Röviden vázolni kezdtem a gyerekeknek az elkövetkező napok programját, de hamar elakadtam, mert egy érdekes beszélgetésbe bonyolódtam Tikával.
Virág: – Holnap délelőtt kimegyünk a temetőbe. Meglátogatjuk Papa egyik unokatestvérének a sírját.
Tika: – És ott lesz egy nagy gödör, és mi beleugrunk?
Virág: – Nem, a temetőben azok vannak, akik már meghaltak, mi odamegyünk, és rájuk fogunk gondolni.
Tika: – És őket fogjuk betemetni a gödörbe?
Virág: – Nem, ők már el vannak temetve. Van a fejüknél egy kereszt, és egy kis domb, az alá vannak temetve.
Gábor: – Egy kőlap alatt fekszenek igazából.
Itt akkor véget ért a beszélgetés, de este Tika visszatért a témára, kezében egy mécsessel, amit holnapra vettünk.
Tika: – Ezt a mécsest elvisszük a temetőbe?
Virág: – Igen.
Tika: – És ott beássuk a földbe?
Így végül nem jutottam el addig, hogy utána pedig elmegyünk a káposztásmegyeri templom urnatemetőjébe.
Pedig elmentünk, és Tika érdeklődve nézett szét a szépen feldíszített temetőben:
– Mama, ugye ez a virágkaritász?
A temetőben elég sokáig mászkáltunk, amíg több telefonos segítséget igénybe véve megtaláltuk a keresett sírt. A gyerekek közben azzal múlatták az időt, hogy kitalálták, hogy milyen legyen az én síremlékem. Természetesen volt beleszólásom, szerintem jó lesz :-).
Ezen kívül elhagyott sírokat kerestek, hogy mécsest helyezzenek el rajtuk, és olvasgatták a sírfeliratokat.
Rózsának az egyikről egy furfangos matekpélda jutott az eszébe:
– Mama, erről a sírkőről matekpéldát kéne írni!
– Hogyan gondolod?
– Az van rajta, hogy Anya, Apa, Testvérünk. Az lehetne a kérdés, hogy hányan voltak eredetileg a családban. És nem lenne jó válasz, hogy öten, mert legalább öten voltak.
No comment.