Most ez komolyan ennyire fáj?

Matyika
Sajnos nem tudok visszaemlékezni, hogy két évvel ezelőtt mi mennyire fájt. Emlékszem, hogy Matyinál is volt egy időszak, amikor soron kívül elmentem orvoshoz, hogy minden rendben van-e, mert annyira fájt a hasam.

De már nem tudom összehasonlítani azzal, ami most van. Tartok tőle, hogy hiába írnám le ide, hogy pontosan mit is érzek, a következő babánál nem lenne segítség. De azért legalább itt egy kis emlékeztető magamnak, hogy ne feledkezzem meg róla.

Szóval, most éppen eléggé fáj a hasam. Vasárnap délután kezdte, vagy ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor már a csütörtöki, egyetemen töltött nap után meglehetősen éreztem a pocakomat, de tényleg fájni vasárnap kezdett. Persze pihenek, ahogy tudok, de közben az erőnlétem már egész jól visszatért, tehát pörögnék szívesen, csak úgy tűnik, erről jobb, ha most lemondok. Csupán az a gond, hogy ezzel együtt a kötelességeim teljesítésének egy részéről is le kell mondani – ezt próbálom most újratervezni. És persze próbálok nem aggódni, hogy vajon minden rendben van-e odabent, úgysincs erre ráhatásom.

Régen írtam már Matyiról. Most éppen nehéz napjai vannak, több fogacska szeretné áttörni az ínyét, lázas, taknyos, csúnyán köhög szegényke. Viszont a hétvégén megtanult ugrálni és bukfencezni!!! Nézte a leánykák tornázását, és megpróbálta ő is. Néha még félregurul, de sokszor tökéletesen sikerül. Nagyon szeret mondókázni, énekelni, kedvence a Csip-csip csóka, és az A tokaji szőlőhegyen. Még nem beszél, de pár szót igyekszik használni: Fú – fúj a szél, Ó-Ó – forró, Bum – csukjuk be. (Ezt mondja akkor is, ha a másik szopihoz szeretne hozzálátni.) Mama, Papa és a tesók neve egész jól megy már, nagyon szereti odacipelni nekünk a széthagyott dolgokat, miközben boldogan ismételgeti az illető nevét. Hinta – hinta-palinta, Ló – ló :-), Vaú – kutya. Most ezek jutnak az eszembe.

Mókás, hogy próbálja összekapcsolni az ismert dolgokat az új tapasztalatokkal, pl. a Kass, ki bárány, kass oda résznél mindig elkezd összevissza rohangálni – kiderült, hogy Fuss ki, báránynak hallja.
Nagyon szeret kint lenni a szabadban, felfedezni a világot. Mindig várja haza a többieket, persze Papa a fő kedvenc, de a testvéreivel is nagyon jól érzi magát. Alapvetően nagyon kiegyensúlyozott, vidám manó, nagyon kis aranyos.

Kép: Matyi

Virág blogja

Kategória: Virág blogja | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.