Végre gyógyulóban

2015 hal3
Az elmúlt négy hétben mindig volt itthon legalább egy beteg gyerek.

Nagyon elfáradtam. Különösen, hogy az éjszakák is szaggatottra sikerültek, hiszen Matyi is rosszul érezte magát. Egy magas lázas, aftás betegséget kaptunk el, mindenkinek tele volt aftával a szája, de szegény Tikáé valami döbbenetesen csúnya volt. Mostanra aztán mindenki meggyógyult, mert egyik jótündér-barátnőmtől kaptam Lavylt, ami pár nap alatt helyrehozta azt, amivel Tika tíz napig kínlódott, (pedig Rózsának még magasabb volt a láza). Nehéz volt, hogy amikor már négyen voltak itthon betegen (gratulálhatunk Ibolyának, az egyedüli iskolába járónak), és mindannyian csak éppen valami kicsit szerettek volna tőlem, szopizni, ölelgetést, meseolvasást és valami pépes ételt – de még az ilyen szerény kívánságokat is szinte képtelenség teljesíteni, ha egyszerre négyen kérnek… nem lennék ápolónő.

Mostanra viszont végre meggyógyultak. Nagy fejlemény, hogy Rózsának, Gábornak és Ibolyának sikerült kialakítani egy-egy pici saját zugot.

Az őszi szünetben szerettünk volna elutazni egy-két éjszakára, de a betegség miatt nem mertem szállást foglalni, így pedig már csak nagyon drága lehetőségek maradtak. Kicsit elkeseredtünk, és beleegyeztem abba, hogy nézzünk meg ma egy rajzfilmet. Nem volt jó ötlet, nagyon sokáig tartott, mire az internetes problémákon felülkerekedtünk, és megnéztük. Közben kint ragyogott a nap, minden hívogatott a természetbe… Utána végre elmentünk játszótérre, meg bevásároltunk az előrehozott halloween-i bulihoz, amit este meg is tartottunk, mert aznap este húgocskám búcsúbulija és unokahúgunk keresztelője lesz. Jó hangulatú néhány óra volt, sokat táncoltunk, de Tika táncos lábának ez sem volt elég.

Matyi életében először vett részt ilyesmin, nagyon élvezte, még félálomban, fektetéskor is ritmusra emelgette a kezét. Tika döbbenetes volt, egyedül elkészítette a töklámpást ötéves létére! Semmilyen segítséget nem kért hozzá. Mindenkinek a lámpása nagyon illik az egyéniségéhez, mint ahogyan a jelmezek is. Nagy öröm nekem mindig, hogy képesek együtt játszani, táncolni, örömködni és jól érezni magukat.

Virág blogja

Kategória: Virág blogja | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.