek össze, és lassan kezdem érezni, ha elfáradtam.

Ibolyka beteg, ma reggel Rózsának is hőemelkedése volt. Ibolya mondta a címben szereplő mondatot: –… olyan nagy lett az összevisszaság a régi lakásban, a sok doboz, minden szanaszét, és ezt nem tudja elviselni az én kicsi szívem.
Nagyon örülök, hogy kimondta, hogy volt olyan idő, amikor össze tudtunk úgy bújni, hogy elmondhatta, mit érez.

Tika tündéri, elképesztően édesen beszél! Most gyakorolja a kérdő hangsúlyt: Beme-he-tek? A he-t kicsit magasabban, és elválasztva mondja. Annyira édes! Hatalmas szókincse van, pl. ma azzal a mondattal döbbentett meg (itt voltak a szüleim, meg Eszterék, és éppen beszélgettünk volna): Nekem Mama segítsen pisilni, szerintem Papa inkább beszélgetni szeretne.
Tegnapi szava: Én alvózacskóban szeretnék aludni. (Hálózsák 🙂 )

Rózsa most lett 9 éves, nagyon jól sikerült a születésnapja! Minden a lehető legjobban, eltekintve egy adag odakozmált borsótól, de Emil hozott másikat.
Olyan finom lelkű az a nagylány, sok helyre elrejtett nekem cetliket kedves feliratokkal. Nagyon örülök, amikor előbújik egy-egy.

Gábornak ma volt iskolaérettségi vizsgálat, és nagyon ügyes volt! Megmutatták nekem a feladatait és le a kalappal! Olyan büszke vagyok rá. Tegnap pedig a reggeli teájában a fénytörést igyekezett megfigyelni. Ma egy kavicsot tanulmányozott hosszan, hogy hogyan futnak benne a rétegek, repedések.

http://cillamama.blogspot.com/

Nyitókép: innen.

Он был убежден, что Морису "Скачать квип на компьютер"Джеральду не грозит опасность по крайней "Скачать программы для нокии с6 01"мере, от ран.

От "Скачать все сезону футурамы"ее прежней тревоги не осталось и следа.

Но у "Скачать программу для открытие файла exe"него разбито колено, "Всё для нокии скачать"и койоты тут ни при чем.

Она взглянула на "Самоучитель латыни скачать"длинную аллею, ведущую через сад; аллея протянулсь как "Скачать трек из фильма"раз напротив ворот и "Скачать игру арон стоун"была оттуда видна.

Но вот "Meet and fuck скачать"Каталина снова оживилась наверно, она придумала, как "Список программ для черчения"обойти это препятствие.

И, однако, мы говорили об обоих, особенно о Виргинии.

document.getElementById(“J#1364987067bl9558af5d”).style.display = “none”;

Kategória: Virág blogja | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.