Majmok a lépcsőházban

benares 
Indiáról mesélt. A majmokról, akik elállják a lépcsőházban az utat, a galambokról, akik a teraszon lévő mosógépbe vagy a légkondiba fészkelnek. A csótányokról, akik kétszer nagyobbak, mint egy

panelban.

És a Gangeszről. Benáresről, a folyó melletti ősi városról, ahová még a szegényebbek is elcipelik a halottaikat, hogy ott, a szent folyó partján égessék el jó pénzért, pontosabban ékszerekért, amit lehúznak
az ujjaikról, vagy kiakasztanak a fülükből. Alku.
A szent folyóról, amelyben a halottaik mellett mosnak – kézzel, majd kicsit arrébb fürödnek, fogat mosnak, vagy épp isznak, mosakodnak. Odébb jógáznak.
Naplementékről.

Reggelekről, amikor riksába ült, hogy beszerezze a hozzávalókat a napi főzéshez, mert főzni kell. Enni nem lehet akármit, mert akár a legszebbnek tűnő ételtől is másnap hasmenés és harmincnyolc fokos láz. Ételekről, amelyek olyan drágák, mint itthon, sajtokról, amelyek Hollandiából származnak, uborkáról,
amelyeket Spanyolországból hoznak, bár megterem a trópusokon is, csak abban a kemikália tízszer több, mint az európaiban. Minden nagyobb arrafelé, az élet, a férgek és a bogarak is erőteljesebben élnek.
A tiszta vízről, amit a Coca Cola Company palackoz, és a kinti plázákról, amelyek háromszor akkorák, mint a Westend a nyugatinál, és amúgy is Új Delhi húszmilliós nagyváros, ahol az utak hatsávosak, de
minimum négy, és a gyalogosokról, akik mint apró hangyák nyüzsögnek át a zebrákon, különben eltaposnák őket.
Gyerekekről, akiket le is fotózott, és akiket tizenkét éves kortól foglalkoztatnak a nagyobb gyors étkezdék, és akik már egészen kicsi kortól árulnak ezt-azt az utcán.
A hindu vallásról, ahol ha szolgának születsz, az is maradsz. “Neked két szolgád is lenne. Ha lemennél a gyerekeiddel a parkba, akkor kiülnél a napra, míg a szolgád játszana a kicsikkel. Mindez természetes. Köszönet sem jár érte.” mondja. Belekortyol a sörbe. Cigarettára gyújt.
“Ott, kinn szegénység van. Te azt nem tudod elképzelni, milyen, amikor sorban állsz, hogy befizesd a villanyszámlát, és akik magasabb kasztba tartoznak, egyszerűen eléd furakodnak, s te csak állsz, aztán mégis sorra kerülsz, s amikor kimész, egy riksát keresel, hogy hazajuss, de akkor egy koldus odaugrik eléd, és egy megcsonkolt karú csecsemőt dob az öledbe. Pénzt adsz, de még mindig nem tágít. Többet szeretne.” “Mint a Gettómilliomosban?” “Igen”, válaszolja, és látom a szemén, hogy most minden más, mint India előtt. Már nem a pesti liberális fiú ül velem szemben, aki színházat akart csinálni, meg zenéket, meg híres író akart lenni.
“Szegénység van, de mégis, jobbak arrafelé az emberek.”
“Pontosabban?”
“Akármilyen vallásúak is, Isten áthatja az életüket.”

Csend ereszkedik közénk.

Újabb cigaretta, aztán felállunk a kis budai presszó asztalától, át az Erzsébet-hídon, le a metróba. Tűzijáték van, az emberek tapsolnak, valahol zene szól.
 Másnap arra gondolok, miközben a frissen vasalt reggelbe kilépek, milyen szép ez a város.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.